Marcali Járási Felz. Kerekasztal 3. ülés

szechenyi 2020 logoAz ÁROP 1.A.3-2014 pályázati számú, a Marcali Város Önkormányzata „Esélyt mindenkinek" című legújabb uniós projektjének keretében, Június 16-án megtartotta harmadik ülését a Marcali Járási Felzárkózási Kerekasztal. A munkában a járás településeinek polgármesterei, jegyzői  és munkatársai, valamint civil szervezetek vezetői vettek részt.

Tekintettel arra, hogy a projekt egyik fontos célja a társadalmi esélyegyenlőség tárgykörével kapcsolatos tudásbővítés, a szakmai kompetenciák fejlesztése és az attitűdformálás, - a találkozó témája ezúttal ennek megfelelően alakult. Szó volt az emberi jogok meghatározó szerepéről, a társadalmi egyenlőtlenségek, a kirekesztettség okairól és lehetséges következményeiről. Emellett sor került a 2011-es Népszámlálás demográfiai mutatóinak ismertetésére, a kedvezőtlen trendek bemutatására. A Kerekasztal ülése után a tizenöt fős Munkacsoport tartott megbeszélést, aminek témája a Marcali Járási „Esélyteremtő-programterv”  elkészítésének koordinálása, a feladatok meghatározása volt.

A téma iránt érdeklődőknek csatoltam az előadás PPT-jét.  


Nyomtatás