Sportcsarnokbéli események a koronavírus járvány idején

Sportcsarnokbéli események a koronavírus járvány idején

A tavalyi év elején szinte teljesen betelt az éves program-naptárunk, s nagy várakozással tekintettünk az új év feladatai elé. Szinte minden hétköznap és hétvégén is teljesen megtelt volna a Kiss László Sportcsarnok. Sajnos ezirányú terveinket keresztülhúzta a koronavírus járvány.

 

Márciustól alaposan megváltozott nálunk az élet, a rendezvények tervezett ideje és a sportélet rendje teljesen felborult. A sportegyesület számára —mind a kézilabda, mind a kosárlabda területén— nagyon rosszkor jött ez a kényszerű leállás, mivel kellő szerénységgel mondhatjuk, hogy sikeres időszak állt mindkét csapatunk előtt.  Elmaradtak a rendezvények és egyéb sportesemények is, viszont a kézi- és kosárlabda meccseket továbbra is —a nézők kizárásával— megtartották, ami egy elég furcsa helyzetet idézett elő. A gyerekek iskolába nem járhattak, de edzéseken és versenyeken részt vehettek. Ez a kettős életforma sok izgalommal járt mind a szülők, mind az edzők részéről. A járványügyi szabályokat mindenkinek szigorúan be kellett tartani.

Kosárlabda csapatunk a tavalyi évben a bajnokság félbeszakítása előtti időszakban vezette a tabellát, emiatt különösen rosszul érintette a játékosokat, hogy ilyen sikeres időszakban kellett kényszerszünetet elrendelni. Az új idényben pedig mindössze 3 mérkőzés után le is zárták a megyei 1. osztályú bajnokságot, amelyen addig szintén jól szerepelt a csapatunk.

A kézilabdát még érzékenyebben érintette ez a válságos időszak. Emlékezzünk csak vissza, az idén egy fiatal, tehetséges és kiváló játékosokból álló csapat gyűlt össze, s bizony őket is egy nyerő szériában érte a leállás. A járvány kitörése előtt a sportcsarnokban újra telt ház előtt játszottak a lányok, és végre az az emelkedett hangulatú szurkolás is visszatért, ami az elmúlt évtizedben jellemezte a mérkőzések hangulatát.  Igaz, hogy a bajnokság folytatódhatott tovább, viszont rengeteg egyéb tényező hátráltatta a csapatunk sikeres teljesítményét. Az év elejétől a lányokat ért sérülések, illetve a covidos megbetegedések sem kímélték a csapatunkat. Emiatt a kulcsjátékosaink hónapokra kidőltek a csatasorból, s van, aki még most sem épült fel teljesen a betegségből.  Szerencsére a mérkőzéseket becsülettel le tudtuk játszani, ebben segítségünkre voltak az ifi csapatból felkerült fiatal játékosok, akiknek ezúton is köszönöm, hogy számíthattunk rájuk ebben a nehéz időszakban.

Ezt a kemény és embert próbáló évet szeretnénk minél hamarabb magunk mögött tudni, és pozitívan állni a jövő év eseményeihez. Tárgyalásokat folytatunk a játékosokkal, s úgy néz ki, hogy a csapat magja egyben tud maradni, aminek különösen örülök. Az utánpótlás bajnokságban sajnos nem hirdettek eredményt, pedig az ifi csapatnak megvolt az esélye arra, hogy az első helyen végezzen. Régóta nem szerepelt ilyen jól a csapatunk, nagy kár, hogy nem tudták befejezni ezt az idényt Szántó Angéla tanítványai.

A felkészülés a következő szezonra augusztusban kezdődik.

Köszönöm az edzőknek és minden játékosnak, hogy a nehéz körülmények ellenére is egész évben helytálltak.

Reméljük, hogy jövőre sok szép eredménnyel büszkélkedhetünk majd.

Kiss Viktor igazgató


Nyomtatás