Századik születésnapját ünnepelte március 16-án városunk legidősebb polgára, Király Sándor, akit népes családja, az ismerősök és barátok mellett dr. Sütő László polgármester is felköszöntött.
Sanyi bácsi és Marcali kapcsolata különlegesen szoros és egyedi: Nemcsak itt született, hanem itt is élte le az elmúlt száz esztendőt, sőt, felmenői több generációra visszatekintve is marcaliak voltak. Marcali lányt vett feleségül, és mindhárom - ma már persze nyugdíjas - gyereke is születése óta itt él.
Aktív éveiben tevékenyen részt vett a város közéletében: A valaha volt, azóta már megszűnt, egykori téglagyár igazgatójaként, tanácstagként vagy különböző társadalmi megbízatások viselőjeként sok emberrel került kapcsolatba, akik ma is szeretettel és tisztelettel emlegetik őt.
Élete összeforrott a város történetével. Sokat és szívesen tud mesélni a település múltjáról, emlékei azért is értékesek, mert ezek nem hallomásból szerzett „talán igaz, talán nem” információk, hanem személyes élményei hitelesítik őket.
Száz év a városban, a város száz éve.
Látta, ahogy építik a polgári - ma Noszlopy - iskolát. Ahogy kinőtt a semmiből a gyönyörű épület, a sok sürgő-forgó munkás, azok a gépek! Maga a csoda egy páréves kisfiú szemének tükrében!
A betűvetést ő még palatáblán gyakorolta palavesszővel, az iskolában minden reggel kötelezően felmondta, társaival együtt, a Magyarország feltámadásában bízó „imát”.
Amikor kisgyerekként édesapja félig-meddig hihetetlennek tűnő történeteit hallgatta az első nagy világégés szörnyűségeiről, nem sejthette, mennyire közel van az a nap, amikor majd őt is háborúba szólítja a balsorsa, és egészen Dániáig sodorja a történelem parancsa.
Következett a háborúban vesztes fél katonáját megillető hadifogság, szerencsére angol és nem orosz. Évtizedek múltán, immár turistaként sorra látogatja a régi fogolytáborokat, Dániától Németország különböző településéig. Viszi magával hazulról a nemzeti színű szalaggal ékesített kis koszorút, amit a régi bajtársakra gondolva helyez el az emlékoszlopon.
/Később, amikor Németországban könyv jelenik meg a táborokról, ő írja benne az egyik fejezetet./
A hadifogságból hazatérve látta a háború ütötte sebeket gyógyítgató Marcalit, aminek újjáépítésében maga is részt vett. Elsiratta a halottait, és igen, arra is emlékszik, ki hogyan viselkedett azokban az emberpróbáló időkben ...
Ilyen-olyan rendszereken átívelő életút az övé: tanúja volt szobrok avatásának és ledöntésének, utcanevek át- és visszaváltoztatásának, de például a belső laktanya építésének is, és eltüntetésének is.
Láthatta a mindenféle színekben tündöklő politikai kalandorok felemelkedését, éppúgy, mint dicstelen bukásukat, miközben ő annyi más hétköznapi emberrel együtt tette a dolgát, csendben, becsülettel, „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”. Merthogy csak úgy érdemes. Ott állta meg a helyét, ahova az élet szólította, gondoskodott a családjáról, feleségével együtt formálta közös életüket, nevelte a gyerekeit, szeretetben.
Pontosan egy évvel ezelőtt úgy tűnt, rezeg a léc: elkapta a covidot. Példás akaratereje és környezetének szeretete, a gondos ápolás-gyógyítás azonban sikeresen talpra állította, 99 évesen győztesként került ki a remménytelennek látszó helyzetből!
Közéleti érdeklődését a mai napig megőrizte, figyeli és véleményezi a világ meg az ország dolgait. Idejét többnyire olvasással, tévézéssel , beszélgetéssel tölti. Bár már azért egyre jobban érzi az évek növekvő súlyát, korához képest testben-lélekben és szellemileg is kitűnő kondíciónak örvend.
Kívánunk Király Sándornak 100. születésnapja alkalmából méltósággal eltölthető további boldog éveket!
Isten éltesse!
