Egy ikonikus üzlet

Egy ikonikus üzlet

A nyár a befőzések ideje. S egyszer csak mivel szembesül az ember lánya? Nem kapni már a boltokban tetőt az üvegeire. Akkor jön a „füles”, a Vasboltban van. És lám, tényleg! Töméntelen mennyiségben.

De még mennyi minden más, amit máshol nem is láttam. Ottjártamkor folyamatosan adták egymásnak a kilincset a vásárlók.

Akkor határoztam el, írnom kell az üzletről, az ott dolgozókról.

Elek László 35 éve eladó itt.
- 1987. augusztus 1-én jöttem ide. Emlékszem, egy nagyon meleg szombati nap volt. Id. Horváth Béla volt a vezető, akkor még az ÁFÉSZ-hez tartozott a bolt. A régi társaságból már csak én vagyok itt. A 60-as, 70-es években volt egy mag, akik később is rendszeresen visszajártak beszélgetni. Tizenöt, húsz évet dolgoztunk együtt. Néhány név közülük: Bősz Ádám, Jakab István, Barta Miklós, Vörös János. Csutak Endre bácsi, ő már a háború előtt itt volt eladó. Werb Tomcsi bácsi és Párvics Józsi bácsi külsős leltározók voltak. De munkatársaim voltak Tombor János, Horváth Árpád, Cser Pista bácsi. Később is szinte napi kapcsolatban álltunk velük. Balázsi Tibi bácsi szinte haláláig itt könyvelt napi négy órában, még szombatonként is bejött.
Tőlünk ment nyugdíjba Palacskó Zsuzsanna és Megyeri Marika néni is, ők a konyhaboltban voltak eladók, ami a Künzelsau téren működött. Emlékszem egy nénire, sajnos a nevét elfelejtettem, aki a háború alatt itt volt segéd nyolc társával. Egyiküket egy becsapodó gránát ölte meg az udvaron. A Templom utcában lakott, ő is sokszor benézett hozzánk. Érdekes párhuzamot vont a Covid előtti és a háború alatti felvásárlási láz között, amikor sorban álltak a grófi szekerek az utcán.

- Mi volt a titok?
- Más volt a világ akkoriban, nem rohantunk, jobban ráértünk beszélgetni. Más volt a kollektíva a munkahelyeken.

- Az évek során hogyan alakult a bolt tulajdonosi köre? Milyen volt az árukészlet?
- Nagyjából hasonló árukészlettel dolgoztunk, mint most, természetesen jelenleg bővebb a kínálat. Egy ideig itt volt a háztartási bolt is, vegyi árut is tartottunk. 1986-ban költözött el az a rész. A rendszerváltás előtt mindenből csak 3-4 fajtát lehetett kapni. Csempéből stb. meg voltak az alapszínek. Gyakran már reggel eladtuk a kurrens cikkeket, így pl. a konvektorokat. Vagy hiány volt a 80-as években vasból. Ha kaptunk egy vagonnal Dunaújvárosból, azt hajnalra kipakoltuk, reggel már összeverekedtek az emberek érte.
Volt egy hatalmas felvásárlási láz az ÁFA bevezetése előtt is. Volt hibrid korszakunk is. ÁFÉSZ alkalmazottként voltunk, majd két évig bérletes üzemeltetésbe, majd 1991-92 között szerződésesbe kerültünk.
1987-től 2011-es haláláig Horváth Béla volt az üzletvezető, előtte Halasi Károly. Három egység tartozott hozzá, Böhönyén a TÜZÉP, itt a konyhabolt meg a vasbolt.

 

IMG 20220916 080204

 

- Eszébe jut valamilyen vicces, kedves emlék a régebbi időkből?
- Szilveszter után zárva tartottunk pár nap. Szokás volt, hogy ilyenkor felolajozzuk a padlót, hogy szép fényes legyen. A 60-as években ezt havi szinten megcsinálták. Egyszer elrontottuk és fáradtolajjal lett felkenve. Két hét alatt „elfogytak” a törzsvásárlók. Olyan büdös lett, hogy egy hónapig nem lehetett a helyiségben megmaradni.


- Mindig is kereskedőnek készült?
- Igazából kényszerűségből kerültem ide. Nem ez a szakmám, lakatosnak tanultam. Az AKKUGÉP nem vett fel, itt meg kellett a munkaerő. Megszerettem, itt ragadtam.

- Család, hobbi?
- Van egy 19 éves nagylányom, és egy 10. osztályos gimnazista fiam. Feleségem a Mikszáth Iskolában tanít. Szeretek túrázni, méhészkedni és horgászni.
Horváth Béla üzletvezető:

-Amikor édesapám meghalt, édesanyám nevén ment tovább a vállalkozás, három cég. Én először apukám kérésére kereskedelmi iskolába jártam Nagyatádra, de nem végeztem el. Jártam gimnáziumba is. Majd Pécsre kerültem, családom lett. Dolgoztam festék és itallerakatban, a dohánygyárban. Közben elvégeztem a kereskedelmi iskolát. Majd elváltam és hazajöttem. László ás Árpád tanítottak be az üzletbe. Láttam benne fantáziát és azóta is kitartunk együtt. Közben üzletvezetői tanfolyamot is abszolváltam. Három éve vezetjük Lászlóval együtt a boltot, egyedül nem lennék rá képes. Sokat köszönhetek neki.

 

IMG 20220916 080148

 

- Kedves dolgozók?
- Fekete Ádám és Orgoványi Dáviddal lehetett a legjobban együttműködni. Utóbbi nálunk volt tanuló, de elsodorta tőlünk az élet.

- Mi a legkülönlegesebb a boltban?
- Az alapvető dolgokat tartjuk, amikre a ház körül szükség van, illetve szerelvényeket, csatornákat. Az üveg és edénykészlet még a konyhaboltból került ide. Régóta vannak céges vásárlóink nagy számmal. A Király testvérek 1987 óta állandó vásárlónk. De ide járt az ELKO, a Mechanikai Művek, Tapsonyból is jöttek. A titok az, hogy próbáljuk a lehetetlent is megszerezni. Régóta volt nagy teherautónk, ezzel hoztuk az árut. A régiek közül az összes fűtés és vízszerelő már tanulóként is járt nálunk anyagért. Ma már a nagykereskedelmi vállalatokkal nem versenyzünk gépekkel, ezekkel már nem foglalkozunk. Mindig beindul valami cikk, megy egy darabig, aztán lecseng s újat kell keresni.
De tartunk régi dolgokat is, pl. petróleumlámpát, hisz keresik, divat.

 

IMG 20220919 113047

 

- Család?
Van Pécsett egy 22 éves leányom, s a második házasságból 6 éves kislányom. A párom fia a Fradinál válogatott síkfutó. Feleségem a gadányi öregek otthonában dolgozik.

- Egy hölgy is tagja a csapatnak.
- Szabó Alexandra két és fél éve dolgozik velünk. Eredetileg adminisztrációs munkát végezni jött. De idevaló, megállja a helyét, mindent profin csinál.

- Felújításban gondolkodnak-e?
- 2020-21 között a raktárat újítottuk fel, most pedig a nyílászárók beépítésére várunk. Szép lassan igyekszünk.

- A családban lesz utánpótlás:
- Ez a jövő titka, de nem hinném.

Még sok sikeres évet kívánunk a Vasboltnak!


Nyomtatás