Karácsony előtt
A karácsonyi ünnepkör legnépszerűbb szokása vidékünkön is a betlehemezés volt. Ennek egy különleges formája, a bábtáncoltató betlehemezés terjedt el a Balaton délnyugati vidékén, így a Marcali járásban is. A visszaemlékezések szerint egyes csoportok már advent első vasárnapján elkezdték a betlehemezést, de a legjellemzőbb karácsony hetében volt. Több településen napjainkban is gyakorolják.
A játéknak általában hat szereplője van: egy beköszöntő megy elöl, majd két angyal viszi a betlehemet, utánuk három pásztor, más néven a „dadók” következnek. Énekszóval érkeznek egy-egy házhoz, ahol a beköszöntő engedélyt kér a játék bemutatására. Ha ezt megkapják, beviszik, és az asztalra helyezik a betlehemet, majd egyesével behívják pásztortársaikat is. Tréfás párbeszédek zajlanak a dadók között, melynek legsajátosabb része az, amikor a házigazda családjára vonatkozó álmaikat sorolják fel. Az öreg dadó pedig megálmodja Jézus születését. Ezt követően kezdetét veszi a bábok táncoltatása. A templom formájú betlehem deszkaaljzata úgy van kialakítva, hogy a nyeles bábok mozgathatók legyenek a körbefutó vájatban. A bábtáncoltatást a betlehem mögött rejtőzködő beköszöntő végzi az angyalok segítségével, akik kézre adják a figurákat. Ezek párosával kerülnek a színre: például két pásztor, Mária és Szent József, kéményseprő és ördög. Az utolsó alak már egyedül érkezik, adománygyűjtő céllal: Marcaliban a menyecske, Balatonszentgyörgyön a dékán. Vörsön a piros ruhás Lackó bíztatja adakozásra a háziakat, eszerint: „Hallod-e te Lackó mi a dolgod, Melyet a mennybéli atya mondott. Hol született Jézus Krisztus, Betlehembe, Jézus a megváltó, embertestbe. Hallod, hallod pajtás, Zörgeti a kulcsát, Amivel kicsukja pénzes ládicskáját. Nem sajnálja hatosát, máriását, százasát, Egy kis fáraccságunkért, cságunkért, Szíves utazásunkért.
A Marcali járás sok helységéből van adatunk a bábtáncoltató betlehemes hagyományokról, így például Balatonberény, Balatonkeresztúr, Balatonszentgyörgy, Csákány, Hollád, Kéthely, Marcali, Mesztegnyő, Somogyfajsz, Szegerdő, Táska, Tikos, Vörs településekről. Napjainkban is él a szokás Balatonberényben, Holládon, Mesztegnyőn, Vörsön, s felújítását tervezik például Kéthelyen.
A történeti-néprajzi kutatások fényt derítettek arra, hogy a karácsonyi bábos betlehemezés a 18. századtól terjedt el Magyarország egyes területein. A dunántúli betlehemes játékokban feltűnő bábok a 19. században jelentek meg az adott táj jellegzetes, falusi betlehemes játékaihoz kapcsolódóan. A bábfigurák a városok piacterein és kocsmáiban felbukkanó vándor bábosoktól jutottak el a falusi közösségek betlehemes csoportjaihoz.
December 24. – Ádám és Éva napja, szenteste
Ádám–Éva napja karácsony vigíliája, más néven böjtje, az adventi időszak utolsó napja, amikor minden az ünnepi előkészület jegyében telik.
Régen a családi karácsony legjelentősebb szertartása a karácsonyi asztal elkészítése volt. Az ünnep varázslatos ereje, áldása az asztalon és az alatta elhelyezett tárgyakon keresztül hatott, ezeknek különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. Környékünkön kettő vagy akár három abrosszal terítették le ilyenkor az asztalt, a felső volt a legdíszesebb. Bizén az asztalterítő alá kaszakövet, fésűt, pénzt helyeztek egészség- és bőségvarázslás céljából. Ezt a terítőt később vetőabrosznak használták, hogy bő gabonatermése legyen a gazdának.
Marcaliban a karácsonyi asztal alá szénát, szalmát, szakajtóban szemes terményeket (búza, árpa, kukorica, rozs, zab) tettek. Ezeket az ünnep után az állatoknak adták, hogy egészségesek legyenek, jól szaporodjanak, és ne kelljen éhezniük. A környék falvaiban is raktak szerszámokat, gazdasági eszközöket ilyenkor az asztal alá: kalapácsot, fejszét, lószerszámot, ekevasat, sarlót stb., hogy áldás legyen a velük végzett munkán.
A karácsonyi asztalra helyezett ételekkel – alma, dió, mézbe mártott fokhagyma, szentelt ostya, kenyér, bor stb. – a család épségét, egészségét akarták biztosítani. Az alma az összetartást jelképezte, a dióbélből egészségre-betegségre következtettek, a mézes fokhagymával a torokfájás ellen védekeztek. A néphit szerint, aki karácsonykor babot, borsót, tököt, mákos tésztát, halat eszik, annak a következő évben sok pénze lesz. A karácsonyi morzsát szintén megőrizték, majd a gyümölcsfák tövébe szórták, hogy jól teremjenek a következő évben, vagy az állatoknak adták, hogy egészségesek legyenek.
Napjainkban a karácsony szimbóluma a feldíszített fenyőfa. Ez a szokás a 19. század elején, német nyelvterületről érkezett hozzánk. Kezdetben az úri családok, aztán a városi polgárok lakásaiban tűnt fel, majd a falusi értelmiség otthonaiban is állítottak karácsonyfát. A somogyi parasztság körében az 1930-as évektől terjedt el. A parasztházak lakószobájában kis fenyőfát vagy zöld gallyakat függesztettek a mestergerendára, az asztal fölé, így például Marcaliban, Mesztegnyőn, Gadányban is. A fát almával, dióval, mézeskalács-figurákkal, házilag készített aprósüteménnyel, pattogatott kukorica-füzérrel díszítették fel. Maga a karácsonyfa és díszei számítottak a gyerekek ajándékainak.
December 25. – Karácsony napja
A hagyományos paraszti életben a család ünnepe volt, amikor munkatilalom lépett érvénybe. Karácsony napján sokhelyütt csak annyit jártak, hogy eljussanak a templomba és vissza. Az ünnepi ebédet már előző nap előkészítették, ahogy az állatok eleségét is. A házban és az istállóban sem lehetett takarítani. A hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy tartották, ezzel a szerencsét is kivinnék a házból. Ebből az okból kölcsönadni szintén tilos volt. Az ünnep első napján reggelire főként kocsonyát ettek. A karácsonyi ebéd mindenhol bőséges volt: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta, diós és mákos kalács, rétes került az asztalra.
December 26. – Karácsony másodnapja, István-nap
István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk, Szent István névadó szentje. Karácsony másnapján az ünneplés a szűk családi körből a rokonság irányába bővül, és megkezdődnek a névnapköszöntések is. István nagyon kedvelt névünnep, hiszen a leggyakoribb férfinevek közé tartozott. Régebben Somogyban is szokás volt az Istvánokat verssel, énekkel köszönteni. Együd Árpád Szenyérben jegyezte le a következő szöveget: „Hála Isten, hogy megértük a Szent István napját, Adja Isten, a jó Isten, hogy többeket is megérhessünk! Már megjöttünk estére, estére, István köszöntésére. István, légy egészségbe, Köszöntlek egészségbe. István, ideértünk a te tiszteletedre, Tisztességes, becsületes ajándékainkkal. …”
A magyarság egyik legarchaikusabb népszokása, a regölés általában István napján vette kezdetét. A kutatás a finnugor sámánrítusok maradványait fedezte fel benne. A regösök, eredeti felfogás szerint, varázslók. A szó mágikus erejébe vetett hit alapján kívánnak szerencsés évkezdést, termékenységet, boldogságot. A középkorban – feltehetően – országosan ismert volt. A 20. századi kutatók elsősorban a Dunántúlon, valamint Székelyföldön és Moldvában találtak regösénekeket. 
Somogyban Együd Árpád több mint ötven regös-szövegváltozatot gyűjtött: elsősorban a Marcali járás területén, továbbá a Dráva mentén. Környékünkről Bize, Hosszúvíz, Kéthely, Marcali, Mesztegnyő, Nemesvid, Sávoly, Szenyér (kottával ellátott), Somogyfajsz, Somogyzsitfa, Szőcsénypuszta, Szőkedencs, Tapsony, Táska, Tikos, Vése, Vörs településekről vannak adatok.
Regölni karácsony előestéjétől kezdve több héten át, akár húshagyó keddig is jártak. Marcaliban szilveszter napján, az este hét órai mise után indultak még az 1930-as években is, és a farsang időszakában folytatták a regölést. Főként az esti órákban, különösen a lányos házakat keresték fel.
A somogyi regölők száma a 20. században csoportonként 2-7 fő is lehetett. Általában 10-16 év közötti fiúk jártak köszönteni. A nős férfiak már nem vettek részt a regölésben. Öltözékük jellemzően megegyezett a betlehemezőkével: kucsmás-bundás viseletük volt. Zajkeltő eszközöket, vagyis láncos botot és köcsögdudát, más néven szotyogtatót vittek magukkal. Ez utóbbi a bőgőéhez hasonló hangot adott.
A regösök célja az adománygyűjtés volt, egyházi, iskolai vagy egyéb célokra. A regösénekek közös vonása, hogy a termésvarázsláson túl jókívánságokat tartalmaznak és összeéneklik a párokat. A alábbi, Marcaliban és Gombán egyaránt ismert regölés szövege Gönczi Ferenc 1930-as évekbeli gyűjtéséből való: „Haj rege rajtunk! Az új esztendőben, Adjon az Uristen, Ennek a gazdának, Egy fóka malacot, Melléje egy pásztort, Annak a kezébe aranynyelű ostort. Itt vagyon egy legény, Kinek neve Jóska; Isten meg ne mentse, Kebelébe rejtse. Ugy össze nyagassa, Mint a cica farka.”
December 27. – János napja
Szent János evangélista ünnepe. E naphoz Marcali környékén is kapcsolódott a borszentelés szokása. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak, beteg embert és állatot is gyógyítottak vele. A boroshordókba is öntöttek pár cseppet belőle, hogy ne romoljon el a bor. A Jánosok köszöntése is széles körben elterjedt szokás volt, Bizén például a következő szövegváltozattal: „Már megérted napodat, napodat, És szent pátrinusodat. Áldjad a Jézusodat, Szép fölvirradásodat. A csillagok derülnek, Azok messze kerülnek. Téged Isten megtartson, Fejedre áldást adjon, Holtad után a mennyországba jobbra állítson. Mert ma van János neve napja, A hordónak nyikorogjon csapja, s álljon félre a köszöntő kalapja.”
December 28. – Aprószentek napja
Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A fiúgyermekek megvesszőzésének szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítik vissza, a lányokét pedig azzal magyarázzák, hogy betlehemben a fiúgyermekek haltak meg, ezért ilyenkor a lányoknak kell szenvedni. A vesszőzés szokásának kettős magyarázata van: egyrészt pogány termékenység- és egészségvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos. A világi források már a 15. század óta tudósítanak a vesszőzésről, az egyház a 16. században említi a vesszők megszentelését. Az ilyen vessző vagy a belőle font korbács a betegséget hárította el.
Aprószentekelni vagyis vesszőzni fiúgyermekek, legények jártak a környékünkön is. Szerencsekívánó, egészségvarázsló mondókák kíséretében gyengéden megveregették, esetenként erősebben megcsapkodták a lányokat, asszonyokat vagy a gyerekeket. Bizén a korbácsolók azokat a házakat keresték fel, ahol Luca-napján kotyultak. Korbácsoló szövegüket H. Rádics Márta jegyezte le, amely így hangzott: „Hálaisten megértük az aprószentek napját. Adja Isten, hogy többeket is érhessünk, De ne ilyen búval, bánattal, Hanem örvendetes napokkal. Friss légy, jó légy, egészséges légy, Jó sütő-főző légy, keléses ne légy. Vízért küldenek, borért menj! Borért küldenek, vízért menj! Jó légy!
A korbácsoló gyerekeknek almát, diót, pénzt adtak, a legényeknek pogácsát, bort, pálinkát.
December 31. – Szilveszter napja
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe, a polgári év utolsó napja. Este a templomokban óévi hálaadást tartanak. A szilveszteri szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsák a következő esztendőre az egészséget, a szerencsét, az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét. Az év utolsó napján fontos szerepe van a gonoszűző zajkeltésnek. Somogyban régen a pásztorok és a legények végigkolompolták a települést, és nagyokat durrogtattak karikás ostoraikkal. Faluhelyen a hálaadó litánia után tollas pogácsát sütöttek: amelyik családtag pogácsáján megégett a toll, a jövő évben betegség, esetleg halál várt rá. Az aznapi időjárásból is jósoltak: az északi szél hideg, a déli enyhe telet jelzett.
Vidák Tünde néprajzkutató
Képek:
1. Marcali betlehemesek 1926-ban
Gönyey Sándor felvétele. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótárából
2. Pásztorjáték Marcaliban 1950 körül
Beck Lajosné gyűjteményéből
3. Marcali regölők láncos bottal és „szotyogtatóval” 1926-ban
Gönyey Sándor felvétele. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótárából