Szeptemberben számoltunk be róla, hogy a központi gyógyszertár milyen lehetetlen helyzetbe került dr. Búzás Attila tragikus halála után. A törvényi szabályozás ugyanis nem olyan barátságos a patikákkal, mint a dohányboltokkal - dohánybolt minden 2500 emberre nyitható, de gyógyszertár csak minden 4500 emberre.
Megkérdeztük a körzetünkben tevékenykedő országgyűlési képviselőket és a polgármesteri hivatal illetékeseit is, mit tudnak tenni azért, hogy a város szívében újra kinyithasson a patika.
Móring József Attila:
„A gyógyszertárak nyitását, illetve működését törvény szabályozza, amely jogszabály megalkotásában az érintett szakmai szervezetek aktívan részt vettek. Jelenleg a Napsugár Gyógyszertár működésének jogszabályi feltételei nem állnak fenn. A Hársfa Patika tulajdonosa és dolgozói azonnal reagáltak a kialakult helyzetre és a gyógyszerkészlet bővítésével, újabb pénztárak nyitásával és a kiszolgáló tér növelésével biztosítják a betegek számára a zavartalan gyógyszerellátást. A hétvégi, valamint a hosszabított nyitvatartású ügyeletet is megszervezték. A hagyatéki eljárás lezárta után nyílik a városnak lehetősége pályázat kiírására, amelynek lezárása és szerződéskötés után nyithat ki régi helyén a gyógyszertár.”
Dr. Steinmetz Ádám:
„Az Országgyűlésben kezdeményezni fogom a vonatkozó törvény módosítását, mivel az a kisebb lélekszámú településeket, így Marcalit is egyértelműen hátrányosan érinti. A város központjában található, és a környező falvakból bejárók által is könnyen elérhető gyógyszertár megszűnése ugyanis sok, jellemzően beteg, idős embernek okoz majd kellemetlenséget. Az eddigi, megszokott ügyeleti rendet pedig várhatóan a Hársfa Patika és a PatikaPlus nem is lesz képes tartani. Kezdeményezni fogom továbbá azt is, hogy a kórházban is legyen patika éjszakai ügyelettel, mert szükséges és az itt élők érdekeit szolgálná.”
Marcali Közös Önkormányzati Hivatal:
„A „Patika” törvény 49. § alapján új gyógyszertár nyitására a pályázatot az egészségügyi államigazgatási szerv- az OGYÉI- írja ki és bírálja el. Úgy gondolom, ez azért is felháborító, mivel a környező kistelepülésekről is gyakran ide kényszerülnek utazni a főként idős, beteg emberek receptjeiket kiváltani. De a központban, vagy a város másik végén élő emberek sem biztos, hogy könnyedén eljutnak a Hársfa, nem is beszélve a Tesco gyógyszertárba. (Már a Tesco buszjárat sem üzemel egy idő óta.)”
Két hónap elteltével igencsak aktuálissá vált utánanézni, történt-e valami. Annál is inkább, mert megtudtuk, hogy az országgyűlés Népjóléti Bizottsága december elején napirendre tűzte a kérdést, és tárgyalt is a problémáról.
Újra megkerestük az érintetteket:
„Tisztelt Képviselő Úr!
Úgy értesültünk, hogy december 4-én a parlament illetékes bizottságában tárgyalták a marcali gyógyszertár ügyét. Olvasóinkat szeretnénk tájékoztatni. Kérdésem, milyen szerepe volt Önnek ebben, mit sikerült elérnie ez ügyben?”
Móring József Attila:
Dr. Steinmetz Ádám:
Dr. Sütő László:
Kitaláltunk egy olyan konstrukciót, amivel úgynevezett fiókgyógyszertári pozícióban újra üzemelhet a patika. Elvégeztünk minden ezzel kapcsolatos feladatot, néhány oldalban el is tudom mesélni, milyen ötletekkel, milyen egyeztetésekkel, hogyan haladtunk lépésről lépésre, de azt hiszem, ez senkit nem érdekel. A beteg embereket az érdekli, milyen eredményt tudunk felmutatni.
Nos, a munka eredménye: Remélem, mire ezeket a sorokat olvassák, addigra a patika ki is nyít.
Szeretném egyúttal megköszönni minden munkatársamnak, az ügyben érintett szakembereknek, különösen a Hársfa Patika tulajdonosainak és a Napsugár Gyógyszertár dolgozóinak, akik kitartottak mellettünk, egyáltalán mindenkinek, aki nem politikai kérdést csinált a dologból, hanem segített, hogy egy nagyon sok embert érintő probléma mihamarabb megoldódjon.
Szerkesztőség