Pályázati közlemény

Marcali Város Önkormányzata 1.500.000 Ft támogatást nyert a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt HUNG-2015 jelű „a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása” című pályázaton.

SAJTÓKÖZLEMÉNY- MEGVALÓSULT A MARCALI DÓZSA GYÖRGY ÉS TAVASZ UTCAI HÁZIORVOSI RENDELŐ ÉPÜLETEK KORSZERŰSÍTÉSE

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata 35,39 M Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Dél-Dunántúli Operatív Program „Egészségügyi alapellátás fejlesztése” elnevezésű konstrukció keretén belül. A DDOP-3.1.3/G-14-2014-0130 azonosítószámú pályázat a szolgáltatási színvonal emelésére irányult. A projekt keretében Marcali három háziorvosi körzeti rendelő épületének korszerűsítése valósult meg: a Dózsa György utcai rendelő épületben a 3. körzet, míg a Tavasz utcai rendelőben az 1. és a 4. körzet ellátása történik.

SAJTÓKÖZLEMÉNY - BEFEJEZŐDÖTT AZ „ESÉLYT MINDENKINEK” ÁROP-1.A.3-2014-2014-0125 ELNEVEZÉSŰ PROJEKT

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata 30,17 M Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régióban” ÁROP-1.A.3-2014 konstrukció keretében. Az „Esélyt mindenkinek” projekt megvalósítása során a járási szintű együttműködés erősítése valósult meg. 

Sajtóközlemény - Marcaliban megtörtént a napelemes rendszerek felszerelése

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása Marcaliban” címmel pályázatot nyújtott be, mely a KEOP-4.10.0/N/14–2014-0277 azonosító számot kapta. A Támogató a pályázatot támogatásra érdemesnek ítélte: 37 372 802 Ft támogatásban részesítette, melyről 2015. 05. 06-án Támogatói Okirat született.

Pályázati hírek...

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata sikerrel pályázott a KEOP-5.7.0 számú Középületek kiemelt jelentőségű épület-energetikai  fejlesztése című pályázaton. 

Az elnyert 150 millió forint a Katona József utcai Óvoda,  a Városháza és melléképületei,  valamint a Szociális Ellátó Központ főépülete energetikai felújítására használható fel. Ez a fenti  épületek külső nyílászáróinak cseréjét, a tető ill. lapostető szigetelését  és a külső hőszigeteléseket jelenti, melynek eredményeként jelentős energiamegtakarítás érhető el. A munkálatok szeptember elején kezdődnek és előre láthatóan december végéig fejeződnek be. Az érintett intézmények felújítás alatti  működéséről  hírt adunk a városi honlapon!

Sajtóközlemény - "Kerékpárút-hálózat fejlesztése"

Sajtóközlemény – 2015.06.30.

A Marcali Város Önkormányzata Közlekedés Operatív Program „Kerékpárút-hálózat fejlesztése” c. konstrukció keretében megvalósuló, KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0005 azonosítószámú, „Bize-Marcali-Kéthely-Balatonújlaki útleágazó közötti kerékpárút építés” elnevezésű projektjének jogerős forgalomba helyezési engedélye 2015. június 8-án mindhárom szakaszra megérkezett. A projekt zárása 2015.06.30. dátummal történt.

A projekt keretén belül összesen 6,1 km kerékpárút építése valósult meg, melynek összköltsége 268,3 m Ft, a megítélt támogatás összege 264,2 m Ft.

Sajtóközlemény - 2015.04.30.

szechenyi 2020 logoAz Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "Marcali Dózsa György és Tavasz utcai háziorvosi rendelő épületek korszerűsítése"című, DDOP-3.1.3/G-14-2014-0130 jelű, Marcali Város Önkormányzata által benyújtott pályázatot...

Sikeres pályázat

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata 30 174 370 Ft támogatást nyert az Új Széchenyi terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "ESÉLYT MINDENKINEK" című ÁROP-1.A.3-2014-2014-0125 jelű pályázatán.

SAJTÓKÖZLEMÉNY PROJEKT ZÁRÁSÁRÓL - Marcali Város Önkormányzata szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.5-2013-2013-0056

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata az Új Széchenyi Terv, Államreform Operatív Program keretében meghirdetett „Szervezetfejlesztés a konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára” című ÁROP-1.A.5-2013 kódszámú pályázati felhívás keretében 21,99 millió Ft összegű támogatást nyert.

Főmenü