- A karácsony az első számú ünnepet jelenti számomra a család és a vallás szempontjából is. Római katolikus vagyok. Karácsonykor mintha megállna az idő, tudunk egymásra is figyelni ebben a rohanó világban. Kedveskedhetünk, örömet szerezhetünk apró ajándékokkal. Számomra az jelenti a boldogságot, ha olyat tudok adni, aminek szeretteim igazán örülnek.
-Hogyan emlékszik vissza a gyerekkori karácsonyokra?
-Kisiskolás koromban nagyon kedveltem az adventi naptárt. Az adott napot fel lehetett szakítani, mindig volt benne valami finomság. Jó volt látni, ahogy közeledünk az ünnephez, persze, az édesség is jólesett. Megtörtént olyan is – mint általában a gyerekekkel -, amikor kissé előrehaladtam a napokkal. A várakozás, a gyertyák gyújtása is megmaradt bennem. Szép szokások ezek. Úgy emlékszem, akkoriban fehér karácsonyok voltak, az utóbbi években nagyon hiányolom a havat a december végi időszakban. Napokig nem kellett iskolába menni, ez is fontos tényező volt már iskolásként. Vártuk a Jézuska eljövetelét, hogy majd berepüljön az ablakon, és a karácsonyfa alá tegyen kis meglepetéseket. Testvéremmel sötétedésig nem mehettünk be a szobába. Egy harangcsengést követően pedig ott állt teljes ünnepi fényében a gyönyörűen feldíszített fenyő, alatta a szép színes papírokba csomagolt dobozok, ajándékok. Felcsendült - korábban magnókazettáról, később aztán már CD-ről - a „Mennyből az angyal”, mi pedig énekeltünk. Már vacsora előtt megtörtént az ajándékozás, hisz gyerekként türelmetlenül vártuk a csomagok felbontását.
-Mi volt a hagyományos menü?
-Elmaradhatatlan volt a halászlé, a töltött káposzta, a sültek, a kaszinótojás, a franciasaláta, és a finomabbnál finomabb sütemények. Vacsora után éjféli misére mentünk, nem felejtem azt, ahogy a hó ropogott a csizmánk alatt.
-Emlékszik valami okból különleges karácsonyra?
-A kétezres évek közepén, december 22-én sorsdöntő Bajnokok Ligája meccset játszottunk az Olympiacos Piraeus csapatával Athénban. A repülőgépünk csak másnap indult haza. Elhatároztuk, ha nyerünk, akkor másnap megfürdünk a tengerben. December 23-án a jéghideg vízben beúsztunk egy több száz méterre lévő szigetre, majd vissza. Merész vállalkozás volt, pedig mi vízilabdások hozzá vagyunk szokva a hideg vízhez. Most már, felelős családapaként biztosan nem csinálnék ilyet.
-Volt olyan ajándék kívánsága, ami nem teljesült?
-Nem. Egyrészt nem voltak különleges kívánságaim, másrészt a szüleim mindig is gondoskodtak arról, hogy az anyagi lehetőségeinkhez képest semmiben se szenvedjünk hiányt. Nem volt szokás nálunk előre leadni a „rendelést”. Inkább arra törekedtünk, hogy meglepjük a másikat. Gyors- és nagynövésű fiatalember voltam. Éppen ezért jellemző módon ruhákat kaptam.
- A testvérével készítettek ajándékokat?
-Igen, komoly politechnikai ismereteket igényelt a dióbél-angyalkák elkészítése.
-Hogyan készül az ünnepre családjával?
- A feleségem már novemberben elkészíti az adventi koszorút, hogy az első vasárnap meggyújthassuk rajta a gyertyát. Saját készítésű díszekkel szokta ilyenkor szebbé tenni a lakást. Úgy sejtem, idén már a kisfiam is be fog kapcsolódni a mézeskalácskészítésbe. 
A szentestét édesanyámmal és a testvéremékkel töltjük. A feleségem gyulai, ezért utána odautazunk. Szerencsére a kétéves János fiam jól viseli az utazást. Tavaly 24-én hagytuk el Balatonkeresztúrt, először Budapestre mentünk, az éjféli misét pedig már Gyulán hallgattuk.
Öröm volt visszaemlékezni az interjú kapcsán a régi karácsonyokra, jó volt gyereknek lenni. Most látom csak, a szüleimnek mennyit kellett készülni, hogy minden jól sikerüljön. Hasonló szép és maradandó élményben szeretném én is részesíteni a fiamat. HCSGY
