AMV Országos Döntő 2018

matek1
Jó volt látni újra a Mikszáth Utcai iskola előtt a közel 100 autót május 11-én délelőtt, az Alapműveleti Matematikaverseny országos döntőjén. Az idei a 23. verseny volt. Először 1996-ban szervezte meg az iskola matematika munkaközössége a városban működő iskoláknak. Néhány éven belül körzeti, majd megyei versenyt hirdettek, s pár év múlva országossá szélesedett.

A nevezések száma alapján országosan már ez a második legnépszerűbb matematikaverseny.Jó volt látni újra a Mikszáth Utcai iskola előtt a közel 100 autót május 11-én délelőtt, az Alapműveleti Matematikaverseny országos döntőjén. Az idei a 23. verseny volt. Először 1996-ban szervezte meg az iskola matematika munkaközössége a városban működő iskoláknak. Néhány éven belül körzeti, majd megyei versenyt hirdettek, s pár év múlva országossá szélesedett. A nevezések száma alapján országosan már ez a második legnépszerűbb matematikaverseny. Idén 15 megye, 3 fővárosi kerület 53 helyszínén egy időben 5291 diák  fogott hozzá a feladatok megoldásához. Marcaliba, az országos döntőbe 111-en kerültek be, évfolyamonként ők voltak a legeredményesebbek. Városunkat Nyers Alexandra, Makai Eszter, Varga Kristóf, Guricza Zoltán és Németh Barnabás képviselte, mindannyian a Mikszáth Utcai Iskola tanulói. Közülük a 6. osztályos Varga Kristóf kapta a város különdíját, mint a legeredményesebb hazai versenyző. Felkészítő tanára: Guriczáné Kaposi Györgyi. Két éve dolgoznak együtt. Kristóf már régóta kedveli a matematikát. Legjobban a logikai feladatokat és az érdekességeket szereti, majd matematikus, vagy informatikus szeretne lenni. Hobbija még a foci és az íjászkodás. matek4Amíg a tanulók a feladatokat oldották meg, Zsiborás József, a verseny főszervezője elmondta, hogy már augusztus 21-én nekilátnak a munkának. Áttekintik a versenynaptárat, eseményeket, megbeszélik, ki mit vállal. Az iskolában ez mindenkinek szívügye. Szoros csapatban dolgoznak együtt. Közben felveszik a kapcsolatot a megyei partnerekkel, megállapodást kötnek. Elkészítik a feladatokat, többen megvizsgálják azokat, több menet, míg kialakul a végső feladatsor. 

 

Guricza Gyula a szakmai részért felelős: -Évtizedek óta megvan, hogy melyik évfolyamnak ki készíti el a feladatsorát. Az alapismeretekre fókuszálunk, van pl. mértékszámítás, lehetne az elnevezés alapismereti verseny is, de megmaradtunk az eredeti elnevezésnél. A mostani feladatsor is hasonló az eddigiekhez, de mindig frissítünk, újítunk is. Valamivel meglepjük a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Most a felnőtt feladvány (a kísérők oldhatják meg a várakozás alatt jutalom reményében) a versenyfeladatok egyike volt. Marcalihoz kapcsolódik, célunk, hogy akik messzebbről érkeznek, azok is vigyék el a város hírét.

Zsiborás József: -Nagyon furfangosak a feladataink országos szinten. Kell a megoldáshoz a jó ötlet, nem elég a szolgai utat választani. Az egész város összefog a lebonyolítás érdekében. Ma tizenöt tanuló segít a munkában, kilencedikesek is, mellettük ugyanennyi felnőtt. matek2Segítenek a vállalkozók, intézmények, így: Marcali Város Önkormányzata, OTP Marcali Fiókja, Dekor Kft, Dóra Barkács, a Mikszáth Iskola Diákönkormányzata, Alapítványa, a szülői munkaközösség, Szivárvány Közalapítvány. Az étkezést a GYÉK és a Mézes Mackó biztosította, a távolabbról érkezők a kollégiumokban, a magánszállásokon aludtak.A kísérő szülők és tanárok sem unatkoztak. Györei Istvánné a könyvtárban várta őket és az eredményhirdetésre várakozó gyerekeket Sudokuval, matematikai és nyelvészeti rejtvényekkel, de akár sakkozni is lehetett. Itt volt alkalmam megszólítani néhány versenyzőt. Tar Zsuzsanna hetedikes, eddig mindig itt volt a döntőben. Volt már hatodik helyezett, tavaly második lett. Ő Édesapja a tanára és a bátyja, aki szintén többször versenyzett Marcaliban. Most egyetemista, matematikusnak tanul. Azt hiszem ez szép elismerés a szervezőknek, akár generációkat indítanak el. Szabó Gergely Mindszentgodisából érkezett (Baranya). Szakkörön foglalkozik külön a matekkal már három éve. Kedveli ezt a versenyt.Gál Attila Péter Hajdúsámsonban tanul, negyedikes. Imádja az ilyen jellegű versenyeket. Mindent a matematikára alapoz, terve, hogy fizikus lesz majd.  Kora délután került sor az eredményhirdetésre. Mindenki úgy búcsúzott az iskolától és egymástól, hogy remélik, jövőre ugyanitt találkoznak egymással.

 „…a matematika tudománya a fiatalok tudománya, azoké, akik még rögeszme szerűen nem ragaszkodnak a kitaposott utakhoz, akik kreatívan gondolkodva új utakat keresnek. …” ( G. H. Hardy) HCSGY - Fotó: Gájer Szilárd

 

Szeretnénk, ha olvasóink is játszanának velünk. A kísérőknek szóló feladvány megfejtését június 10-ig várjuk a szerkesztőségbe Szeretnénk, ha olvasóink is játszanának velünk. A kísérőknek szóló feladvány megfejtését június 10-ig várjuk a szerkesztőségbe (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A helyes megfejtők között ajándékot sorsolunk ki. 

Feladvány: (A+M+V) x (A+M+V)=M+A+R+C+A+L+I. Azonos betű azonos, különböző betű különböző számjegyet jelöl. Mennyi lehet a M+A+R+C+A+L+I összeg értéke?


Nyomtatás