A boronkai Széchényi-kastély

1. kép

A boronkai földterületek a 18. század legnagyobb részében a Gyulai Gaál család tulajdonában voltak, a településen majorságuk működött. A 19. század első harmadára kényszerűségből fokozatosan eladogatták a birtokaikat, amelyek egy részét 1836-tól a somogyfajszi Kund család, másik részét 1842-től a marcali Széchényi Pál szerezte meg. A ma is álló kastélyépületet 1908-ban Kund Gusztávné ifj. Sztelek Ferenccel építtette fel.

1935 elején gróf Széchényi Andor Pál marcali földbirtokos megvásárolta özv. Kund Gusztávnétól annak boronkai kúriáját. Az átalakításra Csomós Gergelyt kérte fel a gróf, így ezen az épületen a Sztelek-Csomós építőmester-család mindegyik tagja dolgozott. Az 1936-ban történt felkérésről így emlékezett vissza Csomós László 1994-ben: „A felmérést elvégeztük, a tavasszal megkezdődött az építkezés. Lépcsőrajzokat készítettem, Kutasi keszthelyi kőfaragó készítette lépcsőt beépítették, vaskorlátokkal ellátva. Tavasszal apám Sz. A. P-lal [Széchényi Andor Pállal] ez ügyben beszélt a Széchényi utcai irodaépületben, s apám bemutatta az általam tervezett két oszlopra támaszkodó fedett főbejáratú ajtó elé tervezett építmény rajzát. Kérdezte a gróf, hogy megtudják-e a kőművesek csinálni. Apám megnyugtatóan feleli, hogy igen. Majd a gróf kívánságára kimennek a raktárba s a régi elbontott kastély [1866-ban készült] kétszárnyú díszes kovácsoltvas ajtaját mutatja. Szeretné, ha ezt oda beépíttetnénk. Megtörtént. (…) Mindezen munkák tavasztól augusztusig készültek gróf Széchényi Endre és családja odaköltözésére.” A nyár végére az épület teljes renoválását befejezték, és a leendő Somogy vármegyei főispán, gróf Széchényi Endre (1902-1984) be is költözhetett a családjával. Csomós László személyesen is kivette a részét a munkálatokból, azaz kőművesmunkát is végzett. A grófi család 1943-ig lakta a kastélyt, majd átköltöztek Marcaliba, miután Széchényi Andor Pál meghalt. A világháborút követően, a háborús sérülésekkel tarkított és kifosztott épületben – a lebombázott iskola helyett – a katolikus elemi oktatás zajlott 1950-ig, az államosításig, utána állami 8 osztályos általános iskolaként szolgált tíz éven át.

2. kép

Boronkán 1960-tól, a körzetesítést követően, már csak az alsó tagozatos általános iskola működött a kastélyban, ahol viszont beindították az óvodát. Az emeleten szolgálati lakások voltak. 1996-ban az épület magánkézbe került, tulajdonosváltás után 2018-ban megkezdődött a felújítása és bővítése. A kastély történetével kapcsolatos dokumentumok, fényképek a Marcali Múzeum gyűjteményében megtalálhatóak.

Huszár Mihály - történész

A boronkai kastély mai képe 2013

1. kép: A boronkai Széchényi kastély utcai képe 1936-ban (Csomós László felvétele, a Marcali Múzeum gyűjteményéből. A fotót retusálta Ilácsa József.)
2. kép: A boronkai Széchényi kastély udvari képe 1936-ban (Csomós László felvétele, a Marcali Múzeum gyűjteményéből. A fotót retusálta Ilácsa József.)
3. kép: A boronkai kastély udvari képe 2013-ban (Fotó: Zsirai Tibor)

 


Nyomtatás