Dr. Gál József Somogy Megyei Honismereti Verseny

Gál józsef helytörténeti vetélkedő 20190405 0013


„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
Tamási Áron

Április 5-én tartottuk a Dr. Gál József Somogy Megyei Honismereti Verseny szóbeli döntőjét. Huszonkét éve indította útjára a vetélkedősorozatot Simon József kutasi történelemtanár, majd tíz év után átadta a szervezést a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolának. Azóta mi rendezzük az általános iskolák felső tagozatosai számára a négy írásbeli és a szóbeli fordulót, melynek témája Somogy megye néprajza, régészete, történelme és jelenkora.

Versenyünk legfőbb támogatója és fővédnöke a Marcali Múzeum. Vidák Tünde igazgató és Samuné Bogyó Hajnalka igazgatóhelyettes jelentős szakmai segítséget nyújtanak az írásbeli feladatsorok összeállításához, javításához és a szóbeli döntő szervezésekor is nagyban számíthatunk munkájukra. Neves szakemberek – Gálné Jáger Márta főlevéltáros a Somogy Megyei Honismereti Egyesület elnöke, L. Kapitány Orsolya etnográfus,
Dr. Magyar Kálmán archeológus-történész és Dr. Sipos Csaba a megyei könyvtár helytörténeti kutatója – működnek közre a témák kiválasztásában és zsűriznek a szóbeli döntőben. Idén először Vidák Tünde a Marcali Múzeum igazgatója is tagja volt a szóbeli döntő zsűrijének. Ebben a tanévben öt iskola hét csapata vett részt a megmérettetésen.

 

Gál józsef helytörténeti vetélkedő 20190405 0044

 

A versenyzők nagyon ügyesen mutatták be iskolájuk történetét, a lakóhelyükön még máig is élő szokásokat, de bizonyították jártasságukat Hunyadi Mátyás uralkodásával és korával kapcsolatos kérdések megválaszolásakor, a somogyi gasztronómiában, az évfordulók ismeretében, de kiválóan oldották meg az Örökségünk – Somogyország Kincse témával kapcsolatos feladatsort is.

A verseny végeredménye a következő lett:
- Első helyezett a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola 2. csapata Fonyódról (felkészítő: Schelhammerné Kovács Ildikó),
- Második helyezett a Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata Böhönyéről (felkészítő: Bácsainé Tóth Zsanett),
- Harmadik helyezett holtversenyben a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 1. csapata (felkészítő: Horváth Judit) és a Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata (felkészítő Pálné Cserjés Györgyi) lett.

A jövő tanévben is szeretettel várjuk versenyünkön a megye iskoláinak csapatait.
Zajcsukné Páhi Katalin
a verseny főszervezője


Nyomtatás