„Farsang faggyal érkezett, Tánccal temettük a telet.”(Péter Erika: Farsangi örömök)

minionok

A Mikszáth iskola diákjai az idei farsangon is színes kavalkáddal, vidám farsangi jókedvvel űzték messzire a már nagyon unt, fagyos telet. Február 11-én a jelmezekbe, maskarába öltözött alsó tagozatos, másnap a felsős diákok csaltak mosolyt az érdeklődő szülők, nagyszülők, iskolánk egész közössége arcára.

Iskolánk tereiben az ügyes kezű negyedik osztályosok és a képzőművészeti csoport tehetséges alkotó diákjai által készített dekorációk teremtettek karneváli hangulatot már a mulatságot megelőző héten. A csoportok, osztályközösségek lázas készülődését titkolózás lengte körül, de egy-egy zsibongói próba elárulta, hogy vidám percekkel ajándékozzák meg a farsangolókat. Szorgos kezű szülők a tanító nénikkel az iskolában, mások otthon szabták, varrták a jelmezeket.
Készültek az alsós néptáncos klubnapközisek is, Mód Lászlóné irányításával, hiszen szombaton ők, míg vasárnap az Eraklin Táncklub ifjú-és haladó táncosai nyitották meg táncaikkal a mulatságot.
Aztán a jelmezeseseké lett a főszerep. Mint minden évben, idén is több csoportos, egész osztályközösség által megjelenített ötletes produkciókat láthattunk. Zenére épülő humoros, táncos paródiák szórakoztatták a közönséget, egyéni jelmezesek öltötték magukra kedvenc mese-, rajzfilmszereplőjük figuráját. A nagyobbak görbe tükröt tartottak elénk. Szombaton délután itt volt velünk a ”Minionok”, „Ősemberek”, „Számok”, és a „Katicák” csapata, és számos egyéni jelmezes, vasárnap pedig „Öreg ember nem vénember”, „A 8.b elballag” és a „Hófehérke másként” aratott nagy sikert.
A farsangi jelmezbe bújt kis-és nagydiákok a közönség elismerő tapsát, a zsűri értékelése alapján a díjakat, tárgyjutalmakat megérdemelten kapták.

A vidám báli kavalkádban mindenkit táncba hívó zene szólt, a szerencséseknek a tombola vagy zsákbamacska nyeremény öröme jutott, a büfé gazdag kínálatú finomságaival pedig az éheseket, szomjasakat szolgálta. Mint minden évben, idén is sok-sok alkotó kéz és erő, sokak együttműködő munkája kellett az előkészületekhez, a szervezéshez és a megvalósításhoz. És kellett rendezvényünk támogatóinak segítsége, önzetlen felajánlása, amelyekkel lehetővé tették télűző farsangi karneválunk sikerét. Rendezvényünk támogatóinak névsora, fényképes beszámolónk iskolánk honlapján, valamint a Marcali Portálon is megtekinthető.

Reméljük, vidám, maskarás, bolondos karneválunk zajával, jókedvével messze űztük a telet.
Mikszáth Iskola

 


Nyomtatás