Sorozatunkban a városban évtizedek óta sikeresen működő családi vállalkozásokat szeretnénk bemutatni. Nem csak az üzleti tevékenységüket, hanem a mögöttük rejlő embereket is. Bizonyára sokan emlékszünk a város központjában lévő fényképészetre, hisz a digitális világ előtti időkben még ott hívattuk elő a fotóinkat, vagy ott készültek az igazolványképeink. Horváth Lászlóné (Szentes Magdolna) ott volt tanuló s nyugdíjba vonulásáig az üzletben dolgozott. Fia, Krisztián pedig követte őt a szakmában.
-Hogy kezdődött, mi motiválta abban, hogy fényképész legyen?
-Horváth Lászlóné: A családban senki nem foglalkozott fotózással, nem volt előttem minta. Az általános iskola végén két elképzelésem volt a továbbtanulást illetően. Kozmetikus vagy fényképész szerettem volna lenni. Budapesten a Práter utcába jártam szakmai képzésre 1970-től 1973-ig. Ez a legrégebbi ilyen jellegű oktatási intézmény. A gyakorlatot pedig a marcali üzletben végeztem. Ugyanott, ahol aztán ötven év múlva befejeztem. Soha nem volt másik munkahelyem. Kaposvári fodrász és fényképész KTSZ volt annak idején az üzlet neve, itt a Rákóczi utcában.
Kaposváron, Nagyatádon és Marcaliban volt kirendeltségük. Érdekes, hogy még cipész részlege is volt. Később Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezetre módosult az elnevezés. Utána lett Kaposfotó.
- Kitől tanulta a legtöbbet fiatal fényképészként?
-Guzsvinecz Ferencné ( Oti néni) volt az oktatóm. Szerettem őt, megértő, kedves volt, bízott bennem. Emlékszem, az elején ecsettel színezett fényképeket készítettünk.
-Régebben gyakran jártak fényképet készíttetni az emberek?
- Rengeteg igazolványképet csináltunk, mindenhová más méretűt kértek a hivatalok, intézmények. Nyár végén naponta akár száz gyerek is jött az utolsó rohamban. Az esküvői képek is műteremben készültek. Mi hívtuk elő az amatőr fekete-fehér tekercseket is. A nyolcvanas, kilencvenes években aztán már a színes képeknek volt nagy divatja. 1991-ben számoltuk fel a fekete-fehér labort. A klasszikus csipeszes, nagyítós eljárással dolgoztunk. Később igazolványképeknél már a polaroid váltotta fel, ezek rögtön készen voltak. Marcaliban is sokan fotóztak hobbiból, karácsony táján rengeteg családi kép is készült otthon, olyankor zsáknyi filmet hoztak be naponta.
-Melyik munkafolyamat állt a legközelebb a szívéhez, melyiket szerette kevésbé?
-Mindent szerettem csinálni. Pedig a retusálás az nem volt akkoriban egyszerű művelet. Tűhegyes ceruzával egy matt üvegen keresztül, dolgoztunk a hátulról lámpával megvilágított negatívon. Én szerettem még az igazolványképeket is kicsit megszépíteni, nem csak a portrékat. Megerőltető volt a szemnek, hisz mindezt sötét helyiségben végeztük, s ki-be kellett jönnünk sötétből a világosba a munka során. Vegyszerekkel érintkeztünk, gyakran lett foltos a kezünk tőlük. Akár allergia is kialakulhatott ezáltal. A munkával járó szagokat én kedveltem, míg másoknak kellemetlen lehetett.
-A magánélete hogyan alakult?
-Férjhez mentem 1974-ben, egy lakodalomban ismerkedtem meg a párommal. Két gyermekünk született, a lányom a kereskedelemben dolgozik, Krisztián pedig egy kis kitérő után követett a szakmában. A férjem is kitanulta a laborálást, a munkafolyamatokat, hiszen egy idő után alkalmazottból vállalkozók lettünk. Nagyon élvezte, s az emberek is szerették. Elkezdtünk fotós kellékeket is árusítani. A következő fordulat 1991. augusztus 1-én történt, amikor a Kaposfotó csatlakozott a Sooters üzlethálózathoz. Közel száz üzlete volt már ekkor a vállalkozásnak.
Olcsó kínai dolgokat hozott be az országba a tulajdonos -ekkor egyeduralkodó volt az országban ezzel-, ezeket is árusítottuk. Eleinte nagy forgalmat bonyolítottunk le, nem volt még konkurenciánk. A 90-es évek végére aztán az eurós boltok átvették ezt a szerepet. 2001. április 1-én kiváltunk a Sooters hálózatból s Centrál fotóként dolgoztunk tovább a fiammal, mivel a férjem időközben elhunyt.
-Jutott idő valamilyen hobbira?
-A mai napig szeretek kertészkedni. A 2000-es években kezdtem el dísznövényekkel foglalkozni, angolkertet kialakítani. Sok szép növényem van. Szívesen tettünk kirándulásokat is a családdal.
-Krisztiánt gondolom már gyerekkorában érdekelte a fotó?
-Horváth Krisztián: Érdekes volt a sötétkamra, gyerekként képeket is nagyítottam, de akkoriban nem gondoltam, hogy ezt a szakmát választom. Nyolcadik osztály után fémforgácsolónak, majd autóvillamossági szerelőnek tanultam. 1995-ben végeztem. A kereskedelemben kezdtem el dolgozni, először a Ford szalonban, majd az Opelnél voltam munkafelvevő, raktáros, de voltam műszaki áruházban is eladó. Apukám halála után jöttem át a Sootersbe. Közben méhészkedtünk is, és ahogy sokan, mi is vándoroltunk velük nyáron. Aztán 1999-ben eladtuk őket. Fotózni először hobbiból kezdtem el autó és motorversenyeken, koncerteken készítettem felvételeket. Néhány képem újságban is megjelent. A szakmáról papírt felnőttoktatás során szereztem Székesfehérváron.
-Sokat változott a technika, az emberek szokásai…
-Ma már minden más, mint édesanyám korában. Pl. akkoriban elég sokan bejöttek az üzletbe készíttetni egy állóképet. A 90-es évek elejére ez már elkopott, megszűnt. A film kidolgozás szinte teljesen megszűnt, a digitalizáció mindent megváltoztatott. Mondhatni, minden eltűnt, csak a fényképész szolgáltatás maradt meg. Nem véletlen, hogy három éve kialakítottam a Napfény műtermet, ami fotózási helyszínként szolgál és az üzletet bezártuk.
-Miért érdemes eljönni a műterembe és profi képeket csináltatni?
-Egészen más a végeredmény, mint az amatőr képeken. A stúdióban van dekoráció, világítástechnika, profi gép. Fontos a képkompozíció, a világítás. Mindez valamennyire megtanulható, de rá kell tudni érezni is. A fényképésznek kontaktust kell teremtenie az emberekkel miközben dolgozik. Nagyon lényeges, hogy a modell felszabadult legyen. Közben persze jó marketingesnek is kell lennem, el kell tudni adni magam, hiszen telített a szakma.
-Melyek a legkedveltebb képek mostanában? Mi a divat?
-Divat a jegyesek fotózása, de jönnek a kismamák is. Sok kisebb-nagyobb gyereket örökítek meg, de nem ritka az sem, hogy egész családok jönnek el. Igaz, a mostani helyzetben kevesebb van ezekből. Véleményem szerint most egy nehéz időszak következik. Szerencsére az iskolai tablók és az óvodai munkák megmaradtak, és ezekből sok van.
-Melyek a ma divatos helyszínek?
-Kedveltek a különleges helyszínek. Fényképeztem már esküvőt vitorláson, tűzoltó létrán, vadász lesen, rendőrautóban, de szőlőben és pipacstáblában is.
-Melyik részét szereti a legjobban a munkájának?
-Szinte mindegyiket. Jó jönni-menni, új embereket megismerni. Szeretek új dolgokat, dekorációkat kitalálni a műterembe. Átalakítok, festek, faragok, a meglévő dolgokat kombinálom. Hobbiasztalos is vagyok, ez sokat segít. Rengeteg „lomis” tárgyat gyűjtünk, kutatunk fel. Élvezzük, amikor összeállítunk egy új berendezést. Megvesszük, ha éppen most nem is kell, de később jól jöhet. Szereztem így bútorokat, régi katonai ládákat, lámpákat, babakocsit, virágtartókat. Anyukám a piacon különleges textíliákat, mackókat, babákat keres. Jól mutatnak a képeken. Ő varrja a párnákat, a díszeket. Az utóbbi években divat lett a dekor falfestés, kicsit ebbe is beletanultam. Nálam van beépítve a Noszlopy iskola régi fa bejárati ajtaja is. Amikor két éve cserélték a nyílászárókat, elhozhattam őket, illetve a padlás különleges ablakait is. Hamarosan már a karácsonyi berendezés készül, szeretettel várok mindenkit október végétől.
