Marcali Napló

Dr. Gál József Somogy Megyei Honismereti Verseny

Gál józsef helytörténeti vetélkedő 20190405 0013


„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
Tamási Áron

Épített örökségünk – A Széchenyi kastély épülete

Marcali képeslapok Mih PI8L 016A

 

Marcaliban a 18. század végén állt már a Széchényi család 14 szobás, L alakú „úri laka” – a mai kastély területén – ahol gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) évente rendszeresen megszállt. Így például 1798-ban, Somogy megyei főispáni beiktatásakor. A napóleoni háború miatt 1800-ban, időlegesen a családja is ide költözött, ahogyan 1809-ben is, amikor a franciák Nagycenket is elfoglalták.

Kék séta

séta2

 

Április 2-án a Máltai Fejlesztő Iskola és az Ezüstkapocs Közhasznú Alapítvány az autizmus világnapja alkalmából „Kék séta” elnevezéssel egy figyelemfelhívó programot szervezett Marcaliban azzal a céllal, hogy tudatosodjanak bennünk az autizmussal élők problémái, pl. hogy a spektrumzavar egyik jellegzetessége az, hogy ők nehezen fejezik ki az érzelmeiket. A világon 110 millió, Magyarországon a becslés szerint akár 150 ezer fő az érintettek száma. Marcaliban korábban nem volt ilyen esemény. Tóth Istvánné, a Máltai Szeretetszolgálat Fejlesztő Iskolájának vezetője, s az Ezüstkapocs Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja, valamint Domsáné Laczkó Zita, aki a kuratórium elnöke, elmondta, hogy pályázati pénzből valósul meg a megmozdulás. Hagyományt szeretnének ezzel teremteni.

ZIEHL-ABEGG KFT.

ziel3

 

Lassan 25 éves múltra tekint vissza a ZIEHL-ABEGG Kft. marcali gyára. A város és a környék legnagyobb munkáltatójának ügyvezető igazgatójával, Szijártó Ferenccel beszélgettem a múltról, a jelen kihívásairól.

A pedagógus Guricza házaspár

06 Guricza

 

1985 óta tanítanak a Mikszáth Utcai Általános Iskolában. Nemzedékek szerették meg általuk a matematikát és a kémiát. Hosszú a sora versenyeredményeiknek. S ki ne felejtsük a felsorolásból a sakkot, a nyári táborokat! A legjobban mégis arra büszkék, hogy mindkét lányuk doktori címet szerzett, s hogy egyikük már megajándékozta őket egy csodaszép, okos unokával.

Makaiék

M07

 

Fiatal házaspár érkezett 1971-ben másfél éves kisfiúkkal Marcaliba, hogy elfoglalják pályázaton elnyert munkahelyüket. A fiatalasszony a gimnáziumban fog tanítani matematikát és fizikát, a férje pedig frissen végzett fogorvosként a kórház rendelőintézetében kezd el dolgozni.

Főmenü