Zsiga Melinda közöttünk nőtt fel, városunkban érettségizett. Miért készítettem vele interjút? Bevallom, elfogult vagyok a személyét illetően. Állami gondozottként a szüleim nevelték egy ideig. A sportban nyújtott szorgalmával, küzdeni akarásával példát mutat, különösen azoknak a nehéz sorsú fiataloknak, akik a vér szerinti szüleik nélkül kénytelenek boldogulni.
- Most fejeződött be a kick- box világbajnokság Budapesten, ahol bronzérmet szereztél a kategóriádban. Hogy jött ez a sportág az életedbe?
- Hihetetlen eredmény a bronzérem, különösen úgy, hogy ez volt életem első világbajnoksága!
Maga a kick-box, mint sport, számomra sokáig szóba se jöhetett a mindkét térdemben lévő és műtött keresztszalag szakadásaim, illetve porcleválásom miatt. 18 évesen Marcaliból Budapestre költöztem, ahol a kézilabdázás és a fitneszmodellkedés mellett versenyszerűen kezdtem el bokszolni. Két éve erre lett figyelmes Vásony Feri és Marci, az óbudai Twins Gym terem tulajdonosai. Láttak bennem annyi tehetséget, lehetőséget, hogy bizalmat szavaztak nekem, az edzőtermükbe invitáltak, és ökölvívó zsákos edzéseket tarthattam.
Az egész kick-box „karrierem” is akkor indult el, amikor is az edzéstartásokkal párhuzamosan Vásony Feri elkezdett velem foglalkozni, megtanította a kick-box alapjait, majd körülbelül öt hónapra rá Magyarország legelismertebb edzőjének, Bene Zoltánnak „ajánlott be”, és ezzel elkezdtük a versenyzői kick-box edzéseket. Azóta, ha nincs sérülésem, minden edzésen ott vagyok, korábban megyek, hogy nézzem, tanuljam a technikát. Zoli rengeteget segít, nem az én edzésidőmben is beállít a srácokhoz, hogy gyakoroljak, bármikor kérdezhetek, elmagyarázza, megmutatja a dolgokat.
- Nehéz volt bekerülni a válogatott keretbe? Mennyi munka áll mögötted?
- Mint sportoló, versenyző természetesen célom volt, hogy egyszer Zoli tanítványaként a Vásony testvérek mellett én is a válogatott tagja lehessek, nemzeti színekben világversenyeken képviselhessem a hazámat. Arra senki sem számított, hogy ez már idén sikerülhet. Ahhoz, hogy a magyar válogatott tagja lehessek, több kihívással is meg kellett küzdenem. Súlycsoportot váltottunk, eddig 54-55-56 kg-ban versenyeztem, most 52-ben, ez nekem nagyon kicsi súly, eddig sosem indultam ennyiben. Részt kellett venni a magyar bajnokságon, amit meg kellett nyerni ahhoz, hogy kvalifikálhassam magam a vb-re. Ha mindez sikerült, utána még „túl kellett élni” a tatai edzőtábort, napi 3 edzéssel, fogyasztással, és csak ezután jöhetett a „szórakozás”.
- Korábban voltál profi bokszoló és kézilabdázó. Sőt, fitnesz versenyeken is indultál. Melyik sportágban mit kedvelsz, és melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
- Marcaliban NBI/B-ben kézilabdáztam, és imádtam. Válogatott szerettem volna lenni egyszer. Mindenből versenyt csinálok. Imádom a hangulatát, a készülést, az izgalmat, persze közvetlenül verseny előtt nem épp ezeket gondolom. Élőben küzdeni egy világversenyen nemzeti színekben, amikor az egész ország neked szurkol, leírhatatlan érzés!
Minden eredményemre büszke vagyok, mert mindegyikért rengeteget tettem, nagyon sok munkám van benne, és mindegyikért meg kell küzdeni, egyiket se adták „ingyen”.
De ha egyet ki kell emelni, az a világbajnokság III. helyezése lenne, mégpedig azért, mert ugyanúgy ebben is rengeteg munkánk van, de ezt sérült kézzel értük el, egy számomra új súlycsoportban. S amiért a legjobb érzés erre a versenyemre gondolni: amikor az edződ a 2. menet végén azt mondja, hogy „életed legjobb bunyóját hozod Melcsike”, és látod, hogy mennyire örül neked, és kinézel egy pillanatra a ring mellé, és látod, hogy a csapattársaid drukkolnak, izgulnak érted! Közben hallod, hogy a válogatott csapattársak neked ordítanak, neked dobolnak és sípolnak, és a III. menet utolsó 10 mp-ében pedig csak annyit hallasz az edződtől,” hogy ne csinálj semmit, csak mozogj el, lábmunkázd ki és tiéd a meccs, nyerésre állsz!” És vége a III. menetnek is, nyersz, és az edződ teljes szívéből örül, és boldog, elégedett, a többiek is alig hiszik el, hogy megcsináltad.... hát az érzés, ami ilyenkor benned van, mindenért kárpótol! ( Az éhezesek, .a fogyasztások, a sérülés, semmi nem számít ilyenkor, mert megérte.) S ezért újra és újra végigcsinálnád/csinálod!
- Érettségi után Budapestre kerültél. Hogyan alakult ott az életed?
- Budapesten tanultam az ELTE Tanítóképző Karán testnevelés szakon. Anyukámék mindig azt hajtogatták: tanulj, tanulj, tanulj! A keresztszalag szakadásom miatt a TF-re nem sikerült bekerülnöm, de egy egyéves sportiskolát (OKJ) -amit nagyon szerettem-, közben elvégeztem. Suli mellett ösztöndíjakból, statiszta munkákból és hostesskedésből tartottam el magam. Mindezek mellett természetesen a sport sem maradt abba. 
- Állami gondozott voltál, és erővel, kitartással most a dobogóra állhattál egy világversenyen. Megmutattad! Szerinted mi a titok? Mit üzennél a hasonló sorsba születetteknek?
- Állami gondozottként három családnál is voltam. 9 éves koromban kerültem anyuékhoz, ők szívvel-lélekkel neveltek, úgy, mintha a sajátjuk volnék. Rajtam kívül még három, szintén állami gondozott kisgyerekkel együtt nőttem fel náluk. Mindig azt mondták, hogy tanuljak, mert nekem kétszer annyit kell küzdenem, mint a „normál” gyerekeknek; ne csak a sportra alapozzak, mert bármikor lehet olyan sérülésem, ami után nem folytathatom tovább a sportolást, és igazuk lett. A sport a tanulás mellett bárkinek -főleg egy állami gondozottnak-, aki „egyedül van a világban”, remek kiugrási lehetőség is lehet, de én azt mondom, sose érdekből csináld azt, amit csinálsz, hanem azért, mert szereted. Ha szereted, úgyis csinálni fogod. Ha csinálod, fejlődni fogsz. Ha tehetséges, szorgalmas és kitartó is vagy mellette, idővel be fog érni a rengeteg munka!
- Mit tanultál meg az életben a saját károdon?
- Korábban mindig mindenkinek meg akartam felelni, azt szerettem volna, ha szeretnek, elfogadnak. Most már tudom, ez képtelenség! A fontos, hogy legyen néhány igazi barátom.
- A sporton kívül mit csinálsz szívesen?
- Amikor épp nem versenylázban égek, olvasni szoktam, filmet nézek, barátnőkkel hamburgerezni vagy pizzázni megyek, moziba járok, és persze sportolok.
- Férfias sportokat űzöl. Azért megőrződött a „csajos” Melinda is?
- Azt vallom, hogy egy nő maradjon nő, bárhol, bármilyen körülmények között, bármit is csináljon. Akkor is, ha ilyen férfias sportágat űz. Persze a ringben ne „csajoskodjon”, ne kényeskedjen, de ahogy kilép a kötelek közül, „legyen újra nő”.
HCSGY