Györei István a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskolának (a név többször változott az évek során),1980-tól tanára, 1982-től, huszonnyolc éven át igazgatóhelyettese, 2010-től 2021-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatója volt. Negyvenegy évig volt az iskola tantestületének tagja. Györei Istvánné (Bezzeg Judit) az iskola könyvtár-magyar szakos tanára volt.
-Hogyan kezdődött?
-1956-ban Marcaliban születtem, de 18 éves koromig Balatonkeresztúron éltem a szüleimmel, húgommal. Néhány háznyira laktunk az iskolától. Ma is megvan a szülői ház, sokat vagyunk ott, így a mai napig iskola közelében, iskolazajban lehetünk. Középiskolába Marcaliba jártam, minden nap vonatozva. A Lady János Gimnáziumban érettségiztem, közgazdasági osztályba jártam. A szüleim támogattak abban, hogy az érettségi mellett szakmám is legyen, ezért választottam így középiskolát. Érettségi után a Szombathelyi Tanárképző Főiskola matematika-könyvtár szakára jelentkeztem, és tizenegy hónapnyi katonáskodás után főiskolai hallgató lettem.
-Családi indíttatás volt a pályaválasztás?
- A szüleim az ÁFÉSZ betonüzemében dolgoztak. A nagybátyámon kívül nem volt diplomás a családban. Ő a háború után balesetben gyerekként elveszítette a látását, nem volt más út, tanulnia kellett. Jogot végzett. Példaként tekintettem rá. A középiskolában éreztem késztetést először arra, hogy tanár legyek.
A matematika fakultációt tartó Kiss József és a történelmet tanító Gál József tanár urak inspiráltak, voltak rám nagy hatással. Azért is választottam ezt a szokatlan szakpárosítást, mert a felvételi történelemből és matematikából volt, két kedvelt tantárgyamból.
-Mi történt a diplomaosztó után? Mikor ismerkedtél meg a feleségeddel?
-Feleségemmel ötvenhárom éve ismerjük egymást. Idén ünnepeljük a 43. házassági évfordulónkat. 1970-ben Kiskorpádon az almaszedő táborban találkoztunk először, aztán párhuzamosan futott az életünk. Ő is Marcaliba járt gimnáziumba. Ugyanarra a főiskolára jelentkeztünk, ő könyvtár-magyar szakot végzett. Az azonos szak miatt voltak közös előadásaink, időnként együtt utaztunk haza, közben barátok lettünk. De csak a diplomaosztó utáni nyáron egy véletlen találkozás után indult el a közös életünk. Azóta együtt vagyunk. Az első év, a jegyben járás nem volt könnyű, mert a szerződésem egy pápai Kereskedelmi Szakközépiskolába szólt. Matematikát tanítottam és kollégiumi nevelő voltam. Feleségemnek friss diplomásként a Mikszáthban ajánlott munkát az akkori igazgató, Grübl Lászlóné, Terike néni. Ha kicsit előbb lettünk volna egy pár, nekem is lehetett volna helyem az újonnan alakult iskolában. Aztán egy év után 1980 augusztusától én is mikszáthos tanár lettem. Feleségem 1979-ben életre szóló szép feladatot kapott az iskolai könyvtár kialakításának, működtetésének a lehetőségével.
-Kihívás volt egy új iskolát elindítani?
-Fantasztikus időszak volt ez az életünkben. A fiatal és a tapasztaltabb kollégák egy emberként vállalták, hogy kialakítsák az új iskola pedagógiai elveit, egyéni arculatát, szokás és hagyományrendszerét. Cél volt, hogy minél előbb igazi közösséggé formálódhasson a diák, szülő, pedagógus hármasa, erősödjön az együvé tartozás érzése, neve legyen az iskolának. Lelkesítő volt a feladat. Úgy érzem, sikerült annak az érzelmi kötődésnek az alapjait lerakni, amely a mikszáthos vagyok érzést szülte. Felvállalta a tantestület, hogy a lakótelep szellemi központja is legyen. Ismeretterjesztő előadásokra hívtuk a szülőket, irodalmi műsorokkal készültek a kollégák jeles évfordulókra, Családi kör klub működött pedagógiai témák megbeszélésére, minden értekezletnek volt valamilyen pedagógiai témája is önképzés céllal. Pedagógus kórus működött, akik a karácsonyi hangversenyeken mutatkoztak be. Mindenkinek megvolt a feladata, mindenki felelős volt valamiért. Hőskornak gondoljuk ezt az időszakot. Szombatonként a lakótelepről bejárhattak a diákok, szülők a tornaterembe mozogni. Télen a város a csodájára járt a jégpályának. Trombitás Árpád kollégánk képes volt éjszaka felkelni és „hízlalni” a jeget.
Mindannyian éreztük, rajtunk múlik, milyen lesz az új iskola. Az egyéni arculatteremtést szolgálta az 1979-ben elindított német nyelvi oktatás, az emelt szintű testnevelés bevezetése. Az új, helyi értékelési rendszerben a nyolcadik év végi vizsga a középiskolába való belépést könnyítette, a negyedévi értékelés a szülőket tájékoztatta. Ha nem csak a kezdetekről beszélünk, akkor említhetem azt a sok innovációt, amelyek kollégáim elszántságát, tenni akarását mutatták a több mint negyven év alatt. Klubnapközi, körzeti versenyek szervezése, a magyar nyelv napjai, a Nat-hoz kapcsolódó tantárgyi segédanyagok elkészítése, kiadványok megjelentetése, az alapműveleti matematikaverseny, Mikszáth Sakk-kupa, a különleges táborok, művészeti, kulturális életünk, a SPORT. Kollégák másoddiplomái, önképzések, megújulások.
1980-tól kapcsolódtam be az iskola életébe. Osztályfőnök lettem, matematikát, gyakorlati ismereteket tanítottam. 1982-ben az igazgatónő felkért helyettesének, amikor új státuszt kapott erre az iskola. Nagy megtiszteltetésnek vettem, de sajnáltam, hogy meg kellett válnom az osztályomtól. Hogy szoros volt a kötődésünk, bizonyítja, hogy minden osztálytalálkozóra meghívtak. Amikor tartalékos katonának behívtak, négyoldalas levelet írtam nekik a miheztartás végett. Nemrég került elő ez az írás, kiderült, hogy megőrizték.
A tantestület támogatásával megerősítve vállaltam a helyettesi felkérést. Nagy megtiszteltetés volt a bizalom irányomba. 820 diák járt akkoriban iskolánkba. Több helyszínen tanítottak kollégáim, nem volt egy könnyű időszak. De Bene Lászlóné, Ottilía néni, megértő türelemmel tanított, az ő precizitása, alapossága egész pályám során példa volt előttem. Az, hogy ő magához emelt egy pályakezdőt, nagy megtiszteltetés volt. Igyekeztem helyettesként a felső tagozatos kollégáimnak a munkáját a tőlem telhető legjobb szándékkal segíteni.
A pedagógus pálya mindig új kihívásokat kínál. Az 1980-as években az informatika oktatására teremtődött lehetőség iskolánkban. Kezdetben Commodore gépekkel indítottunk szakkört, fakultációt, aztán 1989-től az IBM gépek adta lehetőséggel informatika tagozatot szerveztünk. Ez is egy újabb hőskor volt. Már a főiskolán a szakdolgozatom elméleti részének lefuttatásához számítógépre volt szükség, (igaz, ehhez Veszprémbe kellett utazni, hatalmas gépek voltak az akkori eszközök) így számomra is fontossá vált ez az új oktatási terület. A Janus Pannonius Tudományegyetemen informatika szakos tanári diplomát szereztem. Örömmel tanítottam ezt a tárgyat. Bekapcsolódtam az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének munkájába, felkérést kaptam kiadvány bírálatra.
Oktató szoftverek készítésére is vállalkoztam. Matematikát segítő munkámat országos pályázaton díjazták. A kollégák számítástechnikai ismereteket szerezhettek azokon a tanfolyamokon, amelyeket Zsiborás József kollégámmal együtt vezettünk. Büszke voltam versenyeken induló sikeres tanítványaimra. A Nemzeti Alaptanterv bevezetése új feladatokat adott. Helyi tantervet készítettünk, pedagógiai programot írtunk, új ismeretek kellettek az új feladatokhoz. A budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Karán közoktatásvezető és pedagógus szakvizsgát szereztem.
-Mire vagy a legbüszkébb a munkádban?
-Arra, hogy egy megújulásra, vállalásokra mindig kész, alkotó pedagógusokból álló tantestület tagja lehettem. Kollégáim mindig mellettem állva erősítettek, a közös gondolkodás segített abban, hogy közösségünket jó akarattal, megértéssel a legjobb tudásom szerint segíthettem. Arra, hogy diákjaink kollégáim munkája, saját szorgalmuk nyomán öregbítették iskolánk, városunk hírnevét, hogy országos, városi díjakkal kitüntetett kollégákkal dolgozhattam együtt. Elismeréseik, sikereik mindig közös örömünk volt. A közösség, és egymás tisztelete és megbecsülése adta az erőnket. Így hozhattunk létre országos versenyt, juthattak el diákjaink országos versenyekre, így lett egy jól működő iskola a második otthonunk. Igyekeztem úgy helytállni a helyemen, szervezni iskolai életünket, hogy mindenki megelégedésére legyen. Ebben a gyerek-szülő-pedagógus hármasnak kellett együttműködnie úgy, hogy mindegyik fél jól érezze magát benne.
S ehhez meg kellett találni a szükséges kompromisszumokat. Megértéssel voltam a mindennapokban a hozzám fordulókhoz. Büszke vagyok arra, hogy az iskolánk képviselte szellemiség sok-sok, már felnőtt tanítványunk szavaiból visszaköszön.
-Hogyan alakult a családi életetek?
-Először albérletben laktunk, majd szülői segítséggel egy pici lakást tudtunk venni. Hálásan gondolunk kollégáinkra, akik az üres lakásba kályhát, hűtőt, asztalt, széket adtak. 1983-ban született Eszter leányunk.
Pécsett a Leőwey Klára Gimnázium biológia-kémia tagozatán érettségizett. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett. Három évig PHD hallgató volt. Gyermekgyógyász szakorvos. Jelenleg neonatológus szakvizsgájára készül. Pécsen él a családjával. A Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztályán dolgozik. Férje programozó informatikus. Van két kisfiuk, Ágoston most volt harmadik osztályos, Domonkos szeptemberben lesz elsős. Ágoston nagy bogarász, terráriumokban rovarokat gondoz. Balatonkeresztúron nyáron együtt fogtuk csapdával a lótücsköket.
-Hobbi?
-Szüleim nehéz fizikai munkát végeztek, de mellette volt erejük állattartással, földműveléssel, szőlővel foglalkozni. Mindent vállaltak, hogy kicsit előbbre jussanak. A nagyszülők ugyanilyen példát mutattak. Gyerekként, húgommal együtt mindig meg volt a feladat, amit el kellett végeznünk. Csak utána jöhetett nyáron a Balaton. Azt tanultam meg a családomban, hogy az ember nem tétlenkedhet. Gyerekkorom óta ehhez tartom magam. Édesapám korán meghalt, segítenem kellett édesanyámnak a ház körül. Apósomék is kertes házban éltek, idővel ott is helyt kellett állnunk, betegségükben is a segítségünkre szorultak. Mindig volt feladat. Már a szüleink nem élnek, de a tőlük már gyerekként megtanult és a mindig is gyakorolt dolgokat visszük tovább. A keresztúri ház kertjében most szőlő, gyümölcsös, veteményeskert ad munkát. Újítgatjuk a szülői házat, hogy nyaranta az unokákkal együtt élvezhessük.
Szeretünk kirándulni, kedveljük az arborétumokat, hegyvidéket. A Balaton-felvidék várait, kilátóit nagyon szeretjük. Kedvencünk a Csobánc, onnét a legszebb a Balaton. Minden évben, akár többször is elmegyünk oda. Mindig érdekelt a fotózás, szívesen olvasok. Na meg a jó sportközvetítéseket is élvezem. Nem unatkozunk. Nem tétlenkedünk.
Jó egészséget, boldog nyugdíjas éveket kívánunk!
