Tervszerűen, fokozatosan építette le különböző közéleti, sportvezetői funkcióit, mert tudatosan készült a nyugdíjas éveire, de nem érhette meg azokat - az ereje teljében lévő sportembert hetek alatt győzte le a sportszerűtlen ellenfél, a koronavírus.
Kis-Dörnyei László gyermekkorát egy Marcali környéki kis faluban,
Táskán töltötte, iskolába is ott kezdett járni, és mindig nosztalgiával emlegette az osztatlan alsó tagozat szeretetteljes melegségében töltött éveket, akárcsak a fenyvesi, buzsáki iskolát. „A szánkóinkat a lovak után
kötöttük, akkor még voltak lovak is a TSZ-ben. A nagyapám fogatos volt, és istálló hiányában otthon kellett neki tartani az állatokat, így kéznél voltak. A falu határában, a bereknél korcsolyáztunk, fakutyáztunk.
Be lehetett járni az egész területet, sok vadállatot is láttunk, egész nap kint voltunk” - idézte fel egy beszélgetésben a boldog gyermekéveket.
Édesapja a falu kocsmárosa volt, és a helyi sportegyesület elnöke is, nem csoda hát, ha nagyon korán elkezd sportolni is -focizik és atletizál -, ami aztán megmarad egy életre szóló szenvedélynek. Kaposváron érettségizik az élelmiszeripari szakközépben, majd a tanítóképzőben tanul tovább, közben a Rákóczi csapatában játszik.
Éli a korabeli jóravaló fiatalemberek szokásos életét: diplomát szerez
(később majd többet is), katonáskodik Keszthelyen, focizik Lellén, családot alapít és hazavisz az útja a szülőfaluba. A nyolcvanas évek elején telepednek le Marcaliban Zsuzsával, a feleségével együtt. A Mikszáth Iskolában kezd el tanítani, focizik a város csapatában, nagy megbecsüléssel tekint sportvezetőire, Kisborsó Imrére, Fuisz Jánosra. Jól érzi itt magát, magánélete is kiegyensúlyozott, boldog. Szép új lakásba költözhetnek, megszületnek a gyerekek, Nórika és Marci, akikben sok örömük lesz még életükben: szolidak, jól neveltek és kiváló tanulók.
De éppen a marcali csapat sikerei tették lehetetlenné számára, hogy továbbra is itt játsszon - a magasabb osztályba jutás már annyi elfoglaltsággal járt volna, amit tanáremberként, családapaként nem tudott vállalni. Hogy azért a foci iránt érzett szenvedélyből is megmaradhasson valami, „otthon”, Táskán folytatja, és ami keveseknek adatik meg: egy csapatban játszik az édesapjával.
De nemcsak a sportban, a vendéglátásban is a szülők mellé szegődik. Ahogy akkoriban a Balaton vonzáskörzetében élők közül annyian mások,
ők is a hirtelen fellendülő turizmusra építve egészítik ki jövedelmüket, szálláskiadással, étkeztetéssel kezdenek foglalkozni Balatonfenyvesen, hasznosítva a kocsmárosként szerzett tapasztalatokat. A családias kisvendéglő ma is üzemel, ahol sok marcali barát, kolléga, még bicikliző diákcsapat is betérhet egy tál ételre, pohár borra, beszélgetésre.
Aktív szerepet vállalt a megye sportéletében, a Diáksport Szövetségtől a Bozsik programig a legváltozatosabb területeken dolgozott, mindaddig, amíg munkájának értelmét látta.
Közéleti érdeklődésű, városszerte ismert ember lévén, a politika is megtalálta, de főállású politikus soha nem volt. Lépésről lépésre emelkedett a „ranglétrán”: az önkormányzatban külsős bizottsági tag, előbb listás, majd egyéniben megválasztott képviselő, bizottsági elnök, végül közel egy évtizeden át alpolgármester volt.
Egy lapunk számára készült interjúban karácsonyairól mesélt:
„A hatvanas évek végén, falun két lehetőségünk volt ajándékot kapni, karácsonykor és búcsúkor ...szokás volt karácsony előtt a disznóvágás, húszan, huszonöten is összejöttek ilyenkor. Ez volt a dőzs.
Az ünnepi asztalon a menü disznó - és szárnyashúsokból állt. A nagymama főzött, anyukám készítette a süteményeket ...az éjféli miséről hazatérve kocsonyát ettünk ...a nagyapám állította a fát, minket hol az egyik hol a másik mamához küldtek át addig. Az első korcsolyámat is a Jézuska hozta. Anyukám szerette volna, ha zenélek, ezért...hegedűt, harmonikát is kaptam, a fiam a padláson talált belőlük, szét is szedték. Most itt töltjük a szentestét Marcaliban a szűk családdal, majd a karácsony két napján a nagyszülőkhöz megyünk.
Hazamegyek, még mindig így mondom.”
2021. március 20-án, szombaton délelőtt - miután előző nap Marcali városa elbúcsúzott tőle a plébániatemplomban - Kis -Dörnyei László örökre hazatért.
Kedves Zsuzsa, Nóri és Marci! Fölfoghatatlan, mélységes gyászotokban egy város osztozik.
Legnagyobb bánatotokban is éreznetek kell, hogy Laci életének munkáját nem nyelte el a táskai temető: tovább él az a sporttársak, a tanítványok, barátok, a város emlékezetében.
Kosztolányi Dezső: Halottak
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély, sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.