A pálya vége - avagy lehet akár másképp is?

A pálya vége - avagy lehet akár másképp is?

35 éve vezeti folyamatosan, megszakítás nélkül a várost dr. Sütő László, Marcali polgármestere. Ez egyúttal kilenc, sorra megnyert választást is jelent, ám éppen a jubileumi, tizedik előtt szakítja meg a sikersorozatot: hivatalosan bejelentette visszavonulását, a június 9-i önkormányzati választáson nem fog indulni polgármesternek.

 

- Készültek Marcalira vonatkozó közvélemény - kutatások, és ezek szerint most is fölényesen nyerne, ha indulna. Akkor miért vonul vissza?
- Mert úgy gondolom, itt az ideje, hogy átadjam a helyem az utánam következő nemzedéknek. Az embernek szerintem akkor kell felállnia, amikor még ereje teljében köszönhet el, nem pedig akkor, amikor már szemmel láthatóan csökken a teljesítőképessége, romlik az egészsége. A város lendületben van, és azt szeretném, ha ez így is maradna.

 

- Elkészítette már a számvetést?
- Azzal egyelőre ráérek, októberig ugyanis még hivatalban maradok, addig tart a megbízatásom. Most még inkább arra koncentrálok, hogy biztos alapokon nyugvó, töretlenül fejlődő, kiegyensúlyozott légkörű várost hagyjak az utódomra. Stabil költségvetéssel, rendezett viszonyokkal, működő intézményekkel.

 

polgarmester

 

- Milyen érzés 35 év után először várni úgy egy választást, hogy személyesen már nem érdekelt benne?
- Ez nem egészen igaz, mert személyesen is érdekelt vagyok. Először is azért, mert talán feltételezhető rólam, hogy kötődök annyira a városhoz, hogy ne legyen közömbös számomra, milyen lesz a jövője, milyen kezekbe kerül Marcali. Természetesen szurkolok a Marcali az Otthonunk Egyesület jelöltjeinek sikeréért, és remélem, sokan mennek el szavazni, hogy az eredmény minél megbízhatóbban tükrözze az itt élők akaratát.
Másrészt pedig magam is indulok, mégpedig a vármegyei listán, a Somogyi Függetlenek Szövetsége színeiben.

 sütő2

 

- Hogyan? Cserbenhagyja a várost a megye kedvéért?!
- A két terület alapjaiban különbözik egymástól. Egy város vezetése teljes embert kívánó, roppant szerteágazó feladat, a vármegye közgyűlésének munkájában részt venni nem ekkora megterhelés. És nem cserbenhagyom a várost, hanem ellenkezőleg: Amikor elvállaltam a felkérést, az motivált, hogy ezen a területen még hasznára tudok lenni Marcalinak. A közgyűlés működési mechanizmusát jól ismerem, nemcsak polgármesterként volt rálátásom, hanem korábban tagja is voltam a testületnek két évtizedig.

 

daabb89edeffdb7467069669f0405a72

 

- Kik azok a bizonyos Somogyi Függetlenek, akikkel indul?
- Somogyi kisvárosok - például Nagyatád, Siófok és személyemben Marcali - polgármesterei, volt országgyűlési képviselők. Olyan nagy államigazgatási, helyhatósági tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, akik ezt a munkájuk alatt felhalmozott tudást szeretnék a települések és a környékbeli falvak érdekében működtetni

 

- És mitől függetlenek? Jelenthet ez manapság egyáltalán valamit?
- De még mennyire! Azt jelenti, hogy a pártoktól független. Hogy miért fontos ez? Azért, mert a pártok hierarchikusan felépülő szervezetek, ahol pártfegyelem működik. Ha a pártközpontban hoznak egy döntést, annak muszáj engedelmeskedni. Mi pedig azért fogtunk össze, hogy a helyi érdekeknek megfelelő döntéseket lehessen hozni. Ne lehessen felülről utasítani bennünket semmi olyasmire, ami nem szolgálja a helyben élők előrejutását

 

fuggetlenek 2024

 

- Talán mondhatna egy példát is erre, hogy érthetőbb legyen, mire gondol ...
- Elég sokat tudnék mondani. Mondjuk: 68-as út. Aki arra közlekedik, pontosan tudja, hogy néz ki. Botrányosan. Évtizedek óta megy a huzavona, sajtótájékoztató ér sajtótájékoztatót, mindenki mindent megígér, aztán szépen marad minden a ... majdnem azt mondtam: régiben. De ez nem volna igaz, mert nem a régiben marad, hanem folyamatosan romlik. A jelenlegi vármegyei közgyűlés mégsem ennek a felújítását támogatta, hanem a szigetvári útét! Vajon miért? Azt hiszem, könnyű belátni, ha olyanok is részt vehetnek a döntésekben, akiknek nem a pártközpontnak, hanem a választóiknak kell megfelelniük, ilyen biztosan nem történhetne meg.

 

DSCN4750

 

Egyébként meg a marcaliak ismernek engem, ismerik az eddigi munkámat, ha úgy ítélik meg, hogy nem lenne rossz a városnak, ha én képviselném az érdekeiket a somogyi közgyűlésben, akkor szavazni fognak rám. Ha pedig nem így gondolják, akkor majd választanak valaki mást, aki többet tett le az asztalra, mint én, aki jobban kiérdemelte a bizalmukat. Ez így van rendjén.

 

s2

 

- Hogy telnek a napjai, így a polgármesteri pályafutása végén?
- Ahogy eddig. Vagy talán még sűrűbben. Nemcsak technikai, hanem morális kérdésnek is tekintem, hogy komoly pénzügyi tartalékkal rendelkező, lendületben lévő várost adjak át októberben az utódomnak, hogy a váltás minél zökkenőmentesebb legyen. Nem hagyok magam mögött problémás ügyeket, azt szeretném, ha a „csere” olyan gördülékeny lenne, hogy a marcaliak szinte meg se éreznék. 

 

- Milyennek képzeli a nyugdíjas éveit?
- Több idő jut majd a kedvteléseimre: Nagyon szeretek olvasni, főleg értékes szépirodalmat, de érdekel a történelem, a földrajz is, szívesen utazgatok majd, érdekelnek a múzeumok, műemlékek. És mindenek előtt van öt unokám, szeretnék aktív részese lenni az életüknek, terelgetni nyiladozó értelmüket. Ha pedig sikerül a Somogyi Függetlenek listáján bejutnom a közgyűlésbe, a közélettől se szakadok el.

Több, mint harminc éve vagyok elnöke - alelnöke a kisvárosok országos szövetségének, ott is vár rám még elég tennivaló. Vannak még terveim.

s4

 

suto3


Nyomtatás