Kilencvenöt fölött, száz felé

Marcali legidősebb polgárai. Gelencsér Istvánnét, aki már a százat is betöltötte, előző számunkban külön köszöntöttük. Ezen a tablón a korelnök Király Sándor, aki egyúttal a legidősebb férfi a városban.
Egy életen át építették - szépítették ezt a települést, van - volna? - mit megköszönni nekik ... Emlékezetükben őrzik csaknem egy évszázad marcali történéseit, részt vettek a világháborúban, átéltek ostromot és forradalmat, közben felnevelték a gyerekeiket, büszkék az unokákra, és most már a dédunokákban gyönyörködnek.
Kívánjuk mindannyiuknak, hogy életük a „közelítő tél” árnyékában is maradhasson tartalmas, békés, élhessék derűsen mindennapjaikat szeretteik körében!
Jó egészséget, boldog új esztendőt kívánunk kedves mindnyájuknak!

 

 kiraly sandor web

 

Király Sándor
Tablónk korelnöke, a város legidősebb férfipolgára. A százhoz közelítve is hódol még legkedvesebb időtöltésének, az olvasásnak, és az ország sorsának alakulását is figyelemmel kíséri. A marcali és a kéthelyi téglagyár igazgatója volt, de több területen is aktívan vett részt a közéletben, például hosszú éveken keresztül tevékenykedett a marcali és a járási tanácsban.
Közmegbecsülését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nincs olyan nap, amikor egykori munkatársai, ismerősei ne érdeklődnének iránta, és ne halmoznák el jókívánságaikkal.

 

mercz jozsefne web

 

Mercz Józsefné
Azaz, ahogy évtizedeken keresztül tartotta számon a város: a Tóth Kati néni. Kati néni emblematikus alakja volt a marcali fodrászatnak, ami valamikor még a Petőfi utcában volt, és lavórban kellett melegíteni a vizet a szépítkezéshez. Nagy változás volt, amikor a szép,
„modern” főutcai üzletbe költözhettek! Nemcsak mestere volt a szakmának, hanem az egykori tanulólányok - némelyikük ma is űzi még az ipart - is sokat köszönhetnek neki.

 

Szekeres István
Harminc éven át az állami gazdaságban dolgozott, majd tizenöt évet töltött munkával a tejüzemben

 

Csuha József
Tősgyökeres marcali lakos. Először a Templom utcai pékségben, majd a kenyérgyárban dolgozott pékként. Tizenéves korában elvitték közel négy évre Oroszországba munkaszolgálatra. Dolgozott többek között bányában, fakitermelésen. Három gyermeket nevelt fel családjában.

 

borsosandorne1

 

Borsó Sándorné
Ilonka néni azon kívül, hogy családjával földjeiken gazdálkodtak, a Petőfi utcai varrodában dolgozott, sok szép gyerekruha dicsérte dolgos keze munkáját. Marcali egykori szállodájából és étterméből, a Baglasból ment nyugdíjba, egykori munkatársai ma is szeretettel emlékeznek vissza rá.

 

horvath jozsef web

 

Horváth János
A KPM útellenőre volt több mint negyven éven át, innét ment nyugdíjba. Ezután sem maradt otthon, az épülő postánál vállalt még éjjeliőr munkát. Somogysámsonból 1986-ban költözött Marcaliba, családjával ők voltak a lakótelep második lakástulajdonosai.

 

nadrai web

 

Nadrai Józsefné
Balatonszentgyörgyről került 14 éve Marcaliba. Szép családot, két gyermeket nevelt fel. Otthon a háztartást vezette, illetve mezőgazdasági munkát végzett.


Nyomtatás