„A szőlőnek van gazdája, nem pedig a gazdának szőlője”

„A szőlőnek van gazdája, nem pedig a gazdának szőlője”

Hagyományteremtő szándékkal rendeztek borkóstolót május 3-án a hegyközség borászainak kínálatából. Ekkor történt a Délnyugat-Balatoni Hegyközség 2024. évi borversenyének eredményhirdetése, és itt tudtuk meg azt is, ki nyerte el idén Marcali város bora kitüntető címet. A program része volt a Marcali 750 eseménysorozatnak.

 

A fő szervezőt, Horváth Lászlót kérdeztük először: 51 tétel bor érkezett 24 termelőtől. Vörös és fehér, illetve rosé. Pár desszertbort is hoztak. 2x3 fős zsűri bírálta el a nedűket. Nem szerettük volna az ünnepélyes díjátadót egy eldugott pincében, zárt körben lebonyolítani, a Kulturális Korzó méltó helyszín ehhez. Kétféle díjat adunk át. Célunk összekötni a helyi termelőket a helyi fogyasztókkal. Alakuljon ki közöttük egy kapcsolat, ne a multiknál vegyék meg a miénkhez hasonló külföldi italt drágábban. A rendezvény szervezője a hegyközség és a városvezetés. A hegyközség a szőlészet és borászat szabályozására jött létre. Segítés és a hatósági feltételek biztosítása is a feladata. Ma 441 hektár tartozik hozzájuk, Balatonberénytől a Marcali-háton át egészen Csurgóig, húsz település, 197 gazda. Pár évtizede sokkal magasabb volt ez a szám, kiöregednek az ültetvények és a tagság. Ma 26 hivatalos borászat van a területen, tavaly 21360 mázsáról érkezett jelentés.

 

bor3 web

 

Kicsit visszatekintve a múltba érdekes előadást tartott a szőlőművelésről Dr. Huszár Mihály történész. Bereczk Balázs alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy Marcali híres a jó borairól, a város méltán szervez erre programokat, a jövőben még tovább kívánnak lépni ezen a területen is. Járhatóvá tették a hegyi utakat, hogy az arra sétáló emberek, túrázók be is tudjanak térni egy-egy pincébe. A legeredményesebb marcali borászok: Dr. Dégi Endréné 1 arany, 2 ezüst, Hosszúné Béres Zsófia nagy arany, Tóth Roland ezüst, Varga László arany minősítéssel. Marcali város bora, amelyet marketing célokra használnak majd: Dr. Dégi Endréné Merlot, Hosszúné Béres Zsófia olaszrizlingje lett.

 

bor4 web

 

borx

 

Hosszú András: 2022-es évjárattal neveztünk. 2016-ban telepítettük a szőlőt, bio művelést végzünk. Klón olaszrizling fajta a miénk, aminek vastagabb a héja, jobban megtartja a nedvességet. Késői szüretet végeztünk. Thomas Burkhalter a mentorom, együtt dolgozunk. Mi négy hektáron, egyet bérlünk. Kevés az időm, bevált csapat segít a zöldmunkákban. Nagyon szeretek a traktoron lenni, de kaszálni is.

 

bor5 web

 

A Dégi családban már három generáció foglalkozik a szőlővel, borászattal. Dr. Dégi Endre István, Dégi Bálint Endre és Dégi Flórián Bálint. Sőt, írásos emlékek vannak arról, hogy már 1870-től kezdték a felmenőik.

 

bor1 web

 

A történelem során aztán többször elvették a szőlőjüket, de mindig újrakezdték. Dégi Endre 1976-ban került Marcaliba, akkor tette le az első tőkéket a hegyben, s így itt eresztett gyökeret. Zöldvertelinivel kezdték. Fia először babakocsiban ment ki a területre, aztán amikor már menni tudott, lent tisztította a törzset. Ugyanígy az unoka is.

Bővült is az idők során a terület négy hektárra. A család együtt dolgozik, karácsony előtt már megkezdik a metszést. Forgalomba is hozzák a bort, a COOP-hálózatban, illetve a pincéjükben, a Nektár utca 13. alatt bárki vásárolhat. Arra a kérdésre, hogy mi a szép a borászatban, Dégi Bálint azt felelte, hogy itt szemmel látható az eredmény. A szőlő szereti a gazda árnyékát, vagyis nagyon gondos, fegyelmezett munkát kíván meg. Egy tévedés végzetes lehet, nem lehet a munkát ellazsálni. Flórián, az unoka is ebben nőtt fel, már kicsiként is a szőlőben játszott, minden oda köti. Keszthelyen végzett az egyetemen szőlész-borász mérnökként. Viszi tovább a családi vállalkozást.

 

-Melyik évük volt a legsikeresebb?
-Amikor nagy arany minősítést nyertünk úgy 15 éve a boglári borversenyen. Ott győzni óriási dolog. Azóta is mindig benevezünk, az ezüstnek is súlya van.

2024-re is jó termést kívánunk!


Nyomtatás