Megkezdődött a marcali kórház kastélyépületének felújítása!

Megkezdődött a marcali kórház kastélyépületének felújítása!

Nagy igazság, hogy nem megy minden máról holnapra. Abban csak a kommunisták hittek, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot”, de ez nekik se sikerült. Haladni csak apró lépésekben lehet, és türelmesnek kell lenni, mert nem lehet csak úgy, hübelebalázs módjára nekiugrani egy felújításnak, az előkészítés bizony hosszú időt vesz igénybe ám!


Nos, jól emlékszünk, mennyi gáncsoskodás, kishitűség kísérte az épület sorsának jobbrafordulásáért küzdő vezetők fáradságos munkáját, horribile dictu, még olyanok is akadtak, akik az igazmondásukat is kétségbe vonták.

 

bugyiszín

 

A károgóknak ezúttal se lett igazuk.

Amint azt a mellékelt fotók bizonyítják, igenis megmozdult valami!
Mivel közben az idő vasfoga elrágta az omlásveszélyre figyelmeztető táblát övező szalagot - pedig eléggé ellenálló műanyagból készült -, azt vadonatújra cserélték. Annyi év múltán a régiből csak egy kis cérnaszálnyi madzagocska maradt, a helyére kerülő új bizonyára további évtizedeket fog majd hűségesen szolgálni. Mostantól kezdve a gödröket is elkerülhetjük, ha kellő gondossággal közlekedünk, de ha mégsem, az se tragédia, hiszen lábtörés esetén kéznél lesz a segítség!

 

k7

 

A felújítás második ütemében elkészült a bejárati rész homlokzatának újrafestése is. Mekk Elek fővállalkozónak bizonyára többfordulós pályáztatással sikerült megtalálnia azt a kiváló esztétikai és művészettörténeti képzettséggel rendelkező, egyúttal bátran avantgárdista mestert, aki a Széchenyi - kastély épületének egy kockáját kiemelte a sárga szín unalmából, és bugyirózsaszínűre mázoltatta ..

Na ugye! Ugye - ugye! Az idő azokat igazolta, akik hittek a kimondott szó mágikus erejében, és nem tartották üres ígéreteknek azokat.
Izgatottan várjuk a folytatást, ami el is fog jönni egyszer. Nem szeretnék most a brüsszeli bürokraták, a migránssímogató, oltásellenes, háborúpárti, sorosista libernyákok, komcsik továbbá - Virág és Pelikán elvtárssal egyetemben - az amerikai imperialisták helyében lenni!

 

k3


Nyomtatás