Marcali gyáraiban, üzemeiben is óvintézkedéseket vezettek be a dolgozók védelmében. Megkeresésünkre ketten számoltak be ezekről részletesen.
Videoton Elektro-PLAST Kft.
A köznyelvben (új) koronavírusként ismert járvány globálisan állítja hatalmas kihívás elé az egészségügyi rendszereket, vállalatokat és embereket egyaránt. Az egészségünk megóvása érdekében hozott döntések miatt számos olyan lehetőséggel nem élhetünk, amelyek pár hete még természetes velejárói voltak a mindennapjainknak. Ki kellett lépnünk a komfortzónánkból, s a helyzethez igazodva újra kellett gondolni és tervezni napi feladatainkat és lehetőségeinket.
A VIDEOTON számára a biztonságos működés és a partnerek felé vállalt kötelezettségek teljesítésén túlmenően a munkavállalóink és családjuk egészsége/biztonsága a legfontosabb, ezért számos intézkedést vezettük be, hiszen közös felelősségünk, hogy az óvintézkedések megtételével minimálisra csökkentsük a megbetegedések számát:
• Már jóval a pandémia és a veszélyhelyzet kihirdetése előtt felszereltük üzemeinket, irodáinkat és közösségi tereinket kézfertőtlenítő adagolókkal.
• Ezzel párhuzamosan megkezdtük a védőfelszerelések - maszkok, kesztyűk - beszerzését.
• Munkatársainkat tájékoztató anyagokkal informáljuk a követendő intézkedésekről és a viselkedési szabályokról (távolságtartás, üzemi étkezők, közös helyiségek használata stb). Számukra maszkokat is biztosítunk, amelyeket belátásuk szerint használhatnak.
• Protokollt azaz eljárási rendet hoztunk létre a hatékony védekezés érdekében. Egyértelműen az esetleges fertőzés elkerülésére törekszünk.
• Épületeinket folyamatosan fertőtlenítjük. Kiemelt figyelmet fordítunk a munkahelyi higiéniára.
• A külföldi utazásokat megszüntettük, illetve nem fogadjuk a külföldről érkező látogatókat sem és az egyéb külső vendégek számát is minimálisra csökkentettük.
• A veszélyeztetett országokból érkező fuvarozók csak maszkban és kesztyűben léphetnek be a területeinkre és lehetőség szerint a gépjárművükben kell maradniuk. Az általuk fuvarozott áru pedig elszeparálva kerül betárolásra és kellő idő után kerül csak felhasználásra.
• Az aktuális helyzetet folyamatosan monitorozzuk és elemezzük, tartjuk a kapcsolatot a helyi és országos irányító szervekkel, és az előírásokat maximálisan betartjuk. A vírushelyzettel kapcsolatos lépéseinkről és a helyzetünkről folyamatosan tájékoztatjuk munkavállalóinkat és partnereinket.
Az egészségmegóvás érdekében globálisan meghozott döntések következtében a világgazdaság átmenetileg megtorpant. Mi is, mint a legtöbb cég a világon, tapasztalunk visszaesést több megrendelő esetében - elsősorban az autóipari termékgyártás területén-, de jelen pillanatban a megrendelés-állományunk elfogadható mértékű. Szerencsére a jelentős tartalékainknak köszönhetően a magyar gazdaság legstabilabb szereplői közé tartozunk, és a szerteágazó tevékenységünk folytán számos piaci területen jelen vagyunk.
A termékeink előállításához szükséges alapanyagok beszerzésének zökkenőmentességén folyamatosan dolgoznak kollégáink, így jelenleg egy-két kaposvári kivétellel ugyan, de minden üzemünkben termelünk és ezt célunk továbbra is fenntartani. Azokban az esetekben ahol az alapanyag-ellátást nem tudtuk megoldani, ott ideiglenesen korlátozottan működnek gyártósoraink.
Néhány kulcsfontosságú pozíciót betöltő - és gyermeke miatt távol levő - kolléga helyére a folytonos munkavégzés érdekében új munkatársakat tanítottunk be. A hasonló okok miatt hiányzó szellemi állomány legszükségesebb feladatainak elvégzéséhez is átmenetileg kiegészítő munkaerőről is gondoskodtuk
Bár a külső tényezőket nem tudjuk befolyásolni és a helyzet napról-napra változik, emiatt előfordulhat, hogy újabb lépések válnak szükségessé, amelyek új megoldásokat igényelnek. Munkatársaink a megváltozott körülmények és a veszélyhelyzet ellenére is kitartóan néznek szembe a kihívásokkal, amelynek köszönhetően ezidáig zavartalanul tudtunk megrendelőinknek teljesíteni.
Ezúton is köszönjük Videotonos munkatársainknak, hogy ezt lehetővé tették. Bízunk abban, hogy felelős magatartással, összefogással és a szabályok betartásával mihamarabb túl lehetünk ezen a rendkívül nehéz időszakon. Vigyázzunk egymásra! Köszönöm szépen!
Gyimesi Attila üzemvezető
Sole-Mizo Zrt.
A SoleMizo Zrt. a vészhelyzet kihirdetése óta folyamatosan termel, magasak a rendeléseink, március hónapban az elmúlt 15 év legmagasabb mennyiségét állítottuk elő, bár ez köszönhető a vészhelyzet kihirdetését követő pánik vásárlásoknak is!
A SoleMizo Zrt. a Bonafarm csoport tagja, ami a lakosság ellátásában kiemelt fontosságú vállalat, így a működésünk, alapanyag ellátásunk zavartalan, mind a négy telephelyen gőzerővel folyik a termelés.
Amit tudtunk, megtettünk a dolgozóink biztonsága érdekében, védőfelszerelés, fertőtlenítőszerek folyamatosan rendelkezésre állnak – dolgozóinknak otthoni használatra is biztosítottunk kézfertőtlenítőt és szájmaszkot -, a vidéki kollegákat céges autóval fuvarozzuk, hogy kerüljék a tömegközlekedésen a veszélyt, ezen felül még egy sor olyan intézkedést vezettünk be, ami gátolja a fertőzés bejutását, terjedését.
Szi-Miklós László üzemigazgató, Marcali