„Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” A magyar kultúra napját ünnepeltük

himnusz 2

1988 decemberében született meg a döntés, hogy január 22. legyen a magyar kultúra ünnepe. Ez az a nap ugyanis, amikor Kölcsey végső formába öntötte a Himnusz szövegét, 1823-ban.


/ Az eredeti kéziratot ma az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik. Letétben csak, mert ma is a család tulajdonát képezi. Két évvel ezelőtt meg is újították a szerződést, és az is szerepel benne, hogy évente egyszer, éppen ezen a napon a nagyközönség számára is hozzáférhetővé kell tenni. /
Kölcsey verse Erkel Ferenc megzenésítésében hivatalos nemzeti himnuszunkká vált, ám bármilyen furcsa is, jogi védelmet csak az 1989 - es alkotmánymódosítással kapott.

 

Egységes nemzeti énekünk sokáig egyáltalán nem volt, a katolikusok himnuszának a Boldogasszony Anyánk számított, bár itt-ott feltűnt az Ah, hol vagy magyaroknak tündöklő csillaga kezdetű ének is ebben a szerepben. A reformátusok nemzeti imádsága a 90. zsoltár volt, a Tebenned bíztunk elejétől fogva. /Voltak próbálkozások a Rákóczi-nótával is, de ez a szándék gyökeret verni nem tudott, mivel ezt időnként be szokták tiltani. /De hivatalos alkalmakkor természetesen az osztrák császári himnusz csendült fel, a Haydn komponálta Gott erhalte.

1903-ban döntött úgy a magyar országgyűlés, hogy "Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilváníttatik”. A rendelkezés augusztus 20-án lépett volna hatályba, Szent István király és az államalapítás előtt tisztelegve - ám ez elmaradt, mivel ezt a paragrafust Ferenc József császár nem szentesítette.

Kölcsey nemcsak a magyar irodalom jeles alakja, hanem - közismerten - korának kiemelkedő közéleti - politikai szereplője is volt. Karrierje szépen emelkedett fölfelé, előbb Szatmár megye aljegyzője, majd főjegyzője lett, és országgyűlési képviselőnek is megválasztották. Egész tevékenységével, korszerű és átgondolt javaslataival, logikus érvelésével nagy tekintélyt vívott ki magának Pozsonyban az országgyűlésben.
Amikor azonban a politikai vezetői olyan helyzetet teremtettek számára, hogy meg kellett volna tagadnia elveit, meggyőződése ellen való döntés támogatását várták el tőle, lemondott a mandátumáról: " Mit valánk teendők? Engedni? Az szívünk meggyőződésével meg nem fért." Példás erkölcsi tartással visszavonult a közélettől, lelkiismeretét, emberi méltóságát, az egyenes gerincet többre tartotta a haszonnál.korzó1

Marcaliban a kultúrház színháztermében kezdődött a megemlékezés, Orsós Noémi szavalatával. A Mikszáth utcai iskola diákja Varró Dániel Üdvözlet az olvasónak című költeményét mondta el, majd dr. Sütő László ünnepi köszöntőjével folytatódott a program. Marcali polgármestere mondandójában az igazi műalkotásoknak emberarcunk formálásában, emberi méltóságunk megőrzésében betöltött szerepét hangsúlyozta.

A reneszánsztól a posztmodernig, Umberto Ecotól Ottlik Gézáig terjedően számtalan példával érvelt amellett, hogy az igazi értékek törvényszerűen maradandóak, szemben a tűnékeny korok divatja által felemelt bóvli múlandóságával. Kölcsey szellemét Bulgakov gondolatával idézte meg: "a legrútabb bűn a gyávaság ".

 

 Több éves hagyomány már a városban, hogy ezen a napon adják át a Korzó-díjat, amivel a mindennapjainkat gazdagító kulturális tevékenységet ismerik el. Az idén a Baglas Néptánc Együttes vehette át Szórádi Zsigmond bronzplakettjét - mondhatni: közmegelégedésre.

baglas

Az ünnepség a Kulturális Korzóban folytatódott, ahol megnyílt a 2018-ról jelentjük című kiállítás, amely a Művelődési Központ dolgozóinak munkáját dicséri. A tárlat az elmúlt év legfontosabb helyi eseményeiről készített képes összefoglaló, érdemes megnézni.

korzó4Ez a nap egyúttal arra is alkalmat szolgáltathat, hogy megidézzük egy villanásra azoknak a Marcalihoz köthető tudósoknak és művészeknek az alakját, akik munkásságuk révén messzebbre vitték hírünket a város határánál:

 

 

 

 

 

naplo2019 02 1

 

naplo2019 02 2

 

Munkásságukról, akárcsak a Baglas Együttesről, részletesebben olvashatnak lapunk korábbi számaiban.

És kortársaink, akiket ez úton köszöntünk, további sok sikert kívánva munkásságukhoz:

naplo2019 03

O.I.


Nyomtatás