A közösségfejlesztés lehetőségei

z generáció2
A Marcali Városi Kulturális Központ szervezésében, az NKA támogatásával, „Z Generáció” címmel megyei közművelődési szakmai napot tartottak október 9-én a Kulturális Korzóban.

z generáció 3
A rendezvényre meghívást kaptak pedagógusok, könyvtárosok, múzeumi munkatársak is.  Az előadások témája az volt, hogy miképpen lehet az ifjúságot bevonni a kulturális és közösségi programokba. Hallhattunk jó gyakorlatot többek között Komáromból, Kaposvárról, Marcaliból.Dr. Sütő László polgármester megnyitójában arról beszélt, hogy városunkban talán a sport az, ahol a leginkább meg tudjuk a fiatalokat szólítani. Monostori Éva közösségfejlesztő szerint a legfontosabb, hogy a bizalmukat elnyerjük, aztán lehet közösséget építeni. Berlik Mária, aki az NMI Művelődési Intézet Nkft. Somogy Megyei Irodájának vezetője, hangsúlyozta, hogy a kapuk kitárása a legfontosabb, a kincsek megtalálása a fiatalokban. Hiszen a jelmondatuk: „ Te nem egy probléma vagy!” Somogyban a statisztikák szerint 2017-ben ötven civil szervezet, közösség működött, ebből tizenöt Kaposvárott. HCSGY


Nyomtatás