Október 5-8. között városunk vegyeskara osztrák szomszédainknál vendégeskedett. Az úticél Salzburgenland gyönyörű települése, Rauris volt, amely a Hohe Tauern Nemzeti Park területén fekszik. A csoport szálláshelyeként a Hotel Sonnhof családias, magyar szállodája szolgált. A társaság a pénteki reggelit követően Salzburgba indult, ahol elsőként Mozart szülőházánál adott rögtönzött utcai koncertet a turisták nagy örömére.
A nap során a zeneszerző lakóházát és a város egyéb nevezetességeit is megcsodálhatták: a színpompás Mirabell-kertet, a pazar Dóm teret, a sikátorokat, és Közép-Európa legnagyobb épen maradt erődítményét, Hohensalzburg várát is. Szombaton Kaprun és a Sigmund Tahn-szurdok csodás természeti környezetét élvezhettük, majd Zell am See következett, ahol a Heimatmuseum kiállításai nyújtottak betekintést a település történetébe. A város főterén szintén dalolt egyet bemelegítésképpen az énekes közösség.
A szombat este már Bruckban találta a kórust, ahol a helyi közösségi házban szerveztek számukra bemutatkozási lehetőséget. A magyar és osztrák közönség számára a műsor első felében a Calypso Kórus acapella (zenei kíséret nélküli) dalokból álló válogatása hangzott el. A hagyományos kórusmuzsika után közismert filmslágerek következtek zenei alapra, Török Ferenc zenetanár ritmushangszeres kíséretével. A kórust Stamler Edit karnagy vezényelte, németül konferált Pálfiné dr. Láris Liliána.
Az énekes közösség sikeres műsora után, a tenor szólam férfitagjaiból alakult Marcali 3 Tenor állt a színpadra. Programjukban népszerű operettek dalai hangzottak el, amelyeket a közönség is lelkesen fogadott. A koncert után a szálláshelyen jó hangulatú vacsora és búcsúest zárta a napot. A vasárnapi hazaúton Hallstattban tartott egy rövid pihenőt a társaság, ahol a különleges hangulatú település látnivalóit fedezhették fel.
Az Ausztriában töltött napokat egykori kórustársunk, a kint élő Schillinger András szervezőmunkája feledhetetlenné tette a résztvevők számára. Az utazás, a sikeres szereplés, a jó hangulatú beszélgetések és dalolás erősítette a kórus tagjai közti köteléket. Hazatérve már az őszi és téli programok kidolgozása vár a Calypsora.
Samuné Bogyó Hajnalka