Tisztelt Lakosság! Az illegális hulladéklerakás az egyik legsúlyosabb környezeti probléma, amely mind belterületen, mind külterületen nagy számban fordul elő városunkban.
Az illegális hulladéklerakás, azon túl, hogy szennyezi a környezetet, súlyos közegészségügyi veszélyeket is rejt magában. Sok esetben a rovarok és rágcsálók elszaporodásához vezet, amelyek szerepe az egyes fertőző betegségek terjesztésében közismert. A hulladékokban lévő baktériumok, bomlástermékek a helytelen hulladék elhelyezés esetén a csapadékvízzel beszivárogva a talajvízbe juthatnak szennyezve a természetet.
Súlyos problémát jelent a település területén az utak mellé, az erdőkbe, az erdő szélekre, az elhagyatott területekre, a magántulajdonú, de bekerítetlen, illetve az önkormányzati közterületeken és a külterületi ingatlanokon illegálisan lerakott lakossági kommunális, vagy építési hulladék. Az illegálisan lerakott szeméthalmaz pedig gyorsan növekszik, egyre többen gondolják úgy, szabad a gazda, ide bármit le lehet rakni, hiszen már valaki ezt előttük is megtette.
Az utóbbi időszakban több alkalommal előfordult, hogy a temetőnél és a temetőben elhelyezett szemétgyűjtő konténerekben lakossági kommunális hulladék került elhelyezésre. Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a temető mellett és a temetőben elhelyezett szemétgyűjtő konténerek kizárólag a temetői hulladék elhelyezésére szolgálnak, ezért azokban csakis temetői hulladék helyezhető el.
Marcali településen a közszolgáltatás keretében az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. által a kommunális, a szelektív hulladék és a zöldhulladék gyűjtése, szállítása és végleges elhelyezése megoldott.
Marcali Közös Önkormányzati Hivatal határozott szándéka, hogy visszaszorítsa és szankcionálja az illegális szemétlerakást a településen, ezért a közterület felügyelők a feladatkörükben eljárva jogosultak és kötelesek a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni. Munkájukhoz nagy segítséget jelentenek az állampolgári bejelentések, valamint a térfigyelő kamerák és a hordozható képrögzítő eszközök felvételei.
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény értelmében tilos a hulladékot elhagyni, – a gyűjtés, begyűjtés, tárolás, lerakás szabályaitól eltérő módon – felhalmozni, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni. A hulladéktól csak kijelölt vagy arra fenntartott helyen, a környezet veszélyeztetését kizáró módon lehet megválni.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az ingatlanon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett vagy elhagyott hulladék elszállításának és kezelésének kötelezettsége a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli. Ha a hulladék tulajdonosa vagy korábbi birtokosa kötelezettségét önként nem teljesíti, vagy nem állapítható meg a személye, illetve annak személye, aki a hulladéktól megvált, akkor a kötelezettség azt az ingatlanhasználót terheli, akinek az ingatlanán a hulladékot elhelyezték vagy elhagyták.
Az ingatlanhasználó mentesül a felelősség alól, ha azt, aki a hulladékot az ingatlan területén vagy közterületen elhagyta vagy jogellenesen elhelyezte, a környezetvédelmi hatóság előtt beazonosításra alkalmas módon megnevezi, és vele szemben a jogellenesség tényét bizonyítja.
A környezetvédelmi hatóság a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladék elszállítására és kezelésére kötelezi azt a személyt, aki e kötelezettségének önként nem tesz eleget. Ha a kötelezés nem vezet eredményre, a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet alapján a jegyző a hulladékgazdálkodási bírság összegét 1 500 – 50 000 forint között állapítja meg, amely az elkövetőt nem menti fel a szabálysértési, vagy büntető felelősségre vonása alól.
Szabálysértés megállapítása esetén 150.000 Ft-ig terjedő szabálysértési bírság, valamint az illegális hulladéklerakás bűncselekményi kategóriát is kimeríthet, amely esetben a cselekmény akár szabadságvesztéssel is büntethető.
Arra bíztatunk és kérünk mindenkit, hogy feleslegessé vált hulladékától szabályosan szabaduljon meg, ennek egyik módja, hogy a településünkön az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. által működtetett hulladékudvarba (8700 Marcali, Ziehl Abegg u. 7.) nyitvatartási időben (kedd 8:00-12:00, szerda 12:00-18:00, péntek 8:00-12:00, szombat páratlan heteken 8:00-12:00) beszállítja a hulladékát.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy visszaszorítsuk az illegális szemétlerakást, megszüntessük a kialakult szemétlerakó helyeket és helytelen szemétgyűjtési szokásainkon változtassunk. Mindenkinek fel kell ismernie, hogy nem csak jelenünket, de gyermekeink, unokáik jövőjét is veszélybe sodorjuk!
Ezért kérünk mindenkit, hogy ingatlanuk vonatkozásában a megfelelő hulladékkezelésről, a hulladék elszállíttatásáról gondoskodjon – különös tekintettel a jelenlegi járvány miatti veszélyhelyzetre –, ellenkező esetben a jogszabályi lehetőségekkel fogunk élni!
Bödőné Dr. Molnár Irén sk.
címzetes főjegyző