Újra hölgy a Marcali Rendőrkapitányság élén

beke mária
Október elején Beke Mária őrnagy lett a rendőrkapitányság megbízott vezetője. Olvasóinknak mint embert szeretném bemutatni, hisz még most ismerkedik a várossal, a benne élőkkel.
Irodájába lépve egy nagyon csinos, kedves, ugyanakkor határozott vezető fogadott. Október elején Beke Mária őrnagy lett a rendőrkapitányság megbízott vezetője. 
- Hová valósi, mit tudhatunk a családjáról?
- Iharosban nevelkedtem, édesapám sokáig hivatásos vadász volt, majd a később raktárvezetőként ment nyugdíjba, édesanyám pedig a SEFAG-nál pénztáros. Csurgóra jártam az első nyolcosztályos gimnáziumba. 1991-ben kezdtünk itt, szerettek bennünket a középiskolai tanárok, mi is nagyon szerettünk ide járni. Érettségi után Csopakra mentem a kétéves rendészeti szakközépiskolába. Csurgón kezdtem el dolgozni, de előtte rövid ideig voltam Nagyatádon is, ahol később nyomozói feladatokat végeztem. A rendőrtiszti főiskolát levelező tagozaton, a munka mellett végeztem el. Jó ideig Csurgón éltem, jelen pillanatban pedig Nagykanizsán.
- Már kisiskolásként a rendőri pálya vonzotta? Vagy voltak más irányú tervei is?
- Soha nem voltam az a lányos típus. Emellett a katonai pályán is elképzeltem magam. Igaz, édesanyám inkább tanítónak látott volna szívesen, hisz imádom a gyerekeket. A rendőri pálya maradt végül. Egyébként sok fiatalabb ismerősöm választotta a rendőrséget.
- Nehezebb nőként érvényesülni a munkájában?
-Nehéz, de meg kell oldani. Azt hiszem, meg is vannak bennem az ehhez szükséges tulajdonságok.
- Ön szerint mik a szépségei, és mik a hátrányai a rendőri pályának?
- Belénk nevelték a hivatástudatot. Otthon sem szakadunk el teljesen a munkától. Gyakran ott is azon gondolkodom, mit tudtam volna még jobban tenni azért, hogy igenis elfogjuk azt az elkövetőt, a munkánk eredményesebb legyen Én így szocializálódtam. Úgy érzem egyébként, hogy többet tettem a munkában az átlagnál. A hátránya az, hogy mindezt egy családnak el kell viselnie. Sokszor harcot kell vívni velük, hisz akár a vasárnapi ebédtől is fel kell állni, ha éppen a helyzet úgy kívánja meg. A közvetlen családtagok részéről óriási türelemre van szükség felénk. 
- Milyen egy tökéletes napja?
- Azt gondolom, ebben a munkában soha nincs ilyen. Mindig jönnek az új kihívások, feladatok, változások. De meg kell találni az adott napban azt, amiért az jó.
- Van hobbija, kedves elfoglaltsága?
-Mindig kertes házban éltem, most nem, és ez hiányzik. Hétvégén hazamegyek a szüleimhez s ugyanolyan falusi lány vagyok, mint régen. Ha kell, kapálok s mindenben segítek. Igazán a családdal tudok kikapcsolódni. Összetartó család a miénk, a nagyszüleim is még aktívak, pedig már a nyolcvanas éveikben járnak, a húgommal is szoros a kötelék. Velük, általuk töltődöm fel. Aztán ha van rá mód, motorozok. S szeretek kézműves dolgokkal foglalkozni, a virágkötészet is kikapcsol.
- Mi bosszantja fel a leginkább?
- Az emberi értetlenség. Egyébként sokáig tudok türelmes lenni, ezt édesapámtól örököltem.
- Mit tanult meg a saját kárán?
- Mivel majdnem mindent a magam kárán tanultam meg, inkább szeretek kérdezni, ha valamiben bizonytalan vagyok. Együttműködő vagyok, az előző helyemen próbáltam összetartó kapocs lenni. „Anyaként” is tudok a fiúk között működni, egy női vezető így szocializálódik. Például, ha egy apró dolgot megoldunk, ami által jobb, kényelmesebb az életünk, azzal nagyot tudunk előre lendíteni a munkán is. Magammal szemben is maximalista vagyok egyébként, keresem a feladatokat.
- Otthon a párjával szemben „le tudja tenni”, hogy rendőr?
- Le! Ő civil, de mivel ő is vezető beosztásban van, megérti azt, hogy mindez mivel jár, ő is ebben él.
- Mennyire ismeri a várost, vannak-e már emberi kötődései?
- Még az iskolából, a vezetőképzésről, értekezletekről ismerek közülük kollégákat. Most megyek megismerkedni az intézményekkel és vezetőikkel (bíróság, katasztrófavédelem), s részt fogok venni rendezvényeken, ünnepségeken. 
- Tervei?
- Ez egy jó hírű kapitányság, kihívás lesz vezetni. Tartom a kapcsolatot a volt vezetővel is, akárcsak az előző helyemmel, hisz összességében a Somogy Megyei Főkapitánysághoz tartozunk mindannyian, egészében kell látnunk a feladatokat, működésünket.  
Sok sikert kívánok a munkához! HCSGY


Nyomtatás