Marcali Napló

Karácsonyaim - Felidézi: Kiss Lajosné Németh Elza tanárnő

Image 362

- A karácsonyhoz való viszonyunk , az ünnepben betöltött szerepünk folyamatosan változik az idő múlásával, első, de egy életet végigkísérő élményeink gyerekkorunkból származnak.

Karácsonyaim - Bereczk Balázs - alpolgármester

bb1-A karácsony számomra mindenképpen a családot jelenti. Mivel mindenki Marcaliban és a környékén él, ilyenkor meglátogatjuk a széles rokonságot. Régen is ezt jelentette az ünnep. Népes gyereksereg volt a rokonságban, a dédszülőknél, nagyszülőknél tudott találkozni mindenki egymással. Gyerekként megélve azt, hogy mindenhova megjött a Jézuska, a közös vacsorák, beszélgetések, az együtt játszás, ez hatalmas élmény volt. S ez egyben a felnőttek együttlétét is jelentette.

Karácsonyaim - KIS-DÖRNYEI LÁSZLÓ – ALPOLGÁRMESTER

img Z04090134
Táskán, egy kis faluban nőttem fel. Úgy emlékszem vissza a karácsonyokra, hogy mindig esett a hó, persze, valószínűleg nem volt így. De az emlékek mindig megszépülnek. Valahogy más volt akkoriban az adventi időszak. Vártuk a Jézuska megszületését, és ez izgalommal töltött el bennünket. Úgy érzem, ma elmarad a várakozás öröme, most és azonnal kell minden. Az ünnep előtt már másfél hónappal karácsony van az üzletekben. Mindenki rohan, türelmetlen.

Karácsonyaim - Dr. STEINMETZ ÁDÁM - ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

dám1
- A karácsony az első számú ünnepet jelenti számomra a család és a vallás szempontjából is. Római katolikus vagyok. Karácsonykor mintha megállna az idő, tudunk egymásra is figyelni ebben a rohanó világban. Kedveskedhetünk, örömet szerezhetünk apró ajándékokkal. Számomra az jelenti a boldogságot, ha olyat tudok adni, aminek szeretteim igazán örülnek.

Asszonyok a várostörténetben: gondoskodó marcali nők

Forgách Család Szűcs István 2TA RT013A VAGEgy várostörténeti portrésorozat nem lehet teljes a településen élő nők, asszonyok tevékenységének bemutatása nélkül. Minden férfi mögött ők álltak, megteremtve a hátteret azok közéleti, közművelődési és köznevelési munkája számára.

A Marcali Múzeum kiállítása Győrben

IMG 20181129 150842 webRendhagyó helyszínen, különleges környezetben készítettek adventi kiállítást a Marcali Múzeum munkatársai 2018. november végén. A győri Vaskakas Bábszínház művészeti titkára, Csobod Eszter több múzeumot is megkeresett, hogy együttműködésüket kérje hagyományőrző karácsonyi tárlat elkészítésében, míg végül rátalált intézményünkre.

MEGKÉRDEZTÜK - Tamásné Turbéki Angéla:


DSC 0061
1. Milyen évet hagynak maguk mögött?  Minek örültek idén leginkább? Mi az, ami jobban is sikerülhetett volna? Volt-e számottevő változás az életükben? És a családéban? Keveredtek-e valamilyen humoros helyzetbe? Átéltek-e valamilyen érdekes helyzetet? 2. Mit várnak 2019-től?  Milyen feladatok állnak  előttük? Mit szeretnének?  Milyen változásnak örülnének? Mitől tartanak leginkább? Van-e, lenne-e három kívánságuk?

Megkérdeztük - Háromi-Horváth Kriszta

Háromi Horváth Krisztina
1. Milyen évet hagynak maguk mögött?  Minek örültek idén leginkább? Mi az, ami jobban is sikerülhetett volna? Volt-e számottevő változás az életükben? És a családéban? Keveredtek-e valamilyen humoros helyzetbe? Átéltek-e valamilyen érdekes helyzetet? 2. Mit várnak 2019-től?  Milyen feladatok állnak  előttük? Mit szeretnének?  Milyen változásnak örülnének? Mitől tartanak leginkább? Van-e, lenne-e három kívánságuk?

Megkérdeztük - Vidák Tünde

VidákT 2018
1. Milyen évet hagynak maguk mögött? Minek örültek idén leginkább? Mi az, ami jobban is sikerülhetett volna? Volt-e számottevő változás az életükben? És a családéban? Keveredtek-e valamilyen humoros helyzetbe? Átéltek-e valamilyen érdekes helyzetet?
2. Mit várnak 2019-től? Milyen feladatok állnak előttük? Mit szeretnének? Milyen változásnak örülnének? Mitől tartanak leginkább? Van-e, lenne-e három kívánságuk?

Gyógyszertár másodszor

x2

Szeptemberben számoltunk be róla, hogy a központi gyógyszertár milyen lehetetlen helyzetbe került dr. Búzás Attila tragikus halála után. A törvényi szabályozás ugyanis nem olyan barátságos a  patikákkal, mint a dohányboltokkal - dohánybolt minden 2500 emberre nyitható, de gyógyszertár csak minden 4500 emberre.

marcali logo fehér
Image

Marcali Város Önkormányzata

H-8700 Marcali, Rákóczi u. 11.

Tel: +36 85 501 000

E-mail: polghiv@marcali.hu

© 2019 Marcali Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.

Főmenü