„A világban 60 év csak egy parányi részlet, egy nemzet életében is csak apró mérföldkő, de egy iskola életében a hatvan év alatt történt események, élmények a világot jelentik.” Érzéseket, gondolatokat, hagyományokat, visszaemlékezéseket kötöttünk egy csokorba, hogy tisztelegjünk elődeink előtt.
Ott Györgyné Mária néni
Kiss Vince nyugalmazott igazgató úr
Tóth Krisztina igazgató asszony
Kicsit megilletődve vártuk a meghívott vendégeket, hogy részesei legyenek az ünneplésnek. Kőhalmi Anita oktató köszöntötte iskolánk egykori alapítóját, Ott Györgyné Mária nénit, Kiss Vince nyugalmazott igazgató urat, Káplár János nyugalmazott igazgatóhelyettest, Pápai János nyugalmazott kollégiumvezetőt, Szerdai Zsuzsannát a Déli Agrárszakképzési Centrum főigazgatóját, dr. Sütő Lászlót Marcali polgármesterét, Bödőné dr. Molnár Irén címzetes főjegyzőt, Madarász Zoltánt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei igazgatóját, Huszti Gábort Somogy Vármegye Közgyűlésének alelnökét, a társiskolák igazgatóit, a környező települések polgármestereit, a SEFAG Zrt. képviselőit, iskolánk volt és jelenlegi dolgozóit, a nyugdíjas kollégákat, volt és jelenlegi diákjainkat.
Szerdai Zsuzsanna a Déli ASzC főigazgatója
A vadászkürt és a Himnusz taktusai után Tóth Krisztina igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket. Felelevenítette, hogyan lett egyáltalán iskola, milyen nehézségekkel nézett szembe egykor Ott György és felesége Mária néni, hogy 1963. június 17-én 30 fővel elindulhasson az első osztály. Ma már ez történelem, de nekik az életet jelentette. S hogy pontosan milyen is volt? A megújult iskolatörténeti kiállításunkkal ezt szeretnénk megmutatni.
Emlékplakett Mária néninek
Az ünnepi műsorban fellépett a Hidas Frigyes Zeneiskola néptánc csoportja, Takács Gábor és Takács Gáborné vezetésével. A vadászkürt, a versek mind-mind megdobogtatták a szíveket, a dallamok könnyeket csaltak a szemekbe.
Emlékplakett Kiss Vince igazgató úrnak
Az ünnepi műsort színesítették azok a levelek, amelyek régi osztálynaplókból kerültek elő és az akkori szülő-gyerek-tanár kapcsolatát mutatták meg a mai kor diákjainak. Mária néni arcán legördülő könnyek azt mutatták, hogy visszarepült a múltba, hogy újra átélte azokat a pillanatokat, amelyek egyszer már megtörténtek. A műsort Kovács Réka éneke zárta, amely egyszerre volt felemelő és szívszorító. Ugyan Réka nem a mi tanítványunk, de ezer szállal kötődik iskolánkhoz, hiszen nagypapája gyakorlati oktatásvezető volt ezen falak között, és édesanyja is itt dolgozik nap mint nap. Köszönjük az élményt!
Emlékplakett Káplár János nyugalmazott igazgatóhelyettesnek
Emlékplakett Pápai János nyugalmazott kollégiumvezetőnek
Az ünnep talán legfontosabb eseménye volt a „Szőcsényi iskoláért” emlékplakett átadása. Tóth Krisztina igazgató asszony négy olyan embernek a nevét mondta, akik élete, mindennapjai a mi iskolánkban zajlottak. Ott Györgyné Mária néni, Kiss Vince, Káplár János és Pápai János vehette át ezt az emlékplakettet. Nehéz lenne felsorolni, hogy miért is kaphatták meg, de egy biztos, az életük Szőcsény volt.
Véssey kastély madártávlatból
Ezek után az „égi tantestület” tagjaira emlékeztünk, megkoszorúztuk a kopjafát, majd diákjaink is lerótták kegyeletüket egy-egy virággal azok előtt, akik már csak emlékeinkben élnek. A meghívott vendégek a kastélyba vonultak, itt avatták fel az iskolatörténeti kiállítást, amely az elmúlt 60 évet mutatja be. Nagy öröm, hogy volt kit kérdezni, hogy volt kitől régi felvételeket kölcsön kérni, így minden egyes képhez, újságcikkhez egy-egy történet társulhatott.
Ez a nap nem egy volt a sok közül, ez a nap az az egy volt, amelyre mindenki emlékezni fog, aki részese lehetett. Tisztelet az elődöknek, köszönet mindenkinek, aki szívén viselte ezt a napot!
Köszönjük iskolánk minden dolgozójának, oktatójának, tanulójának, Marcali Város Önkormányzatának, a Déli Agrárszakképzési Centrumnak, az Erdészeti Szakoktatásért Közalapítványnak, a SEFAG Zrt-nek, hogy támogatásukkal olyan széppé tudtuk tenni az ünnepet, amilyennek megálmodtuk. Túri Török Tíbor szobrász, író, múzeumalapító egykor óraadó és nevelőtanár volt iskolánkban, most festményekkel, könyvvel támogatta iskolánkat e jeles napon. Köszönjük!
Írta: Mózes Brigitta
Fotó: Matakovics István