Több fórumon - helyenként meglehetős indulattal - is szóvá tették a marcaliak, hogy a világon semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapunk a járvány városunkra vonatkozó adatairól: Mikor hány fertőzött van, lehet-e tudni aktuális gócokról, mi történik a kórházban, vannak-e áldozatok, mikor hány embert veszítettünk el.
Marcali Napló
A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye a közoktatási intézményekhez hasonlóan 2021.március 8.-tól május 10.-ig online formában nyújtotta szolgáltatásait. Ezen szolgáltatási forma már nem volt új számunkra, hiszen az elmúlt évben már kipróbálhattuk, így szinte zökkenőmentesen ment az átállás. Szinte minden szakfeladatunkon / nevelési tanácsadás, korai fejlesztés, logopédia, gyógytestnevelés,/ ellátást nyújtottunk. A járási szakértői bizottsági feladatok a személyes vizsgálat hiánya miatt nem voltak kivitelezhetőek, de a felülvizsgálatok részben dokumentum elemzéssel zajlottak.
A kulturális és közgyűjteményi intézmények látogatása és a zenés programokon való részvétel, a jelenlegi kormányrendelet szerint csak védettségi igazolás bemutatásával lehetséges. Mivel rendezvényeink, fesztiváljaink döntően zenés programok, ezért technikailag olyan helyen és környezetben tudjuk megvalósítani őket, ahol logisztikailag is meg tudjuk szervezni a látogatók „beléptetését”.