Júliustól Kerner Krisztinát nevezték ki a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája vezetőjének. Önmagáról, terveiről beszélgettünk az új tanév kezdetén.

f002

 


- Miről álmodoztál kiskorodban, mi leszel, ha nagy leszel? Vagy mindig is pedagógusnak készültél?

- Kiskoromban lótenyésztő szerettem volna lenni. De mivel a lakótelepi lakásunk negyedik emeletén nem tarthattam lovat, hamar lemondtam erről az álmomról. Aztán bekerültem a sport világába, és a továbbiakban ez határozta meg a pályámat. Ennek köszönhetem azt is, hogy tanár lettem. Érettségi után a Testnevelési Egyetemen tanultam tovább. Természetesen ekkor még nem voltak igazgatói álmaim, nagyon sokáig a kézilabdázással foglalkoztam. Szerencsére a sikerek sem maradtak el, magyar bajnoknak, kupagyőztesnek, és Bajnokok Ligája győztesnek vallhatom magam. A harmincas éveim elején úgy gondoltam, elég volt az élsportból, s Marcaliban folytattam a játékot a másodosztályban. Ekkor kezdtem el tanítani is.

 

- Mit tudhatunk a családodról?
- Tatabányáról származom, „bányászlány” vagyok. Rokonságom több férfi tagjának is ez volt a foglalkozása. Igaz, szűk családomról ez nem mondható el, hisz édesapám felszolgálóként, édesanyám titkárnőként dolgozott. Ők nem űzték, csak szerették a sportot, büszkén figyelték a pályafutásomat.

- Mi a legkedvesebb gyerekkori iskolai élményed?
- Így hirtelen nehéz lenne kiragadni egyet! Voltak szép napok, és persze rosszak is. Szerencsére előbbiből volt több. Néhány tanárt nagyon szerettünk, másokat kevésbé.
A középiskolai éveimre szívesen emlékszem vissza. Budakeszire, egy sport tagozatos gimnáziumba jártam. Támogató környezet vett körül, imádtam!

- 1999-ben kerültél Marcaliba, és a versenyszerű sport valamint a tanítás mellett dolgoztál a Városi Televíziónál is. Sőt, harcosan ki is álltál érte a nyilvánosság előtt. Mindig is szeretted a kihívásokat?
- Számomra természetes, hogy az ember végsőkig kiáll a munkahelyéért, a kollégáiért, azért amit szeret. Valószínűleg ez a hozzáállás is sportolói múltamból fakad. Nehezen viselem a legyőzöttség, a kiszolgáltatottság állapotát. A közösség érdeke számomra fontosabb, mint az önös célok.

- Iskolavezetőként ma mit érzel a legnagyobb kihívásnak, feladatnak?
- Szeretném elérni, hogy a szülők és a diákok fejében megváltozzon a szakmatanulásról kialakult kép. Egy mesterség elsajátítása, a kétkezi munka megbecsülése nagyon fontos a mai világban. Ha nem lennének hozzáértő szakmunkások, akkor nem lenne ruha, amit hordunk, asztal, aminél ülünk, nem lenne épület, amiben lakunk, s még sorolhatnám. Egy jó szakma nemcsak önbecsülést ad az embernek, de tisztességes megélhetést is biztosít. Iskolánkban öt év alatt szakmai bizonyítványt és érettségit szerezhetnek a diákok, innen is tovább lehet tanulni egyetemre, főiskolára. Aki pedig dolgozni szeretne, az nem képzettség nélkül, hanem szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebében kereshet munkahelyet.

- Milyen egy tökéletes napod?
- A tökéletes napomon délig alszom, aztán olvasgatok, filmet nézek, a barátaimmal vagyok. Jó, a viccet félretéve, jelenleg olyan kihívásokkal szembesülök, amit nem tanítanak meg sehol. Sokszor megyek haza fáradtan, de élvezem. Pontosan azért, mert más és változatos a teendő a korábbiakhoz képest! Remélem, ez így is marad!

- Mi az, amit a saját károdon tanultál meg az életben?
- Mindent. Igazgatóként egyelőre csak remélem, hogy minél kevesebbet fogok hibázni.

- Mire sajnálod legjobban az időd?
- Néhány adminisztrációs dologra. Haszontalanságokra. Nem szeretem a mellébeszélést. Ami valóban jól és hatékonyan működik, abba teljes valómmal beleállok.

- Mit változtatnál meg a szűkebb és tágabb környezetedben, ha módod lenne rá?
- Azt mondhatom, hogy a saját életemmel elégedett vagyok. Mindig állítottam magam elé kihívásokat, célokat, és ezeket az ember, ha nagyon akarja, előbb-utóbb el is éri. Most az új pozícióban való megfelelés, az iskola hírnevének növelése, a hatékony beiskolázás a cél.
Tágabb környezetemben a fiatalok céltalanságán, a személyes kapcsolatok gyengülésén, a veszélyes szerek használatán változtatnék. Ezek nem viszik jó irányba a világot. De hiszek abban, hogy mindenkiben ott lapul a tehetség, csak az utat kell megtalálni, ahol kibontakozhat!

Sok sikert kívánok a munkához!
Horváthné Csoszó Gyöngyi


Nyomtatás