Ballagás

Ballagás

„Mélyen illetődve búcsúzom tőletek;
Elmégyek: de szívem ott marad véletek
A szerelem láncain.”
(Berzsenyi Dániel: Búcsúzás Kemenes-Aljától)

 

Hagyományosan május első hétvégéjén zajlottak volna országszerte a középiskolai ballagások, júniusban pedig az általános iskolásoké. Sajnos ennek a szép ünnepnek a hagyományos formáját is felülírta a koronavírus-járvány. A középiskolák rendhagyó módon megható videóüzenetben köszöntek el tanítványaiktól. Szőcsényben 80, a gimnáziumban 39 végzős tanuló búcsúzott a diákévektől. A szakképzőben 47 tanuló végzett, májusban pedig 36-an kezdték meg vizsgáikat.
A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban Pro Scola elismerést kapott Ámmer Fanni 12. B. Pajor Gergő 12. B Jó tanuló-jó sportoló kitüntetésben részesült. A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban nevelőtestületi dicséretet és könyvjutalmat Nagy Réka 13. E kapott. A Siófoki Szakképzési Centrum vezetősége jutalmazta az intézményeiben kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat és pedagógusokat. Marcaliból Kuti Dzsenifer 11. osztályos szakács tanuló, és Hörnyéki Réka, az eladók szakmai tanára érdemelte ki idén a rangos díjat. Mindhárom iskolában jutalmazták a legjobb végzősöket.
Sok sikert kívánunk mindnyájuknak az életben!

gimn2


Szőcsény 11. B

Szőcsény 11. C

Szőcsény 12. A

szocseny4


Szaki 11. A

Szaki 11. B

szakikk13

szaki foto


 

Az általános iskolák is újszerű formában tartották meg a ballagást. A végzősök különböző idősávokban köszöntek el tanáraiktól, s a tanulók két embert hívhattak meg az ünnepségre. A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola legnagyobb kitüntetését kapták:
- Noszlopy-díj a közösségért végzett munkáért, Péter Lolita 8.a
- Noszlopy –díj az iskola legjobb tanulójának, Péter Lolita 8.a
- Noszlopy –díj az iskola legjobb tanulójának, Bali Bálint 8.c
- Noszlopy-díj az iskola legjobb tanulójának, Nikula András Bence 8.a
- Noszlopy-díj az iskola legjobb tanulójának, Péterffy Zoltán 8.a
- Noszlopy-díj az iskola legjobb tanulójának, Baranyai Áron 8.a
- Noszlopy-Díj Kiemelkedő Művészeti Munkáért, Pandur Jázmin 8.a
- Noszlopy Alapítványi Díj elismerésben részesül, Pintér Boglárka 8.a
- Noszlopy Alapítványi Díj elismerésben részesül, Garas Szimonetta Dorina 8.b

noszy a

noszy b

noszy c


 A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolától 47 tanuló búcsúzott.

Kitüntetett tanulók a ballagók közül:
Mikszáth Plakett: Boda Sára, Fekete Luca, Szabó Georgina, Varga Kristóf.
Jó tanuló jó sportoló: Fekete Luca, Mihálkovics Réka, Pajor Eszter, Szabó Georgina, Varga Kristóf.
Nevelőtestületi dicséret: Boda Nóra, Huszár Milán, Lóth Kornél, Pápai Dániel

A veszélyhelyzet miatt az iskola tablói lapzártánkig nem készültek el, így azt az őszi számunkban tudjuk megjelentetni.


image0 2


Nyomtatás