2022. október 15-én Budapesten az újbudai Magyar Szentek Templomában ünnepi szentmise keretében adták át az idei év Caritas Hungarica kitüntetéseit azoknak az aktivistáknak, akik Katolikus Karitász keretein belül önkéntes munkával segítik a lakhelyük rászorulóit. Marcaliból a mostani alkalommal Tóth Péternek, a Marcali Karitász csoport helyettes vezetőjének ítélték oda és adták át a rangos elismerést. Vele és családjával beszélgettünk.
Tóth Péter: Nagyon meglepődtem, amikor a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója, Feketéné Szabó Márta felhívott a díj hírével, megszólalni sem tudtam. Annyit mondtam, van más alkalmasabb személy is nálam. Rengetegen gratuláltak az iskolában is, ahol dolgozom, a szülők, a gyerekek is. Pedig én nem tettem mást, mint amit kell, hisz a segítségért mindenki hálás. S ha az ember megteheti, lehetősége van rá, miért ne tegye? Jó lenne, ha mások is jótékonykodnának, hiszen egyre jobban szüksége van erre az embereknek.
-Honnét származik Péter?
-Kelevízen laktunk, ott is jártam iskolába az alsó tagozatra. Összevont osztályba jártunk, Idus néni volt a tanítónk. Felsőbe már Mesztegnyőre mentünk. Talán az irodalmat kedveltem leginkább. Édesanyám a múzeumnál és az ifjúsági háznál takarított, mellette otthon jószágokat tartott. Édesapám az ÁFÉSZ-nél dolgozott. Sajnos mindketten fiatalon meghaltak. 1983-ban költöztünk Marcaliba, az ipari iskolás ballagásom után. A nagyszülői házat építettük át a Kaposvári utcában.
-Minek tanult az általános iskola után?
-Lakatosnak, itt Marcaliban, 1983-ban végeztem.
-Mi vonzotta erre a pályára?
-Őszintén megmondva, nem sok minden. A közeli rokonságban mindenki ezt a szakmát űzte, hát én is annak mentem. Utólag már úgy gondolom, inkább pincérnek vagy szakácsnak lettem volna jobb. Gyakorlaton Tapsonyban voltam, ott is kezdtem el dolgozni. Aztán az AKKUGÉP-hez kerültem, jobb volt, nem kellett vidékre buszozni. 1989-ben felvételt nyertem a DÉDÁSZ-hoz. Mivel 1993-ban megszüntették itt, egy évig eladó is voltam egy italdiszkontban. Aztán 1995-től villanyóra leolvasó lettem újra a DÉDÁSZ-nál. Majdnem 25 évig csináltam. Reggeltől estig menni kellett, 37 falu és Marcali tartozott hozzám. Itthon meg várt a háztájiban a munka. Szerettem ezt is csinálni, hisz emberekkel voltam kapcsolatban. Jelenleg évek óta a Marcali Mikszáth Iskolában vagyok portás, nagyon szeretek itt lenni, nagyon jó helyre kerültem. Szeretnek, megbecsülnek, hisz most a pedagógus napon én is kaptam elismerő oklevelet. El se akartam hinni, amikor engem is szólítottak.
-Mikor kapcsolódott be itt Marcaliban a hitéleti munkába?
-Gyerekként is jártam a családdal misére, ez volt akkoriban felénk a természetes, belső igényünk volt rá. Domonkos mama rózsafüzér tag volt 30 évig. Aktívan édesanyám halála után (2001). Lett bennem egy törés, és a hitbe kapaszkodtam. Párom édesanyja is ekkor halt meg, nehezen dolgoztuk fel a hiányukat. Mindenben igyekeztem részt venni a templomi munkában, így pl. az adventi koszorú készítésében, a Karitász csomagok gyűjtésében, összeállításában. Az ünnepek előtt igyekeztünk mindig kihordani ezeket. De gyűjtöttünk és csomagoltunk az ukrán menekülteknek is. Misére viszem a környékbeli időseket, hiszen befér még mellém négy személy az autóba. Sokszor itthon maradt el a munka, de gondoltam, az megvár úgyis. A család mindig megértett, támogattak mindebben.
-Mi a kedves elfoglaltsága, hobbija?
-A kutyákkal való foglalkozás gyerekkorom óta. A kaukázusi és a foxi fajtából adtam is el, de csak azért, hogy az éves tartásukat fedezzem. De hoztam el tacskó kutyát is olyan helyről, ahol rosszul bántak a kis állattal. Azóta is nálunk van, hálás kutyus. Egy ideig galambjaim is voltak.
A másik szerelmem a virág. Szívesen készítettem csokrokat, díszeket. Volt, amikor 100 cserép sorakozott az udvarban. Az iskolában is szívesen tevékenykedem a virágosításban. Annyira jólesik, amikor jönnek a nyugdíjas tanárok havonta találkozóra, és megdicsérnek érte, hogy milyen gondozott a terület.
-Hogyan ismerkedtek meg a párjával?
-1997-ben ismertem meg Katit. Gyakran hazavittem kocsival az egyik munkatársam, a szomszédukban lakott, jóban volt a két család, így többször találkoztunk.
Kovács Katalin: 1998-tól vagyunk egy pár Péterrel. A Bőrdíszműben dolgoztam, ott is tanultam. Egy ideig voltam Balatonújlakon a varrodában, de a két műszak, a túlórák a család miatt nehéz volt. Visszajöttem a régi munkahelyemre, azóta is itt dolgozom. Mindig is egymás mellett álltunk a családban, támogatjuk és megértjük egymást. 2004-ben megszületett Eszter lányunk, nemrég lett nagykorú.
Tóth Péter: Pici lányként már vittem misére. Az idősebb nénik mindig hoztak neki cukrot, csokit. Szépen lassan megtanulta, hogy kell viselkedni az úr házában. Sok gyereknek épp az hiányzik, hogy a szülője ebben is mutasson példát, ne csak kirakja a mise előtt az autóból azzal, hogy majd jövök érted.
Tóth Eszter, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium végzős tanulója:
Első áldozás, bérmálkozás után én maradtam a közösségben elhivatottságból. Jól érzem itt magam. Hetedik osztályos korom óta felolvasok, tagja vagyok az egyházi zenekarnak is. Később szerepeltem a pásztorjátékban. Az ünnepekkor verset mondok. Szívesen tanítom be a fiatalokat is.
-Hány főből áll az a szűkebb kör, akik mozgatják a közösséget?
-Úgy 30-40 fő. Van, aki a gyakorlati feladatokból veszi ki a részét. Mindenki teszi a dolgát a maga területén. Ilyen Kiss Kálmán, aki mindenben segít és dolgozik. Király Krisztián a távolból a honlapot készíti.
Kollár Róberték a X alapítás során segítik az egyház munkáját. Amikor itthon vannak, akkor Kozma Krisztián, Kurucz Ádám is szolgál, utóbbi többször adott jótékonysági műsort. Aki egyszer benne volt ebben, az, ha el is kerül Marcaliból, valamilyen szinten bekapcsolódik a munkába, visszatér a közösségbe. Óriási szerepe van ebben Iván atyának, kiválóan összefogja a híveket. Amikor még tanított is, a hétvégi miséken 10-12 ministráns is szolgált.
Ünnepekkor is az önzetlen szolgálat, a segítés határozza meg az egész család életét. Ahogy a családfő mondja, az embernek így kell élnie.
Gyökér nélkül elszárad az ember. S a Jóistennek köszönök mindent!
Gratulálunk az elismeréshez, és jó egészséget kívánunk!
