„ Adjon Isten minden jót ez új esztendőben,
Fehér kenyér dagadjon nyárfa tekenőben.
Hús , bor ,búza legyen mindig bőven,
A patikát kerülhessük ez új esztendőben.”
Ma is évszázadok alatt rögzült szokások mentén búcsúzunk el az óévtől, és köszöntjük az újat. Ha az életünk változásaival módosulnak is ezek a hagyományok, a lényegi vonások stabilnak tűnnek. Szilveszterkor az önfeledt / olykor-olykor nagyon is önfeledt! / vidámság, a mulatozás uralja a terepet, újév napja viszont ünnepélyes fogadalmak, emelkedettség jegyében telik.
A mi kultúránkban magától értetődik, hogy az év december 31-én éjfélkor ér véget, felcsendül a Himnusz, az ország népe pedig pezsgőspohárral a kezében koccintva kíván boldog új esztendőt szeretteinek.
De nincs ez így mindenütt.Nem mindenhol indul ekkor az év, van, ahol elválik egymástól a világi és a vallási évkezdet, sőt, akár több is van belőle. Még abban sincs teljes egyetértés a földön, hogy egyáltalán „hányat írunk”, azaz mikor kezdődött az időszámítás.
Nekünk, a Gergely-naptárat használó, keresztény kultúrában élőknek - főleg Európában, Amerikában - Krisztus születése a határvonal, de az iszlám világban ez egészen másként fest. Ők 622-vel kezdenek, Mohamed próféta ekkor vándorolt ugyanis Mekkából Medinába. Ráadásul ők nemcsak ezzel a 622 évvel „fiatalabbak nálunk, hanem ott még az újév napja is folyamatosan változik, mivel számításaik a Hold járásán alapulnak, és nap is csak 364 van egy évben. Természetesen a globalizált világ mindennapi működését elég bonyolult lenne így megszervezni, ezért többnyire ma már megkülönböztetik a polgári és a vallási időszámítást. Igaz, nem mindenhol, például a Perzsa-öböl némely országában ma is ragaszkodnak az ősi rendhez.
A zsidó vallás hagyományai szerint szeptember végén - október elején ünnepelnek, ez a Ros Hasana, ami két napig tart. A reggel a sófár megfújásával kezdődik. A sófár egy kosszarvból készült kürt, ami Ábrahám áldozatára emlékezteti a hívőket. Valószínűnek tartják, hogy a ma szokásos trombitálás ebből az ősi szokásból alakult ki. Náluk akkortól kezdődik az időszámítás, amikor az „Örökkévaló” megteremtette az első embert, ezért ők ma már a hatodik évezredben járnak, amit tovább bonyolít, hogy valójában négy újévvel kalkulálnak.
Kínában ünnepli a világ népességének mintegy negyede a Holdújévet. A Holdújév a Hold és a Nap mozgásának sajátos kombinációján alapuló számítás eredménye, mindig valamikor január 21. és február 21. közé esik. Eredetileg 15 napos ünnep volt, de mára ez is lerövidült, az ünnepi eseményeket egy hétbe sűrítik, de hatása így is az egész világon érződik.
A hinduk, bárhol is élnek a világban, mindenütt megtartják az öt napon keresztül zajló Fényünnepet. Ez is mozgóünnep, idejét a Hold-alapú hindu naptár szerint számolják ki. Nagyszabású utcai programokkal szokás köszönteni, sok-sok fénnyel, jókedvvel. Mivel Európában, Angliában és Hollandiában is jelentős nagyságú hindu közösség él, ott is számolnak ezzel a forgataggal, és lehetővé teszik megélését is.
Észak-Afrika népei a ber-ber naptár szerint járnak el, a hozzánk sokkal közelebb eső Oroszországban viszont, mivel karácsony csak január 7-én van, a Télapó szilveszterkor hozza az ajándékot, így ez a nap - több évtized erős állami nyomására - főünneppé nőtte ki magát. Talán a legismertebb hagyományuk szerint a kívánságaikat fel kell írni egy papírra, amit aztán el kell égetni. Az így keletkezett hamut gondosan összegyűjtik, és egy pohárba teszik. Éjfélkor erre öntik rá a pezsgőt, amit felhajtanak.
Igen ám, de a kívánságok csak akkor teljesülnek, ha egy percen belül fogy el az ital. Az orosz embert azonban nem olyan fából faragták, hogy berezeljen a kihívásoktól, ezért sokan egész évben önfeláldozó módon, buzgón gyakorolnak, hogy a döntő percben nehogy szégyent valljanak.Valószínűleg ennek a mutatványnak a sikerét ünnepelhette meg némi csekélynek nem nevezhető vodkával az a két férfi, aki egy Moszkva melletti faluban, a Balasiha nevű településen hívta fel magára a figyelmet szilveszterkor.Az urak úgy döntöttek, hogy a nyílt utcán, félmeztelenül párbajoznak, de nem ám az idejét múlt közönséges karddal, hanem tűzijátékkal: azaz petárdákkal lőnek egymásra. A produkciót a falu népe lelkes szurkolótáborrá szerveződve szemlélte, harsányan buzdítva a harcosokat. A rendőrök azonban nem voltak humoruknál, rövid úton véget vetettek a bulinak, hőseink pedig boldog új év helyett megízlelhették az állami gondoskodás keserű kenyerét.
A japánok ünneplésének középpontjában szakrális jellegű gongütés áll, ami a hat főbűn - mohóság, butaság, harag, könnyelműség, határozatlanság, irigység - elűzésére szolgál. Mivel mindegyik főbűnnek egészen pontosan 18, azaz tizennyolc árnyalata van, a gongnak összesen 108 alkalommal kell megszólalnia. A zajkeltés különben a mi kultúránkban is a gonosz ,,a rossz dolgok” elűzésére szolgálhat.
Spanyolországban is gongütés jelzi az új év indulását, és az ehhez kapcsolódó teendőket: minden egyes gongütésre egy-egy szőlőszemet kell megenni, összesen tizenkettőt. Ez nem is annyira egyszerű, mert az egésznek nagyon rövid idő alatt kell megtörténnie, ha pedig valaki elszámolja magát, az nagy szerencsétlenséget hoz az illetőre az új esztendőben. A szőlőszemeknek az olaszoknál is van rituális szerepe, a bolgároknál pedig mindenki a meglepetéstorta felvágását várja. Ez utóbbi egy olyan sütemény, amibe pénzérméket sütöttek, és annak lesz jó dolga a következő évben, aki talál belőlük a saját tortaszeletében. Írországban az emberek nem a sajátjuk, hanem hazájuk sorsát vélik kiolvasni a jelekből: az ország jövője azon múlik, hogy „honnan fúj a szél” - ha nyugatról, akkor minden rendben, mert gazdagságra, békére lehet számítani, de ha keletről, az semmi jót nem ígér.A fogyasztandó ételeknek, a kerülendő és elvégzendő teendőknek is megvan a rendje, szerte a nagyvilágban, így nálunk is. Van, ami vonzza, van, ami taszítja a szerencsét: Annak lesz „ malaca „, aki nem eszik baromfihúst, de készít lencsét, tudja, hogy melyik állat kaparja ki a szerencsét a házból, és melyik túrja be. Sok múlik azon is, hogy férfi vagy nő kíván először boldog új évet, hogy tisztában vagyunk-e vele, mit kell tennünk, ha kéményseprővel találkozunk.
Nálunk még javában tart az ünnepi készülődés, bevásárlás, takarítás, szépítkezés, amikor a mi időnk szerint délelőtt 11 órakor a csendes-óceáni szigetvilágban már éjfél van - és bolygónkon elsőként -, beköszönt az új esztendő.
Ahogy a Föld mozgásának megfelelően haladunk tovább keletről nyugatra, amint a felkelő Nap sugarai elérik a sártekét, jönnek sorban a többiek: Kora délután következik Ausztrália és a Távol-Kelet, majd Európa és Afrika. Ezután pedig Amerikában lesz éjfél, és ezzel vissza is érkezünk a Csendes-óceánhoz.
Az idősebb generációk tagjai még emlékezhetnek rá, hogy néhány évtizeddel ezelőtt nálunk is eleven hagyomány volt az újévi köszöntés. Ez főleg a gyerekeknek nyújtott alkalmat egy kis pénzszerzésre, a húsvéti locsoláshoz hasonlóan. Útra kelni kora reggel illett, rokonokhoz, ismerősökhöz, és elmondani szépen a megtanult és gondosan begyakorolt versikét. Ezek szájhagyomány útján terjedtek, szülőktől, nagyszülőktől hallották őket, nem az interneten olvasták. A legkisebbek már azzal is sikert arattak, ha „egy szuszra” eldarálták, hogy „Kicsi vagyok, székre állok, boldog új évet kívánok”, a nagyobbaktól azonban komolyabb teljesítményt vártak a megfelelő honoráriumért.Mondjuk valami ilyet:
„Eldöcögött már az Óév szekere,
Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele.
Pusztuljon hát nyikorogva-zörögve,
Búját-baját felejtsük el örökre.
Asztalunkon mindig legyen friss kenyér,
Jó anyánknak mosoly legyen két szemén ...”
Egész biztosan van olvasóink között valaki, aki ma is emlékszik rá, hogyan taposta valaha, „boldogult úrfi korában” a csikorgó havat újév reggelén, fázós fülekkel igyekezve a rokonokhoz, hogy a remélt papírpénz ellenében elszavalja ezt a versikét, amivel mi is boldog új évet kívánunk városunk minden polgárának és szeretteiknek: „Boldog új esztendőt kívánni jöttem én Ennek a szép téli napnak sugárzó reggelén. Kamrátokba sok jót, házatokba békét, Szívetekbe a boldogság áldott csendességét!”
(forrás: néprajzi múzeum)