Talpon maradni

Talpon maradni

Megkerestük városunk vendéglátósait azzal a kérdéssel, hogyan tudnak úrrá lenni a megemelkedett rezsi és élelmiszer alapanyag költségeken.


Mester Cukrászda és Étterem
Ható András: Az utóbbi pár év nehéz volt a vendéglátósok számára. Először jött a Covid járvány, aztán a bezárások. Több hónapja pedig az élelmiszer árak brutális, folyamatos emelkedésével kell mindenkinek szembenéznie. S mindezt megkoronázza a rezsiár többszörös költsége. Az eddigi szerződésünk lejár, amit már tudunk, hogy a gáznak az ára számunkra nyolcszorosára fog növekedni. Ráadásul három hónapra előre ki kell egyenlíteni. Mondjuk, először harmincszoros árról kaptunk ajánlatot, természetesen nem fogadtuk el. Próbálunk olyan szerződést kötni, ahol csak ötszörösét kell az eddigieknek fizetni. Tudni kell azt, hogy ránk, vendéglősökre nem vonatkozik a hatósági ár. Mondani sem kell, megviselik ezek a terhek a cég anyagi tartalékait. Kénytelenek voltunk kissé emelni az árainkon. Szerencsére sok minden mással is foglalkozunk a vendéglátáson kívül, az innét jövő bevételekből pótoljuk a fentiekből adódó hiányt. De mindez nem mehet tovább a végtelenségig. Nálunk is emelni kellett a béreket. Huszonöt dolgozónk van, mi meg tudjuk őket tartani. Várjuk a tavaszt, talán addigra túl leszünk a nehezén. Szerencsére, a forgalmunkon nem látszik egyelőre a válság.
A téli programjaink mind jól sikerültek, továbbra is lesznek tematikus estek, hétvégék, sőt, bővítjük a palettát. Próbálunk spórolni, amiben és ahol csak lehet, pl. energiahatékony gépeket szerzünk be. Kivárunk, hisz a jelenlegi árak nem normálisak. Támogatást pedig nem kapunk, nem véletlen, hogy sok kollégától halljuk, abbahagyják a vállalkozásukat ilyen körülmények között. Milliós gázszámlát nehéz kitermelni.

 

 

IMG 5337

 

Random Bistro Marcali
Szántai Nikoletta: Nehéz a dolgunk. Szerencsénk, hogy mi minimális gázt használunk, szinte minden villannyal működik a bisztróban, még a padlófűtés is. Még így is többszörösére nőttek a kiadásaink. Kissé meg kellett emelni az árainkat, a menüét is, hiszen az alapanyagárak hihetetlen módon megemelkedtek, de alapjában véve sok mindenben nem változtatunk. Otthon sem olcsó manapság változatosan főzni.
Minden dolgozót meg tudtunk tartani nyolc órás munkaidőben. Próbálunk talpon maradni. Szerencsénk, hogy az üzlet saját tulajdon, bérleti díjat nem kell fizetnünk. Nagyon odafigyelünk minden fogyasztásra, a régebbi hűtőket is modernekre cseréltük. Mivel nemrég újultunk meg, ezért alapvetően energiatakarékosak a felszereléseink. Kicseréltük a csöveket, kábeleket is. Ha valaki tud erre anyagilag áldozni, az sokat számít.
Folyamatban van még néhány fejlesztésünk, ennél többet már nehéz tenni vállalkozóként. Dolgozóink bérét emeltük mi is. Nem vagyunk sokan. Lelkiismeretes, felelősségteljes, jó szakemberekkel dolgozunk. Odafigyelünk a pihenő idejükre, hisz az a célunk, ők is jól érezzék magukat nálunk munkavállalóként. Mi vasárnap nem vagyunk nyitva.
Január és február mindig csendesebb hónap a forgalom szempontjából, de a tavalyihoz képest nem csökkent. Jelenleg még nem látjuk, mi lesz három hónap múlva. Az biztos, hogy a minőséget kötelezően tartanunk kell.

 

2018 03 14

 

Helvécia Étterem
Fekete Lajos: Össze kell húznunk a nadrágszíjat. Tévhit, hogy csak 45%-kos élelmiszer infláció van. Sokkal több ez, ha a tejtermékek, a szalámik árát nézzük. Mi két otthonnak is főzünk, reggelit és vacsorát is adunk. Nehéz az elszabadult árak mellett az egészséges étkeztetést megoldani, kénytelenek vagyunk árat emelni. Példaként említem az aludttejes prószát, ami már luxus étel lett, akár a sajt.
Minden instabil. A gáz már most négyszeresébe kerül, s az üzletkötők szerint még drágább lesz. Mindenhol spórolunk, de az a kérdés, meddig mehet ez így. Sok bőrt húznak le a vállalkozókról, hisz a mindenkori (megemelt) bérek után fizetjük a járulékokat. Létszámot nem kell leépítenünk. Szerencsére van 12 tanulóm, oktatással is foglalkozunk, ez null szaldósra jön ki. A vendégkörünk szerencsére változatlan. Az évtizedek során mindig volt valami, amibe kapaszkodni lehetett. Pl. mi a környéken dolgozó munkásoknak, útépítőknek is biztosítunk ebédet.
Előrukkolunk kuriózumokkal is: kocsonya, rétes, aranygaluska, fánk. stb. Van rájuk kereslet. Rendezvényekre, családi ünnepekre pecsenyés tálakat készítünk.

310387761 198146719320766 1773136257706945688 n

 

Csirkefogó Street Food Marcali
Juha Ádám:
Iszonyatos terheket róttak ránk. A balatonparti településekhez képest olcsóbbak vagyunk 30-40%-kal, de ez kisváros, számottevően nem emelhetünk árat, csak 10%-ot. A bisztróban már nem tarthattuk a faházban megszokott árainkat. A kiadás oldalon próbálunk takarékoskodni.
A minőségben nem kötünk kompromisszumot, ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgozunk továbbra is. Szerencsére jó a forgalmunk, az ünnepek alatt látszott meg ez a legjobban.
Klímával fűtünk. A konyha is főként villannyal üzemel. Nem szeretnénk változtatni a koncepciónkon. Véleményem szerint a vendéglátósoknak össze kellene dolgozniuk, együtt kellene működniük. A menü szolgáltatásunkat beszüntettük, nem érte meg ezzel foglalkozni. Inkább a minőségi étkezést kívánjuk biztosítani.
Üljenek be hozzánk 1,5-2 órára a vendégek beszélgetni.
Programokat is szervezünk. Minőség és fenntarthatóság a jelszavunk.

 

marcello

 

Marcello Pizzéria
Egyed Márton: Nem érintett bennünket mélyen az energiaválság, hiszen 10 éve nem használunk vezetékes gázt, s ennek ment fel kb. tízszeresére az ára. Mi palackos gázról főzünk, három ürül ki havonta, ez 50 ezer forint költséget jelent. Fatüzelésű a fűtésünk. Több évre elegendő hulladékfát sikerült vásárolnom. Egyedül az áramfogyasztásom kerül háromszor annyiba, mint régebben.
Szerencsére az üzlet forgalma évről évre nő. Árat nem emeltünk, nálunk kiszállítási díj nincs. Marcali területén elektromos rollerrel teljesítjük a rendeléseket. Megpróbálunk költséghatékonyan üzemelni. Dolgozókat sem kellett elbocsátani, sőt, vettünk fel munkatársakat. Több lábon állunk, hiszen itt az étterem, ki is szállítunk 50 km-es távolságra akár.
Sikeresek a különlegességek, mint a kocsonya, a rétes (több ezret adtunk el eddig), füstölt termékekkel is foglalkozunk.
Április végén bulival nyit a kerthelyiség, minden hétvégén lesz élőzene. Továbbra is lesz faszenes grillezés, malac sütés. Bővíteni fogjuk a belső teret is, 100-150 vendég fog beférni hozzánk. Bízunk a jövőben.

 

mezesmacko

 

Mézes Mackó
Pécsi Józsefné Ibolya: Főként az energiával igyekszünk spórolni.
Mindenre odafigyelünk, nem hagyjuk, hogy feleslegesen működjön semmi sem. A melegítésnél is áttértünk az elektromos áram használatára, hisz nagyon magas lett a gáz ára. Eddig 200 ezer Ft-ot fizettünk, most volt már kétmilliós is a számla. Az átlagos az egymillió. Éppen ezért a gázfűtésről áttértünk a villanyfűtésre, 67 darab napelemet szereltettünk fel. Sajnos, a konyhai gépeknél nem tudtunk modernizálni, mivel nem bírja el a hálózat. Sok évvel ezelőtt akartuk bővíteni a hálózatot, de ez meghiúsult. Az árainkat kissé emeltük.
Sokkal több munkával kompenzáljuk a nehézségeket. Van 18 tanulónk, menüztetünk, időseknek is szállítunk, A la carte étkezést biztosítunk, sok rendezvényt bonyolítunk le. Dolgozói létszámunk változatlan.
A téli időszakban szűkítettük a nyitvatartási időt, de tavasztól a régi szerint működünk újra. Mi tulajdonosok nyugdíjasok vagyunk, de igyekszünk. A harminc év alatt megszerzett vendégeinket nem szeretnénk elveszíteni.


Nyomtatás