Ügyfélfogadási rend változás -  Köztisztviselői nap 2020.07.01.

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal tekintettel a Köztisztviselő napra 2020. július 1-jén (szerdán) zárva lesz, az ügyfélfogadás szünetel. 

Megértésüket köszönjük.

Bödőné dr. Molnár Irén

címzetes főjegyző

HIRDETMÉNY - Marcali településrendezési eszközök 5. számú módosítás partnerségi egyeztetéséről

Tájékoztatjuk a Marcali város közigazgatási területén állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személyeket, valamint Marcaliban ingatlannal, székhellyel vagy telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezeteket, Marcali területén működő érdekképviseleti és civil szervezeteket (a továbbiakban: érintettek), hogy Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezte a Marcali településrendezési eszközök 5. számú módosítását.

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a képviselő-testület a 35/2020. (II.20.) számú képviselő-testületi és a 47/2020. (V.20.) számú polgármesteri határozataival döntött a településrendezési eszközök 5. számú módosításának kezdeményezéséről.

A településfejlesztési és településrendezési, valamint a településképi dokumentumok partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 4/2017. (III.02.) számú önkormányzati rendelet és a módosítás előzetes tájékoztatója a megnevezésre kattintva megtekinthető.

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 143/2020 (IV.22) Kormány rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton folytatjuk le. Ugyanezen rendelet 3. § (2) bekezdése alapján az előzetes tájékoztatás lakossági fóruma kizárólag elektronikus úton történik.

A partnerségi véleményezés és lakossági fórum keretében az érintettek ezért csak írásban véleményezhetik a tervezetet. Ennek alapján a "Partnerségi vélemény" tárgyú véleményeket e-mailen a Polgármesterhez címezve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kérjük megküldeni.

A Partnerségi vélemények beküldésének határideje 2020. június 19.

Marcali, 2020. május 29.

                                                                                                                                   Dr. Sütő László sk

                                                                                                                                      polgármester

Lakossági tájékoztató

A vírustesztet szervező egyetemek és a KSH. megkeresése alapján tájékoztatom a lakosságot a teszttel kapcsolatos alábbi levélben foglaltakról.

Bödőné Dr. Molnár Irén

címzetes főjegyző


 

logo semmelw

 

Marcali

Polgármesteri Hivatala Jegyzője

 

Tisztelt Jegyző Asszony! Tisztelt Jegyző Úr!

Az új koronavírus-járvány, amely rövid idő alatt világméretűvé vált, alapvetően változtatta meg mindannyiunk életét. Hazánk négy, orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatot indított a 14 éves és annál idősebb lakosok körében május 1. és 14. között.

A kutatás célja, hogy pontosan, az egész országra érvényes módon feltérképezze a koronavírus-fertőzés elterjedtségét. A naprakész tudományos adatok kulcsfontosságúak a járvány sikeres leküzdésében, az egészségügyi dolgozók munkájában és a megalapozott döntések meghozatalában egyaránt.

Ezúton tájékoztatom, hogy Marcali település bekerült a mintába, így az Ön településén élők közül 33 előre kiválasztott személyt kérünk, hogy vegyen részt az önkéntes, ingyenes szűrővizsgálaton.

A személyek kiválasztása reprezentatív véletlen mintavételen alapul, mely lehetőséget ad arra, hogy korcsoportos és regionális bontásban is megismerjük hazánk népességének fertőzöttségét. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel.

A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton.

A szűrővizsgálatokra előre meghatározott helyszíneken és időpontokban kerül sor, de az idős, vagy beteg emberek esetén az otthonukban is elvégezzük a szűrést.

Kérem segítségét, hogy a településen kijelölt személyek minél nagyobb számban vegyenek részt a szűrésen. Segítse a kutatást és a járvány elleni küzdelmet azzal, hogy a helyileg szokásos módon (helyi lap, települési honlap stb.) tájékoztassa a településen élőket a tesztelés és a részvétel fontosságáról.

Köszönöm támogatását, mellyel segít a vírus elleni küzdelemben, a járvány leküzdésében és hozzájárul a vírus elleni kutatás sikeréhez!

  1. május 4.

 

Prof. Dr. Merkely Béla,

a Semmelweis Egyetem rektora

semmelweis

Hirdetmény - Ebzárlat és legeltetési tilalom

A Somogy Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Somogy megye területén a rókák tavaszi veszettség elleni orális immunizálására 2020. április 7-27. között terjedő időszakra ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. A határozat megtekinthető a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
(8700 Marcali, Rákóczi u.11.) hirdetőtábláján, a www.marcali.hu és a www.marcaliportal.hu oldalakon.

 határozat (pdf)

Bödőné Dr. Molnár Irén
jegyző sk.

Ingatlan hirdetmény - 2020.03.10.

Marcali Város Önkormányzata az 51/2020(III.10) számú képviselő-testületi határozatában foglalt felhatalmazás alapján eladásra meghirdeti a Marcali Szálloda Kft-ben meglévő üzletrészét:

Pályázati felhívás (pdf)

Pályázati felhívás - Rendészeti vezető

Marcali Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Marcali Közös Önkormányzati Hivatal rendészet vezető munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Somogy megye, 8700 Marcali, Rákóczi utca 11.

A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

1. melléklet I/30. Közterület-felügyelői feladatkör, rendészet vezetői feladatok

Ellátandó feladatok, munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A városi rendészet munkájának koordinálása, irányítása. A közterületek jogszerű használatának, rendjének, tisztaságának védelme, jogsértések hatékony megelőzése, megakadályozása, megszüntetése, szankcionálása. Az önkormányzati vagyon védelme, a közterületen engedélyhez kötött tevékenységek jogszerűségének ellenőrzése, továbbá közreműködés a közrend, közbiztonság védelmében. A térfigyelő kamerás rendszer kezelése.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIXI. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség – 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet 2. §. (8) a bekezdése /közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen, valamint az államtudományi képzési területen szerzett szakképzettség/- ; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és közszolgálati másodfokú szakképesítés,
  • B kategóriás jogosítvány,
  • Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • önéletrajz (45/2012. (III.20.) Korm. rendelet 1. melléklete szerint), erkölcsi bizonyítvány, iskolai végzettséget és szakmai képesítést igazoló okiratok másolata, nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez, valamint a pályázatba való betekintéshez való hozzájárulásról, vagyonnyilatkozattételi kötelezettség teljesítéséről.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. március 23.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Bödőné dr. Molnár Irén címzetes főjegyző nyújt, a 85/501-001 -es telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8700 Marcali, Rákóczi utca 11.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 39/71/2020. valamint a munkakör megnevezését: rendészet vezető
  • Személyesen: Bödőné Dr. Molnár Irén jegyző, Somogy megye, 8700 Marcali, Rákóczi utca 11.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. Az állás elbírálását követően - 6 hónap próbaidő kikötése mellett - határozatlan idejű közszolgálati jogviszony jön létre. A nyertes pályázónak - alkalmazását megelőzően - a munkakör betöltéséhez szükséges egészségi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. március 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.marcali.hu honlapon szerezhet.

HIRDETMÉNY a „Marcali településkép védelméről szóló rendelet módosításának” partnerségi egyeztetésével kapcsolatban

Tájékoztatjuk Marcali Város lakosságát, a településen ingatlannal, székhellyel vagy telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezeteket, a település területén működő érdekképviseleti és civil szervezeteket, hogy Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete kezdeményezte a településkép védelméről szóló 14/2018. (IX.21.) önkormányzatai rendelet módosítását.

A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 4//2017.(III.02.) önkormányzati rendelet, valamint a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet és a rendelet módosításának tervezete az önkormányzat honlapján megtekinthető.

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a módosítással kapcsolatban lakossági fórumot tartunk 2020. március 17-én (kedd) 9.00 órakor a Városháza nagytermében (Marcali, Rákóczi utca 11.) A partnerségi véleményezés keretében az érintettek véleményezhetik a tervezetet a lakossági fórumon szóban vagy a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a Polgármesterhez címezve papír alapon, írásban benyújtott indoklással ellátva.

Marcali, 2020. március 6.


Dr Sütő László sk
polgármester

 


hirdetmény (pdf)

Településkép védelmi rendelet módosítás véleményezési anyag (pdf)

Hirdetmény a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével történő értékesítésére vonatkozóan

Hirdetmény (pdf) a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével történő értékesítésére vonatkozóan

Hirdetmény - varjak riasztása

Értesítjük a város lakosságát, hogy Marcali Város belterületi zöldterületein és közparkjaiban február 27. és 2020. május 15. közötti időszakban a betelepülő vetési varjak távoltartása céljából lőfegyveres vaklőszeres riasztást, a megépített fészkek szükség szerinti eltávolítását végezzük. A feladat végrehajtását a Marcali Városi Önkormányzat Városi Rendészetének munkatársai végzik. A riasztással kapcsolatos kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük.

Marcali 2020. február 27.

 

Bödőné Dr. Molnár Irén

címzetes főjegyző 

Hirdetmény - Marcali 326/23 ingatlan értékesítéséről

 Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy Marcali Város Önkormányzatának 29/2020. (II.20.) számú képviselő-testületi határozatában foglalt felhatalmazás alapján Marcali Város Önkormányzata ELADÁSRA MEGHIRDETI

a Marcali 326/23 hrsz.-ú beépítetlen terület megnevezésű, 1/1 önkormányzati tulajdonban lévő, 5823 m2 alapterületű ingatlant (a továbbiakban: tárgyi ingatlan). Irányár:  1.500,- Ft/m2 + ÁFA

A tárgyi ingatlan Marcali Város keleti iparterületén található, a Kossuth utca felől megközelíthető. Marcali Város Önkormányzatának 11/2013. (VI.28.) Kt. rendeletével elfogadott helyi építési szabályzata (a továbbiakban: HÉSZ) és szabályozási terve Gip3 jelű egyéb ipari terület építési övezetbe sorolja, ahol a HÉSZ 28. § (5) bekezdése szerint az egyéb ipari terület építési övezeteiben az egyes telkek kialakíthatóságának  és beépíthetőségének paraméterei a következők:

övezeti jele

beépítés módja

legnagyobb beépítettsége (%)

legnagyobb épületmagasság (m)

legkisebb
kialakítható
terület (m2)

minimális zöldfelületi aránya (%)

Gip3

SZ

40

12,0

3000

30

 

A HÉSZ 28. § (1) Az egyéb ipari terület a Szabályozási terven „Gip” jellel szabályozott terület, melynek építési övezeteiben az ipari termelés, ipari szolgáltatás, raktározás célú épület, az energiaszolgáltatás és a településgazdálkodás építményei helyezhetők el.

A HÉSZ 28. § (3) Az egyéb ipari területen jelentős mértékű zavaró hatású, különlegesen veszélyes (pl. tűz, robbanás-, fertőzőveszélyes), bűzös vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges építmények nem helyezhetők el.

A HÉSZ 28. § (4) Az egyéb ipari területen önálló lakó rendeltetésű épület nem helyezhető el, de a Gip1, Gip2 és Gip3 jelű építési övezetekben gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás kialakítható.

A HÉSZ 28. § (6)                Új épület csak legalább részlegesen közművesített építési telken, a 19. § (11) bekezdés szerinti feltétel teljesítésével létesíthető.

A HÉSZ 28. § (7)A Gip1, Gip2, Gip3 jelű építési övezetben az elő- oldal- és hátsókert minimális mélysége 10 m, a Gip4 jelű építési övezetben napelempark létesítése esetén a napelemek, illetve azok tartószerkezetei a telekhatároktól min. 3-3 m távolságra helyezhetők el.

A HÉSZ 28. § (8)                A Gip1, Gip2, Gip3 jelű építési övezetekben a minimális zöldfelületi értéken belül a telekhatárok mentén fa- és cserjesor telepítendő, valamint az építési telkek minimális zöldfelületét háromszintű növényzettel kell kialakítani.

A HÉSZ 28. § (9) Az egyéb ipari terület építési övezeteiben elhelyezésre kerülő technológiai építmény (napelemek tartószerkezetei, kémény, siló stb.) legmagasabb pontja meghaladhatja az övezetben meghatározott maximális épületmagasságot, ha az alkalmazott üzemi technológia szempontjából az szükséges.

 

Az ajánlat benyújtásának helye:

 

Marcali Város Önkormányzatának

Címzetes Főjegyzője

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.

  1. em. 36. számú iroda

Az ajánlatot cégszerű aláírással, zárt borítékban, az adott ajánlatra utaló jelzéssel ellátva, személyesen vagy meghatalmazott által, illetve postai úton a fenti címre kell benyújtani.

A tárgyi ingatlanra ajánlatot tehetnek jogi személyek, jogi személyiség nélküli társaságok, szervezetek, illetve természetes személyek.

Vételi ajánlat megjelölésével az ajánlat benyújtásának határideje:

  1. március 12. (csütörtök) 1000

Az ajánlat postai úton történő benyújtásából eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlati határidő lejártáig sor került. Határidőn túl érkezett ajánlat érvénytelennek tekintendő.

Az ajánlatokat a Marcali Város Önkormányzatának Pénzügyi Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága véleményezi. Ezt követően – a bizottság ajánlásával - Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete értékeli és dönt a beérkezett ajánlatokról.

Az eredményről valamennyi ajánlattevő az elbírálást követően legkésőbb 8 napon belül írásbeli értesítést kap.

A kialakult végleges vételárat az ajánlattevő az adásvételi szerződés aláírásától számított 15 napon belül köteles átutalással egy összegben megfizetni eladónak, ennél hosszabb – legfeljebb 90 napos – határidőt 5.000.000,- Ft értékhatárig a Pénzügyi Bizottság, ezt meghaladóan a Képviselő - testület engedélyezhet, ha az ajánlattevő ajánlatában részletfizetési lehetőséget kért és kiíró ennek ismeretében hirdette ki őt az ajánlat nyertesének.

Az ajánlattevő a benyújtásra nyitva álló határidő lejártáig ajánlatát bármikor visszavonhatja, illetőleg egy alkalommal módosíthatja.

Az hirdetmény kiírója fenntartja a jogot, hogy indoklás nélkül az ajánlatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A tárgyi ingatlannal kapcsolatban további információ személyesen a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal fsz. 9-es irodájában Besenczki-Horváth Tímeánál, vagy telefonon a +36 85/501-043-as számon kérhető.


Marcali, 2020. február 25.

                                                                                                                              

Dr. Sütő László sk.
polgármester

Főmenü