Karácsony ünnepe

Karácsony ünnepe

Karácsonyra készülve levelet küldtünk az újonnan megválasztott képviselőknek:

Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!
A Marcali Napló ünnepi számában szeretnénk megszólítani a város minden olyan önkormányzati képviselőjét, aki az előző ciklusban nem volt a testület tagja - azzal a szándékkal, hogy a marcaliak többet tudhassanak meg róluk, mint amennyi közéleti tevékenységük közben látható.
Ezért valamennyiüket arra kérjük, írják meg:
- Hogyan ünnepelték otthon gyermekkorában a karácsonyt? Van-e olyan különlegesen maradandó emléke, amit szívesen felidézne?
- Milyen családi hagyományokat örökített át jelenlegi családjának karácsonyi szokásaiba? Mi az, ami változott, mivel gazdagodott vagy miben lett esetleg szegényesebb az ünnep napjainkban Ön szerint?
- Kérjük, küldjön pár fényképet gyerek- és felnőttkora karácsonyairól, ezeket közölni szeretnénk.
Várjuk megtisztelő válaszát, lehetőség szerint november 20-ig, és lélekben is felemelő ünnepi készülődést kívánunk Önnek és szeretteinek:

a Marcali Napló szerkesztősége

Közéleti szereplőkről lévén szó, a kapott válaszokat - amiket ezúton is megköszönünk - eredeti formájukban, minden változtatás nélkül közöljük.
Horváth László képviselő úr más elfoglaltsága és közbejött betegsége miatt nem tudott kérdéseinkre válaszolni.

Fekete Lajos:
Az 1970-es években teljesen más volt az emberek karácsonyhoz való viszonya. Biztos, hogy ebben szerepet játszik az is, hogy gyermekként az ember mindent másképp lát, mint felnőtt fejjel. A család akkor még igazi nagybetűs család volt. Nagy izgalommal vártuk, hogy vajon milyen ajándékokat fogunk kapni. Nekünk, gyerekeknek főképp / az akkori gyerekeszünkkel/ arról szólt a karácsony. Akármerre jártunk, karácsonykor mindig összejött a család, és együtt ünnepeltünk, beszélgettünk. Igazából az volt benne a maradandó, hogy együtt lehettünk.
Azt a családi hagyományt, hogy összegyűljön a család szenteste az asztalnál /amikor a gyerekeim még otthon voltak/ azt megőriztük.
A gyerekek kirepültek mára a családi fészekből, de megmaradt, hogy a szentestét együtt töltjük.
Sajnos a karácsonyok hangulata már nem olyan, mint volt. Talán az ember felnőttként már másképp látja a világot. Kicsit az emberek eltávolodtak egymástól, amit ez a rohanó világ hoz magával.

lajos2

 

Csáki Alpár:
Gyermekkorom karácsonyait szülőföldemen Erdélyben, Székelyföldön élhettem át, egy kis faluban, Árkoson. Ott, ahol a leghidegebbek voltak a telek és legnagyobbak a hópelyhek. Abban az időben még nem sejtettem, hogy két Hazát ad nekem az Isten. Ezek a karácsonyok nemcsak földrajzilag, hanem érzelmileg is messze, távol voltak a jelenkor karácsonyaitól. Decemberben a tél, a legzordabb arcát mutatta.

 

csáki1


Csengettyűs lovasszánok suhantak a nagy hóban. Éreztük, hogy valami készülőben van. Karácsony estéje, az Úr Jézus születésének napja. Mi ezt ünnepeltük karácsonykor, s vártuk az Angyal érkezését, mert nálunk, Erdélyben az Angyal hoz ajándékot. Akkor a karácsony még igazán a szeretet ünnepe volt. Sok idő eltelt azóta, a régi értékek elveszni látszanak rohanó életünkben.

 

csáki2

 

Kirakatok karácsonyfái csalogatják a vevőket. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem ilyen anyagias világban nőttem fel. Azokat az értékeket, amiket akkor kaptam, próbálom átadni gyermekeimnek, mi még mindíg az Angyalt várjuk Szenteste. A lovasszánok már csak emlékeimben vannak, de a töltött káposzta illata ma is a régi, amit minden évben hagyományosan elkészítünk.

Mit jelent számomra a karácsony? Nem azt, hogy az ünnepeket megelőző hónapokban rohanjunk drága ajándékokat beszerezni, hanem azt, hogy megálljunk, elcsendesedjünk és együtt legyünk azokkal akiket szeretünk és akik viszont szeretnek!

 

Dr. Pozsonyi Márk:
1974-ben születtem, tehát még bőven éltem a kommunista rendszerben, igaz, csak abban a részében, amelyet most „gulyáskommunizmusként” tanítanak a történelemórákon. Kis gyerekként ebből nem sokat éreztem, sőt, akkor még élveztem is azt, hogy az anyai nagyszüleimnél laktunk, négy generáció együtt, egy kis háromszobás házban, heten, ezt sok mai fiatal biztosan tragédiaként élné meg.

A ’70-es évek végén el tudtunk költözni a Csomós Gergely utcába (akkori Lenin utca), öcsém már ide született. Karácsony szempontjából talán az itt töltött évek voltak a legemlékezetesebbek, ugyanis nálunk minden Szenteste kétszer jött a Jézuska: először megjött hozzánk, amíg Édesanyám a fát díszítette, illetve készülődött, addig Apukám elvitt a moziba (ami a mostani K&H Bank helyén állt) egy matiné előadásra, és mire hazaértünk addigra megtörtént a csoda, állt a karácsonyfa és ott voltak az ajándékok! A nagy izgalom után átsétáltunk a mamához és addigra a Jézuska oda is oda ért! Az ajándékbontás nagy izgalma után pedig együtt vacsorázott a család.

pasztorjatek

 

Ez a „rendszer” akkor is fennmaradt, amikor szüleim megvásárolták családi otthonunkat, ahol ma is élünk. A Szenteste annyival egészült ki, hogy iskolás nagyfiúként már én is elmehettem az éjféli misére, sőt a mise előtti pásztorjátékok rendszeres szereplője lehettem Kiss Marcsival. Mi ketten - egy játékbaba segítségével - alakítottuk a Szent Családot.
A gyerekkori játék, isteni csoda és néhai szüleim segítségének köszönhetően valósággá vált, Marcsi a való életben is a feleségem lett, és úgy hozta az élet, hogy Budapestre költöztünk. Házasságunk első 20 évét töltöttük Budapesten, de egyetlen Karácsony sem volt, amikor ne jöttünk volna haza az ünnepekre, úgy, hogy budapesti otthonunkban mi soha nem is állítottunk karácsonyfát, még azután sem, amikor három gyönyörű gyermekünk megszületett. Nekik is mindig Marcaliba jött a Jézuska, és nekik is kétszer, mint nekem, mind a két Mamához.

Négy évvel ezelőtt költöztünk újra haza a régi családi fészekbe és állítottunk először szűk családi körben saját karácsonyfát. Sajnos a hajdani négy generáció már nagyon megfogyatkozott, először a Dédik, majd a Nagyszülők mentek el, végül Apukámat, Gyuri Papát és Édesanyámat, Anikó mamát is elveszítettük. De Karácsony este a közös családi felvételek nézegetésénél visszatérnek hozzánk és én hálás vagyok a Jóistennek, hogy én is és a gyermekeim is ismerhették a nagyszüleiket és nagyon szép és boldog emléket ápolunk róluk. Én minden kedves olvasónak, aki ezeket a sorokat olvassa azt kívánom, hogy ugyan olyan áldott boldog és szeretetteljes Karácsonya legyen, mint amilyen nekem volt gyermekkoromban és amilyen megadatik most is!

 

csalad



Kőhalmi Katalin:
Én a ’80-as években voltam gyermek. Akkoriban még más idők jártak, más volt a karácsony. A családunkban mindig is fontosak voltak a hagyományok, különösen a karácsony méltó módon történő megünneplése. A karácsonnyal kapcsolatban legjobban az ízek és illatok maradtak meg.
A bejgli, a halászlé és rántott hal illata keveredett a fa alá kerülő, és csak ilyenkor kapható narancs és banán illatával. Nem volt még ilyen gasztro-kavalkád, minden évben ugyanazokat a megszokott fogásokat ettük, így előre készülhettünk az ünnep ízeire is.

A halászlé elkészítése mindig is édesapám feladata volt, még a halakat is saját maga horgászta ki, később ebben már a bátyám is a segítségére volt. A második fogás mindig rántott fogas volt rizzsel és tartármártással. A desszert pedig az édesanyám ellenállhatatlan diós és mákos bejglije. Néha bosszankodott, ha megrepedt, de ez csak őt zavarta, nekünk így is-úgy is nagyon ízlett.

 

kati1


Apai nagyszüleimmel egy utcában laktunk, hozzájuk mindig korábban érkezett a Jézuska, a 24-e délutánt mindig náluk töltöttük. Ez alatt az idő alatt szüleink nyugodtan készülődhettek a Szentestéhez. Akkoriban még gyakran esett a hó, papa szánkóval húzott bennünket haza.

Otthon a szépen feldíszített karácsonyfa és a terített asztal mellett a csengőszó jelezte gyermeki szívünknek, hogy megérkezett a Jézuska. Együtt elénekeltük a Mennyből az angyalt, megvártuk, míg leégnek a csillagszórók és ezután következhetett az ajándékbontás.

 

kati2

 

A fára került aranydió, felkötözött szaloncukor - amit apukánkkal nagy egyetértésben és szövetségben lopkodtunk ki a papírból, majd gondosan visszacsomagoltuk, hogy ránézésre ne lehessen megállapítani, hogy üres -, habkarika, angyalhaj, különböző formájú, rikító színű díszek.
Szaloncukorból sem volt ezer ízű. Én a konzumra emlékszem. Olyanra, ami még csokiba sem volt mártva.

Emlékszem az oly rég vágyott babára, melynek még babakocsija is volt, a Gazdálkodj okosanra, a sok-sok társasjátékra, amivel aztán napokig játszottunk megállás nélkül.
A Karácsony nem múlhatott el szentmise nélkül, iskolás korunkban a pásztorjátékban is szerepeltünk.
Karácsony napján Újvárfalvára utaztunk anyai nagyszüleinkhez, ezt a napot mindig velük töltöttük.

Később, amikor a húgunk is megszületett, mi már tudtuk, hogy azt a sok csodát a szüleink teremtik a fa alá és köré, akkor már máshogy vártuk a karácsonyt, együtt, szövetségben a szüleinkkel tettünk-vettünk, hogy a testvérünk minél tovább maradhasson a karácsonyi csodavilágban.
A karácsony az összetartozásról, a hagyományokról szólt. A szeretetről.
Én így emlékszem rá gyermekkoromból.

Amióta gyermekem született, a Karácsony ünnepe egészen más értelmet nyert. Együtt sütjük a mézeskalácsot, együtt öltöztetjük ünnepi díszbe a lakást. A családi hagyományokat szinte teljes egészében továbbvittem, a Szentestét ugyanúgy ünnepeljük, ahogyan gyermekkoromban. Ma is ugyanaz a csengőszó jelzi a Jézuska érkezését és a Mennyből az angyalt is elénekeljük, csak már nem a bakelit lemez kísér bennünket.

Amikor nézem a kisfiam tágra nyílt csillogó szemeit, akkor nemcsak a gyermeki önmagam és az akkori mesevilág jut eszembe, hanem a legfontosabb, hogy mennyivel jobb adni, mint kapni.
Legyen mindenkinek Áldott, békés a karácsony!

 

kati4


Nyomtatás