- Egész nyáron zajlottak a felújítások a város több pontján is, láthattuk mindannyian. Örülünk a fejlődésnek, de azért kritika is fogalmazódott meg a marcaliakban.
Azt mindenki megérti, hogy egy útépítés jár némi felfordulással, azt már kevésbé, ha nem egyszer heteken át áll a munka. Út lezárva, hétköznap, ragyogó idő, és közel-távol sehol egy lélek, aki dolgozna. Normális ez?
- Miért volna az? Ha nem is normális, oka azért még van. Az látszik, hogy áll a munka, de az okok kívülről nem láthatók. Mondok egy példát, jó? Móra Ferenc utca, tiszti lakótelep, útépítés. Azt hiszem, minden józanul gondolkodó ember egyet ért velem abban, hogy az a logikus, ha először a föld alatt teszünk rendet, és csak utána aszfaltozunk. Külső szemlélőnek persze e nélkül is ugyanúgy mutatott volna az út, pár évet még ki is bírt volna az egész. De néhány év múlva lehetett volna feltörögetni, toldozni-foldozni, hol ezért, hol azért - hol egy csőtörés, hol az elakadt csapadékvíz miatt. De mi úgy döntöttünk, hogy először kicseréljük a föld alatt futó vezetékeket, csak azután jöhet a többi. 
Ezzel számoltunk a tervezésben, ehhez kalkuláltuk a munkálatok sorrendjét és a határidőket is, ez utóbbi 3-4 hónap lett volna.Igen ám, de menet közben azzal kellett szembesülnünk, hogy a lakótelepen annak idején, évtizedekkel ezelőtt / és évtizedeken át / jószerivel mindent a laktanyák népe épített. Az égvilágon semmi se úgy volt, ahogy a papírok mutatták, vagy egész egyszerűen nem is voltak papírok. Eszem ágában sincs bántani a katonákat, tisztában vagyok vele, mi mindent köszönhet ez a város a laktanyáknak, dehát aki volt katona, az nagyon is jól emlékszik rá, hogyan is mentek a dolgok akkoriban. Kiderült például, hogy a vízvezeték a volt tiszti bolt alatt fut! Mert hogy először a vezeték készült el, aztán sok-sok év múlva szükség lett boltra is, hát építettek egyet oda, ahol úgy szemre jónak látszott. Hogy rejteget-e ott valamit a föld, azt senki se kereste. Így kellett nekünk lépésről lépésre haladva, valóságos nyomozómunkával földeríteni a helyzetet, majd kitalálni a kivitelezhető megoldást is. Közben aki arra járt, azt látta csak, hogy már megint nem csinálnak semmit. De „ tovább is van, mondjam még?”
- Nem, köszönjük, innen már el tudjuk képzelni...Viszont, ha már az útépítéseknél tartunk, sokakat meglepett a Zentai utca térkövezése. Ez volt a legfontosabb?
- A Zentai utcában csak az egyik oldalon volt járda, az is ötven évvel ezelőtt készült, mára lényegében csak nyomokban létezett. Gyakorlatilag használhatatlanná vált, sőt balesetveszélyes volt, nem véletlenül közlekedtek ott az úttesten az emberek. Ezen mindenképpen változtatni kellett. A térkő pedig úgy került a képbe, hogy adódott egy pályázat, amin indultunk és nyertünk: térkövet és térkövezéshez szükséges gépeket. Azon meg elég régóta gondolkodtunk, hogyan lehetne a közmunkásoknak értelmesebb feladatot találni. Ezt a két dolgot kapcsoltuk össze azzal, hogy betanítottuk őket a térkövezésre, és most már egyre komolyabb feladatokat tudunk rájuk bízni. A Zentai utca volt a vizsga, azóta már a könyvtár körüli parktól a boronkai kerékpárútig több nagyobb terület is - megfelelő irányítással - az ő kezük munkáját dicséri. Fillérekből meg tudtuk oldani az egészet, arról nem is beszélve, hogy a gépek most már a mi tulajdonunkban maradnak. 
- Arra is sokat panaszkodnak az érintettek, hogy a GYÉK felújítása sok kellemetlenséget okoz nekik, bizonyára így lesz a Noszlopy iskola és az óvoda felújításakor is.
- Minden építési-tatarozási munka macerával jár, még egy egyszerű lakásfestés is. De szerintem ebből nem az következik, hogy ne is álljunk neki, hanem hagyjunk mindent úgy, ahogy van! Jól néznénk ki! Ha sok utánajárással, komoly munkával sikerül több száz millió forintot szerezni arra, hogy a saját gyerekeink, unokáink szebb, komfortosabb körülmények között tanulhassanak - hát mit mondjak, én ezt nem érzem akkora csapásnak! A GYÉK feladatait teljes egészében átvette a gimnázium épületében üzemelő óvodai konyha, ezt megszerveztük az építkezés teljes időtartamára. Sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy minden külső munkával elkészüljünk az őszi esők, a fagyok előtt, amikorra beáll a rossz idő, már zavartalanul lehet belül dolgozni. A Mikszáth Iskola diákjait ez az egész nem is érinti, ők eddig is helyben étkeztek, ez most is így van, ebből a szempontból nekik teljesen mindegy, honnan érkezik az az ebéd, amit ugyanott esznek meg, ahol eddig. A Noszlopy Iskolából idáig esőben-sárban-hóban mindenkinek gyalog kellett mennie a GYÉK épületéig. Most pedig a kapu elé áll a busz, és a gimnázium kapuja előtt teszik le őket, ahol megebédelnek, majd vissza is viszik őket. Én most már inkább a következő lépéssel vagyok elfoglalva, azzal, hogyan tudnánk a Noszlopy Iskolában is kialakítani egy melegítőkonyhát, hogy az ottaniak is helyben étkezhessenek.
- Lehangoló látványt nyújtanak a város üresen álló, a szemünk előtt pusztuló középületei: a tüdőgondozó /zöldkereszt /, a szakorvosi rendelőintézet, a kórházi irodaépület / magtár /, a gyerekosztály. Elődeink megépítették, működtették, mi is büszkék voltunk rájuk, most pedig elherdálják? Ilyen gazdagok lennénk?
- Nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy ezeket az épületeket elvették tőlünk. Az állam elvette a várostól, államosítás volt, mint az ötvenes években vagy einstand, mint a Pál utcai fiúkban, kinek hogy tetszik!Próbálkoztunk mindennel, kértük vissza őket, tudtuk volna hasznosítani mindegyiket, de hiába, nem adták. Holott mindenki láthatja, nem is azért vették el, mert szükségük volt rájuk. Elvették, mert - csak. Mert megtehették. Elkeserítő dolgok ezek. Sokan emlékezhetnek rá, milyen szépen felújítottuk a kórház /kastély/ épületét a kilencvenes évek elején. Szerintem gondos gazdái voltunk, amíg a miénk volt. De már az sem a miénk.
- Marcali képviselő-testülete ellenzéki többségű és polgármestere is az. Nem gondolja, hogy a város hátrányos helyzetbe került amiatt, hogy vezetői nem a kormánypárt soraiból kerültek ki? Minden szentnek maga felé hajlik a keze...
- Nem gondolom, mert nem így van. Talán egy kicsit többet ellenőriznek bennünket, jobban a körmünkre néznek, de ez nincs hatással a városra. Egy település élete nem politikai kérdésekről szól. Az a mi dolgunk, hogy működtessük az intézményeinket, foglalkozzunk az itt élők mindennapi gondjaival, a várost kell gyarapítani, szépíteni, fejleszteni. Hogy egy adott helyzetben mi a város érdeke, az pártsemleges, és képviselni is csak így lehet a leghatékonyabban.Tudható, hogy mindig konszenzusra törekedtem, döntéseinket soha sem erőből vagy kivagyiságból hoztuk meg. Annak ellenére például, hogy négy évvel ezelőtt valóban elsöprő győzelmet arattunk, alpolgármestert választottunk a másik oldalról, jelezve, hogy komolyan gondoljuk: a város mindenkié, nemcsak a győzteseké. Azóta is acsarkodások nélkül dolgozunk, egyetértésben, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy az előterjesztéseinket szinte száz százalékban egyhangúlag szavazza meg a testület.A pályázataink pedig kiemelkedően eredményesek, ebben a ciklusban több mint négy milliárdot nyertünk. Ha ezt összevetjük Somogy más, kormánypárti településeivel, kiderül, hogy messze mi jártunk jobban. Ezek tények. Az idevonatkozó adatok egyébként nyilvánosak, bárki megnézheti, utánaszámolhat. Igaz, a teljességhez az is hozzátartozik, hogy pályázataink többségét saját, a városért tenni akaró szakembereink készítik, és az sem hátrány, hogy idestova harminc éve dolgozom polgármesterként, és ez nyilván ad egyfajta rutint, meg azért csak jelent valami tapasztalatot is, ami kormányoktól függetlenül létezik. Éppen a napokban kaptam meg egy megbízást: az Emberi Erőforrások Minisztériuma kért fel, hogy öt évre szólóan vegyek részt a Siófoki Tankerület tanácsadó testületében, mint állandó tag.Segítséget jelent számomra az is, hogy megalakulása óta folyamatosan vezető tisztségviselőnek választ a Kisvárosok Országos Érdekszövetsége, jelenleg is országos alelnöke vagyok ennek a szervezetnek. A Szövetség képviseletében gyakran tárgyalok különböző minisztériumokban, egyeztető fórumokra hívnak - ezeken a helyeken igyekszem a városomat is menedzselni.
- A kórházzal kapcsolatban sem érez lelkifurdalást? Nem gondolja, hogy kormányzati hátszéllel megőrizhető lett volna?
- Nagyon sokszor elmondtam már, de akkor elmondom újra, hogy törvénnyel vettek el minden kórházat az önkormányzatoktól. És amiket mondok, azok tények. Tessék őket ellenőrizni, jó? Amikor már a jelekből lehetett érezni, hogy változások készülődnek a kórházak finanszírozásában, felvettük a kapcsolatot egy céggel, velük szerződést köthettünk volna az üzemeltetésre. Hangsúlyozom, az üzemeltetésre. A tárgyalásokat magam vezettem, és meg is tudtunk egyezni. De - és erre emlékezniük kell, mert elég nagy garral hirdették városszerte - azzal vádoltak meg, elsősorban engem, de a frakciómat is, hogy privatizálni akarjuk a kórházat, hogy magánkézbe akarjuk átjátszani. Még arra is voltak tippek, hogy kiébe, hogy aztán meg be fogják zárni... Sikerült is a mi bizottságunk többségben lévő tagjainak a szerződéskötést az említett céggel megtorpedózni. Ők aztán a nagyatádi kórházzal szerződtek, aminek magánüzemeltetője van, nem lehet csak úgy telephellyé degradálni. Szemenszedett hazugság az is, hogy a kórháznak súlyos adósságai lettek volna, azért kellett Kaposvárhoz csatolni. Ez se igaz: amikor államosították, a marcali kórháznak egy fillér adóssága se volt! Arról meg jobb nem is beszélni, hány drága, értékes eszközünk vándorolt Kaposvárra, még az irodai bútorzatot is vitték volna! Ami pedig a politikai hátszelet illeti: Amikor erre a központi döntés megszületett, nem volt kivétel, a kormánypárti településeken is ugyanúgy keresztülment az úthenger, mint rajtunk.
- A város lakosságát különböző korosztályok, különböző társadalmi rétegek alkotják. Mindegyiknek megvannak a helyzetéből adódó sajátos problémái. Ezek mennyire foglalkoztatják a város első emberét?
- Sok mindenről van tudomásom, és természetesen foglalkoztat is. Egyébként sem csak az irodámban ülök - bár ott is sokan megkeresnek a gondjaikkal -,utcán, boltban, meccsen, itt-ott szoktam beszélgetni emberekkel, akik felhívják a figyelmemet erre-arra. Viszont tény, hogy mindent nem tudunk egyszerre és azonnal megoldani. Egy kicsit úgy működik ez, mint a családban: Hol ez, hol az kerül sorra. Az aktuális lehetőségek döntik el, mikor mire lehet költeni kicsit többet, mikor mire lehet pénzt szerezni.Az idén például a kisgyerekes szülők egyik állandóan ismétlődő problémáján tudtunk kicsit enyhíteni. A nyári szünet csak a diákoknak felhőtlen öröm, a szülőknek gond is a felügyeletükről, programjaikról gondoskodni. Nem mindenkinek van pénze rá, hogy méregdrága táborokban nyaraltassa őket. 
Egy pályázat segítségével ezen a nyáron először - és már itt jelzem, ez jövőre is így lesz! - mintegy négyszáz kisgyereknek tudtunk helyben olyan nyári táborokat szervezni, ahol biztosítottuk az étkezést, a fürdőlátogatást, különböző programokat és kirándulásokat szerveztünk. Apránként, lépésről lépésre haladva folyamatosan korszerűsítjük az óvodákat, orvosi rendelőket, de végre megszépülhetett a szakmunkásképző épülete is, amihez szintén hozzá tudtunk járulni. Finanszíroztunk különböző sportprogramokat is, elsősorban gyerekeknek - úgy látszik, az idén főleg rájuk irányult több figyelem. Jövőre meg majd jöhet a többi - maradt tennivaló bőven.
Szerk.