Múltidéző

Móring  József Attila országgyűlési képviselő

A húsvét számomra a többi ünnephez hasonlóan évtizedeken át templomi szolgálattal telt, nagycsütörtöktől húsvét hétfőig minden napnak megvolt a maga varázsa.  A legjobban várt esemény mindig a szombat esti vigília volt, amikor a tűzszentelés még világosban, majd a szentmisét követő körmenet már sötétben zajlott. 

Bár manapság már sajnálatosan kevesen vesznek részt a falvakban ezen a felemelő szertartáson, amikor húszas éveim elején kántorkodni kezdtem, bizony még több száz gyertya táncoló fénye kísérte az Oltáriszentséget. A körmenet végén, amikor a hívekkel együtt visszaértünk a templomba, sokszor már alig maradt hangom a Te Deum elénekléséhez. Főleg abban az esztendőben volt ez így, amikor pont nagyszombat délután rendezték a Siófok-Újpest meccset, amit  “lila vérűként” természetesen nem hagyhattam ki. Vonattal utaztam és csak úgy értem vissza a szertartásra, hogy Iván atya elém jött a fonyódi vasútállomásra és onnan robogtunk egyenesen a templomba. Hálás voltam neki, mert másképp le kellett volna mondanom - az amúgy, ha jól emlékszem - döntetlenre végződött mérkőzésről. 

A megfelelő sonka gondos kiválasztásához és a hangulatos húsvéti dekoráció elkészítéséhez nálunk sokáig hozzátartozott a virágvasárnapi és nagypénteki passió eléneklése is, és miután az alkalmi kórust a család és barátok alkották, a hangolódás nálunk akkoriban már az ünnep előtt egy héttel elkezdődött. Jó lenne, ha Krisztus feltámadását, a kereszténység legnagyobb ünnepét korlátok nélkül, közös örömben ülhetnénk meg, de ez valószínűleg a vírus miatt még az idén sem lesz így. Ezért talán az eddigieknél is nagyobb hitre van szükségünk. Áldott húsvétot mindenkinek!

dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, országgyűlési képviselő

A húsvét meghatározó ünnep a családom életében. A napjaimat sokáig az élsport határozta meg, 14 éves koromtól játszottam már a felnőtt vízilabda csapatban is, ezért gyakran szombaton és vasárnap is meccsem volt. Többnyire így történt ez húsvétkor is. Édesanyámnak köszönhetően a húsvéti ünnepi asztal örökös főszereplője volt a sonka tormával, főtt tojással. Kisfiúként nagyon vártam a hétfőt, amikor édesapámmal és bátyámmal zsebre tettük a kis kölnis üveget, és meglocsoltuk vele a rokonság, valamint a baráti kör hölgy tagjait, nehogy elhervadjanak. Édesanyámmal kezdtük, majd nagy kört mentünk. Mindenhol kicsit elbeszélgettünk, finom süteményeket kóstoltunk. A bejglinek például sosem tudtam nemet mondani. Legjobban az egyedileg festett tojásnak örültem, sokkal jobban értékeltem például a csokinyúlnál.
Sajnálattal tapasztalom, hogy egyre kevesebben tartják ez a szép szokást. A férfiak közül többen otthon maradnak, nem mennek locsolkodni. A hölgyek közül meg sokan házon kívüli programot szerveznek, nehogy otthon találják őket a locsolók. Különösen becsülöm azokat a lányokat, asszonyokat, akik nem sajnálják rászánni az időt és az energiát, és ma is festenek színes, mintás tojásokat. Egyre ritkább kincs, ha a locsolásért ilyen különleges ajándékot kap az ember. A mai napig őrzöm azokat a gyönyörű tojásokat, amelyeket a feleségemtől kaptam.

Böjt idején nem fogyasztok alkohol tartalmú italt, és mértékletes vagyok az étkezésben is. Ezekben a napokban sokkal többet beszélgetünk Jézus életéről, tanításáról a családban. A húsvét az egyik legnagyobb keresztény ünnep, és egy ősi magyar szokás együttese. Kisfiammal már nagyon várjuk, hogy feleségemet és leányomat elsőként locsolhassuk meg.

Ápoljuk a hagyományt!

Bereczk Balázs alpolgármester

Gyermekkoromban mindig nagy örömmel töltött el minket testvéremmel a húsvét közeledte, hiszen ez a tojás keresése mellett azt is jelentette, hogy találkozhatunk a messzebb élő unokatestvéreinkkel, rokonokkal. Fontos része az ünnepnek, hogy ilyenkor a rokonság felkerekedett és a nagyszülőknél gyűltünk össze egy közös ebédre. A két napos ünnep miatt mindig megoldható volt, hogy senki ne maradjon ki a vendéglátásból és fogadásból sem. Természetesen nekünk, gyerekeknek a kertben az ajándék kereséssel eltöltött idő is meghatározó volt, de azon szerencsések közé tartozom, aki látott háztáji kis kacsát, kis csirkét, ami szintén a húsvéthoz kapcsolódó élményt nyújtott számunkra. Felnőttként már arra is kell figyelni, hogy minél tovább tudjuk megőrizni a „nyuszi titkot”, mert szerintem fontos, hogy minden életkorban legyen valami, amiben hinni tudunk, amiért érdemes jónak lenni. De természetesen az előkészületekben mindenkinek részt kell vennie.

Már napokkal előbb kezdetét veszi a húsvéti készülődés. Barkát szedünk egy közös kirándulás során. Nyuszifészket építünk. Megpróbáljuk kiásni a házi tormát, mely minden évben kevésnek bizonyul ugyan, de az ünnepi asztal nem múlhat el nélküle. Tojásfát készítünk a gyerekekkel, a díszek egy része az ő munkájuk. Évek óta nyuszikat tartunk, velük a Kulturális Korzóban, óvodában is találkozhattak a gyerekek. A gyermekeim is részt vesznek az állatok gondozásában, hiszen biztosra akarnak menni, hogy a nyuszik valamelyike teljesíti a kívánságukat. Húsvét hajnalban kiskosarakkal indulnak el a kertbe megkeresni az apró meglepetéseket. Közös reggelihez hozzátartozik a házitojás, főtt sonka, torma és a zsenge hagyma, melyet mi termesztünk. A nagyszülőket és dédnagymamámat meglátogatjuk, hogy megnézhessék a gyerekek, náluk is járt-e a nyuszi. Ilyenkor elhangzanak a régi családi történetek, amiken jókat nevetünk és megemlékezünk azokról, akik már nem lehetnek köztünk.

Húsvét hétfő a locsolásé, persze szigorúan csak kölnivel. Ezen a napon évek óta hagyomány, hogy Bálint fiammal a családunk nő tagjait és néhány osztálytársát meglocsoljuk. A lányok pedig otthon várják a locsolókat. Sajnos a tavalyi évben és várhatóan idén is a családra korlátozódik a locsolkodás.

Fazekas Krisztián Árpád református lelkész

Fiatalként sok szép, emlékezetes húsvétban volt részem. Dédnagymamám nyomán élhettem meg az ünnep csodáját. Mélyen vallásos családban nevelődtem fel, nálunk a katolikus gyakorlatnak megfelelően szerdán és pénteken egyáltalán nem került hús az asztalra. A böjt valóban azt jelentette, hogy megvontuk magunktól a húsételeket.
Ez mindig különleges időszak volt az életünkben.

A falunkban csak katolikus templom volt, kisgyerekként oda jártam misére. A vallási harmóniában igazi ökumenét élt meg a családunk. Számomra nagyon meghatározó volt a szenttel való találkozás, a hívő közösség ereje, a mélyen vallásos közeg. Később már átjárhattam a szomszéd falu református templomába, ahol Pap Gábor tiszteletes úr évről évre más mélységeit mutatta meg a húsvétnak. Szokás volt a gyülekezetben, hogy nagypénteken fekete terítővel borították az úrasztalt, kifejezve ezzel a gyászt. Élővirágok sem voltak ekkor a templomban.
Számomra azért volt nagypéntek különleges, mert a fekete szín borongós, sejtelmes hangulatot árasztott. Átadta számunkra a lényeget: miattam, helyettem és értem halt meg Krisztus. Gyermekként elkísért az a felismerés, hogy valaki az életét adta értem. Nagyon megérintett mindez. Vasárnap először a templomba vezetett az utunk, ez volt a családi szokás. Csodálatos volt, ahogy belépve az ajtón, megcsapott a rengeteg virág illata. Vagyis, valami hatalmas élményről, örömről volt szó, amely minden érzékszervre hatott. Megszólalt a taposó, pedálos harmónium, s közösen énekeltünk. S eljött az örömhír, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Az ünnepnek ez a liturgiája, dinamikája adja, adta a legnagyobb élményét gyerekként és felnőttként egyaránt. A húsvétnak van egy mély szomorúsága, és van egy katartikus örömüzenete is. Sokszor könnyek között éreztem, hogy engem szólít meg az Isten: „Krisztián, miattad, helyetted, teérted történt mindez”.

Mint lelkipásztor, mint édesapa szeretném továbbadni a gyermekeimnek, a családnak az üzenetet, hogy azért fontosak az ünnepnapok, mert elválasztják a hétköznapokat. Meg kell állni egy pillanatra! Ilyenkor találkozni lehet a szentséggel. Krisztus történetében a feltámadás egy nagyon központi helyen van. Ehhez kell a gyülekezet, meglátjuk, idén a járvány mit enged majd meg. Örülnék, ha közösségben ünnepelhetnénk, mert anélkül nem lenne teljes az öröm.

Természetesen én is építettem annak idején, pici gyerekként a nyuszinak fészket. A húsvét egyben a vidéki embernek azt is jelentette, hogy itt a tavasz, ki lehet menni a kertbe, el lehet kezdeni a kinti munkálatokat. Ehhez kapcsolódó ajándékokat kaptam: vastalicskát, ásót, lapátot, kerti szerszámokat. No és persze az első kerékpáromat is, aminek nagyon örültem. Én is mentem locsolkodni együtt a falubeliekkel, többnyire
biciklivel. Jó volt körbejárni a számtalan rokont. Mint egy nagy lélegző fa, úgy élt együtt ez a közösség, mindent tudtunk egymásról. Az ünnepen jó volt megállni a hétköznapok sodrásában, beszélgetni, sütizni kicsit. Édesanyám is lelkesen készült ezekre a hétfőkre. Mindig előkerült valami régi recept a hagyományos vendégváró falatok mellett. (hús, sonka, sonkalében főtt tojás, kolbász)

Megnősülve az otthonról hozott szokásainkat összegyúrtuk a feleségemmel. Nálunk most van kialakulóban a rend. Egy lelkipásztor családjában adott, hogy az istentisztelet köré építjük az ünnepet. Fontos az is, hogy a gyermekeink kapjanak valami kis ajándékot, ezért kitaláltuk a tojáskeresést az udvaron. A tojásfestés is elmaradhatatlan kelléke a készülődésnek. Kíváncsian várjuk, hogy a két és fél éves kislányunk majd hogyan ügyeskedik ebben. Közben nagyokat beszélgetünk majd. A kis családi
látogatások -természetesen nagyon vigyázva- sem maradnak el, hisz a találkozás is része az ünnepnek. Sajnos, most távolságtartás, tartózkodás között élünk. Nincs ölelés, az izolációs szorongás, a teherhordozás ideje van. Talán ebben a befelé fordulásban megnyílhatnak a szívek az igei üzenetre, hogy nem vagyunk egyedül. A mi teremtő atyánk nem hagyott bennünket magunkra, hanem lenyúl, s én hiszem, hogy a tenyerén hordoz bennünket. Valljuk meg, ez egy válsághelyzet amiben most vagyunk. Itt emberi életek, egzisztenciák mennek tönkre közben, és megélni ezt a fajta szomorúságot, a rengeteg miért kérdést, azt nagyon nehéz. S talán a húsvét ebben is segíthet az embereknek, hisz volt valaki, aki már megélte ezeket előttünk. Amikor Jézus felkiált: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”-nem érkezik rá válasz. Majd harmadnap érkezik válasz, a feltámadásban. Én ebben látom a 2021-es év húsvéti üzenetét. Jézus Krisztusban benne van a reménységünk. Benne van a hitünk, hogy azon az úton, amelyen mi járunk, azon az úton, amit mi látunk, azon ő már keresztülment. Bele lehet kapaszkodni, oda lehet menni a golgotai kereszt tövébe, oda lehet kuporodni, kérdéseket, kéréseket megfogalmazni, akár könnyezni. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor eljuthat hozzánk az evangélium üzenete, a szeretet. Én ezt is kívánom mindenkinek, hogy most ebben a másban, furcsában próbáljuk meg észrevenni, szemlélni azt, ami eddig általános, hétköznapi volt. Vegyük észre, eddig tudtuk az egész arcot nézni, most lássuk a tekintetet! Majd amikor újra ölelhetünk, csókolhatunk, megtanuljuk értékelni ezeket a mozzanatokat. A vírus új fókuszpontokat hozott az életünkbe, a fiatalokéba is. A krízis mindig kimozdít, és új megküzdési stratégiákat hív elő. Hiszem, hogy ezen is áldás van, hisz minden korszaknak megvan a maga kihívása és az arra adott válasza. Dédnagymamám, nagymamám meséltek régi húsvétokról. Ünnepek még a háborúk idején is voltak, mondták ők. S minden korban átsegítette a bajokon, lelkileg, szellemileg feltöltötte az embereket. Kívánom, hogy Marcaliba is jöjjön el a szívekbe az ünnep!

Samu Andrea fodrász

Az én húsvéti történetem szomorú. A nagyszüleim Balatonbogláron éltek. Gyerekkoromban minden ünnepet itt tartottunk, így a húsvétot is, itt találkozott a tágabb család. Eljött édesanyám fiútestvére is (ő volt a keresztapám) a családjával. A mama természetesen megmutatta nekünk gyerekeknek a húsvéti tojás festésének régi módszereit. Színeztünk mi hagymahéjjal, sőt kipróbáltuk a díszítést a platánfa levelével is, hisz az udvarunkon voltak ilyen fák is. Ezt úgy csináltuk, hogy platánlevéllel beburkoltuk a tojást, aztán bedugtuk egy harisnyába, s így tettük bele a vízbe. Szép mintákat alkottunk. Gyakran viasszal is rajzoltunk a tojásokra, rájuk írtuk például mindenkinek a nevét. Később a húgommal már egyedül tettük mindezt. Egyébként az volt az egyik szokás nálunk, hogy anyu, a nagypapa és én átöleltük az egyik platánfát az ünnep vasárnapján. Egy idő után már át se értük, akkorára nőtt. Nemrégiben sajnos ki kellett vágnunk a 130 éves óriást. Emlékszem, ahogy kicsit nagyobb lettem, nagyon nem szerettem a locsolkodást. Balatoni nyaralóövezetben volt a házunk, s mivel ilyenkor már szép volt az idő, megérkeztek az ünnepre a hétvégi háztulajdonosok is. Jöttek volna hozzám is meglocsolni, de a nagypapám miattam kiült reggel a kapuba és őrizte a házat, hogy véletlenül se
tévedjen oda be senki emberfia. Aztán miután 24 évvel ezelőtt húsvét előtt néhány nappal a papa meghalt, szomorkásabbak lettek az ünnepek, de mi azért vittük tovább a szokásokat. A hét évvel ezelőtti húsvét fekete tollal írta be magát a családunk történetébe. Húsvét hétfő reggelén itt a házban, infarktusban meghalt édesanyám testvére. Én próbáltam újraéleszteni addig, amíg megérkezett a mentőhelikopter, de nem sikerült segíteni rajta.
Halála előtt két hónappal ment nyugdíjba, rendőr volt. S milyen az élet! Az az orvos jött ki ügyeletesként hozzá, aki a gyerekkori barátja volt, s akivel megbeszélték, ha majd nyugdíjas lesz, akkor majd összefutnak a Balatonnál. Ekkor döntöttem úgy, hogy számomra nem ünnep többé a húsvét! Megbeszéltem ezt a családdal is, a nagymamám nehezen fogadta ezt el. Ő vallásos, erős asszony. Annak a híve, hogy az életnek mennie kell tovább. Velünk él 93 évesen a boglári házban, hisz én is odaköltöztem a családommal néhány éve. De nekem itt összetört a szívem. Szeretni s a rokonokkal találkozni bármikor lehet. Ettől függetlenül csodaszép a tavasz, virulnak a kertben a virágok.

Utóirat

Samu Andrea közeli családtagként élt meg egy rettenetes tragédiát, ami örökre nyomot hagyott benne. Akire emlékezik, neki a szeretett nagybácsi, Marcalinak pedig nagyszerű, felejthetetlen egykori rendőrkapitánya, dr. Frankberger Ferenc. A rendszerváltozás körüli  zűrzavaros években vezette a város rendőrségét, igen-igen magasra állítva a mércét utódainak. Emberséges, határozott, kreatív személyisége köztiszteletet váltott ki, és veszteségként élte meg Marcali, amikor éppen rátermettsége, tehetsége révén magasabb beosztásba került, így elköltözött innen, és dandártábornokként ment végül nyugdíjba. Nyugodjék békében, kapitány Úr!

Tóth Péter portás, Mikszáth Kálmán Iskola

Kelevízen nőttem fel, 1983-ban költöztünk be Marcaliba. Más világ volt akkoriban, mint most.

Jobbára az ünnepi asztalra az került, amit a család maga termelt meg. Sokan tartottak a faluban disznót, többnyire télen vágták le az állatot, ebből volt lesütött hús, sonka. A fagyasztóládát még nem ismertük. Minden háznál volt csirke, kacsa, sok helyen tehén is. Ezeket fogyasztottuk. Igaz, sokat kellett velük dolgozni, de az ízük is más volt, mint manapság a boltban kapható húsoknak. Emlékszem, húsvétkor úgy jutottunk narancshoz és banánhoz, hogy fel kellett előtte iratkozni rá a boltban. A fügéről meg azt se tudtuk, az micsoda. Ezt a mai gyerekek el sem tudják képzelni. Hisz mi van manapság? Októberben már a polcokon van a csokimikulás, a szaloncukor. Amikor ezeket leszedik, már a nyuszik, a tojások kerülnek a helyükre. 
Húsvétkor nálunk is sonka, tojás, mindenféle finomság szerepelt a menüben. Természetesen mi is festettünk tojást. Volt már tojásfesték, de szívesebben használtunk hagyma és cékla levet a díszítésnél. Tavasszal azt volt az első, hogy kis kosárkákba mentünk füvet tépni, s fészket készítettünk, aztán az ünnep reggelén izgatottan vártuk az ajándékokat. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mi még annak örültünk, ha kaptunk valami apróságot. Emlékszem például egy kb. 20 cm-es Skoda 105-ös lendkerekes kisautóra, amit ötévesen kaptunk a testvéremmel. 
Még 17 évesen is megvolt úgy, hogy egyetlen alkatrésze sem hiányzott, csak az egyik ajtajának az üvege tört be. Úgy látom, manapság már nagyok az igények, mobiltelefonra, számítógépre vágynak a gyerekek.
A szüleink igyekeztek mindig széppé tenné a húsvétot. Vasárnap délután kimentek a családok Kelevízen a Gulyásdombra tojást gurítani. Csak úgy száguldottak a lejtős dombon a színes hímes tojások! Akinek összetört, az veszített. Még csapatok is alakultak. Jártam locsolni is a faluba meg Marcaliba a rokonokhoz. Később felbátorodva már más leányzókhoz is, s nem felejtkeztem meg a háziasszonyokról sem. Többnyire az akkor kapható „ruszki” kölnivel gondoskodtam arról, hogy ne hervadjanak el. Szomorú emlékünk is kapcsolódik a nagyhéthez, 1984-ben nagypénteken halt meg itthon, váratlanul a nagyapám. Szegény édesanyám nagyon összetört akkor. Ő pedig 2000. december 23-án hagyott itt bennünket. Amíg gyermekem nem lett, minden nap kimentem a sírjukhoz.
Minden húsvét előtt gondosan elrendezzük a nyughelyüket.
Hogy mit jelent számomra az ünnep? Mi az üzenete? Az emberi élet véges, arra kell törekednünk, hogy méltóan éljünk. Magamat segítőkész embernek tartom, s felém is viszonozzák a jót, különösen így járvány idején. Keresztény vagyok, hiszek a feltámadásban. Krisztus meghalt értünk a kereszten és feltámadt. Ezekben a napokban mindenkinek ezen kell elgondolkodnia. Számomra elmaradhatatlan a misén való részvétel is, hisz húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe.