Id. Kőrösi András 25 éven keresztü l- szünet nélkül – képviselte a város lakóit az önkormányzati testületben. Mindegyik választáson egyéni körzetben indult, amit meg is nyert. A legutóbbi önkormányzati választáson már nem volt jelölt, újra „főállású” nyugdíjas lett. Vele beszélgettünk a városról, az elmúlt negyed századról.
- Mikor kerültél Marcaliba, honnét származol?
- 1974-ben kerültem a városba a katonai főiskola elvégzése után, első tiszti beosztásba. Bizony, nem tudtam, hol is van ez a település, úgy kerestem meg a térképen. Két bőrönddel jöttem a 700 éves Marcaliba és senkit nem ismertem itt. Gyöngyösön születtem, Verpeléten gyerekeskedtem. Később Egerbe költöztünk, itt érettségiztem 1970-ben.
- Volt a családban egyenruhás?
- A családban, a közvetlen rokonságban nem volt katona, erről az életről csak elbeszélésekből hallottam. Verpeléten állomásozott egy harckocsi ezred, a családunk lakhelye ettől pár száz méterre volt, így mindennapjaink része volt a honvédség. Másrészt pedig családi indíttatásból lettem katona. Négyen voltunk testvérek, fiúk mind. A bátyám gyógyszerésznek tanult Szegeden, utánam meg még ott volt a két öcsém. Talán anyagi szempontból könnyebbség volt ez a családnak.
- Megérkeztél Marcaliba…
- Nagyon jó helyre kerültem. A külső laktanyában volt egy önálló század, 50-60 fős csapat, akik a zalaegerszegi hadosztály fegyverzettechnikai javítóműhelyét alkották. Itt dolgoztam, mint optika és műszerjavító műhelyparancsnok. Úgy gondolom, ez az oka, hogy megmaradtam a pályán, mert itt ténylegesen a szakmával foglalkoztunk. Sokat voltunk vidéken, jártuk az alakulatokat, javítottuk, beszabályoztuk az eszközöket, és lövészetekre mentünk. Előny volt, hogy nekünk nem kellett 24 órás szolgálatot adni a laktanyában. 1976-ban soron kívül előléptettek főhadnaggyá, majd parancsnokhelyettes lettem, később kineveztek az önálló század parancsnokává. 1979-ben nyertem felvételt a Katonai Akadémiára, amit 1982-ben végeztem el. Előtte márciusban megnősültem, addig a nőtlen tiszti szállón laktam. 1980-ban megszületett András fiam. Nehéz időszak volt ez a családnak, hisz az iskola miatt csak hetente láttam őket. Szerettem volna később Székesfehérvárra kerülni, az elöljáróim viszont Tapolcára akartak helyezni. Kalandos körülmények között kerültem vissza Marcaliba, a külső laktanyába, fegyverzeti szolgálati főnöki beosztásba.
1995. október 31-én végleg felszámolták a tüzérdandárt, ezután két raktározással foglalkozó szervezet következett. Minkét helyen vezető helyettesi feladatokkal voltam megbízva. Végigjártam a rendfokozati ranglétrát is, végül alezredesként 2000. évben szolgálati nyugállományba helyeztek.
- Tartod a régi társakkal a kapcsolatot?
- Természetesen, nem vonultam vissza a négy fal közé. A régi katonatársak, barátok a Marcali Bajtársi Egyesületben, a Nyugdíjas Klubban, a Dalárdában mindennapi kapcsolatot jelent. Kincs ez nekünk, van hová tartozni! A nem Marcaliban lakó volt katonatársakkal a közösségi oldalakon találkozom rendszeresen. Van egy érdekes barátság is, Kisantal Imrével közel ötven éve köszöntjük egymást névnapjainkon!
- Mire gondolsz, amikor elmégy autóval a laktanya mellett?
- 2000 februárjában mentem nyugdíjba, utána fel lett számolva az egész laktanya. Tudom, anno hogyan, milyen rendezetten nézett ki belül és kívül egyaránt. Fájó érzés megélni azt, hogy az ember munkahelye az enyészeté lett.
- Politizáltál-e korábban? Mikor gondoltál először arra, hogy indulsz önkormányzati választáson?
- Kikerülve a főiskoláról, fiatal tisztként én lettem a cég KISZ alapszervezetének a vezetője. Ez szokás volt akkoriban. Egyébként a feleségemet is így ismertem meg, Emília a Mechanikai Műveknél volt ugyanígy titkár. Jártunk ki a város munkahelyeire előadást tartani, voltak közös rendezvények. Aztán a sors úgy akarta, hogy amikor nyugdíjba mentem, megkeresett Dr. Sütő László polgármester, hogy induljak el az időszaki önkormányzati képviselői választáson. A család mellettem állt ebben. Különösképpen nem kampányoltunk, szórólapjaink azok voltak. Négy szavazat különbséggel én szereztem meg a mandátumot. Milyen érdekes, hogy az ember sorsát 25 évre meghatározza egy ilyen momentum. Mivel korábban nem volt közigazgatási tapasztalatom, egy hosszú tanulási folyamat kezdődött el ezzel, ami a mai napig tart.
Hatalmas terület egy város működtetése. Először a sport területén dolgoztam, majd két cikluson keresztül, 10 évig, a jogi bizottság elnöke voltam. Beleástam magam a feladatokba, sok a pozitív élményem. Nem a politikai jelleg érdekelt a munkában, hanem az érdekképviselet, a tenni akarás. Bárki fordulhatott hozzám, pártállástól függetlenül.
- Hány képviselővel ültél először a testületben?
- Úgy emlékszem, 2000-ben 19-en voltunk, több politikai párt is képviseltette magát, illetve a Marcaliért Egyesület. De mindannyian egy célért, a városért tettünk. Nyugodt volt a hangulat a testületben, nem voltak politikai csatározások. Aztán 2010-ben nagyon megváltozott minden. Az önkormányzati választáson a polgármesteren kívül két egyéni körzetben tudott győzni a baloldal. Én egyébként akkor is bekerültem a testületbe a 3. sz. választási kerület képviselőjeként. Na, akkor már megváltozott valami, nem éppen jó irányba, még a bizottságokban is. 2014-ben aztán az első ülésen felállt a jobboldal képviselőcsoportjának vezetője és elmondta, hogy az ő frakciójuk is támogatni fog minden olyan előterjesztést, ami Marcali város érdekeit szolgálja. Újra nyugodt, konstruktív légkörben működött a testület. Lehetett alkotni, dolgozni. Az ülések arról szóltak, hogy hogyan tegyünk többet a városért. Bizony, az tud érdemben kritikát mondani, felszólalni, aki felkészült az adott témában. Egy bizottsági elnök nem mehetett el úgy az ülésre, hogy betéve ne ismerje az anyagot. A jogi kérdésekben Bödőné dr. Molnár Irén címzetes főjegyző asszony segített eligazodni, különösen az első időkben nem múlott el bizottsági, testületi ülés, hogy át ne beszéltük volna a napirendeket. Máig hálás vagyok érte.
- Mire vagy a legbüszkébb a 25 évből?
- Ez csapatmunka. Arra mindenképpen, hogy a tágabb belváros nagyon szépen fejlődött, átalakult, és még a jövőben is fog. Aki nagyon régen járt csak Marcaliban, ámulattal dicséri a fejlődést. Büszkék lehetünk az új épületeinkre, utcáinkra, parkjainkra. Fájó pont, hogy amikor 2004-ben a kórház új műtéti tömbbel bővült, mindenki azt gondolta, megkérdőjelezhetetlen az intézmény működése, léte. Sajnos, nem így történt. 2012-ben egy négy szakmás, feltöltött, működőképes kórházat vett el az önkormányzattól az állam. 2016. október 26-án a Marcali az Otthonunk Egyesület szervezte civil demonstrációban mintegy 4 ezer ember tüntetett, köztük környékbeli polgármesterek is, az ellátás színvonalának megőrzéséért. Annyit sikerült elérnünk, hogy nem zárták be, valami működés megmaradt.
Képviselői tevékenységem alatt végig jól éreztem magam. Rendkívül segítőkészek, együttműködők voltak az önkormányzat vezetői, munkatársai, az intézmények vezetői! Ami fontos volt számomra, az a szabadság minden kérdésben. Nem volt előírva, mikor kell szólni, mit kell mondani, hol, mikor kell megjelenni, felszólalni. Ez mindenkinek a lelkiismeretére, felkészültségére volt bízva. Tudni kell, hogy a képviselői munka 24 órás szolgálat, bárhová mész, biztosan megszólítanak valamivel. Gyakran kerestek telefonon is. Abban biztosak lehettek, hogy utánajárok a problémának, még ha nem is tudtam mindig megoldani azt. A feleségem is támogatott, sokat segített a munkában. Kicsit hiányzik mindez. De ott a Dalárda, sok vele a feladat, nem unatkozom. Ezen kívül a Marcali az Otthonunk Egyesületnél is számítanak a munkámra, tapasztalatomra, ahol először vezetőségi tag, majd 5 évig az egyesület titkára voltam.
- Hogyan, mivel telnek a napjaid?
- Szabadabban mint eddig. De most is tevékenykedem, minden napra megvan az elfoglaltságom. Közel fél hektáros területet művelünk. Apósomtól kaptuk a kárpótláskor. Kisebb része szántó, van konyhakert, közel 100 gyümölcsfa. Nagyon szeretek itt lenni, ez a tevékenység nem jelent munkát számomra! A másik hobbim a horgászat. Gyerekkoromban, mivel apám és nagyapám is erdész ember volt, jártam velük vadászni. Itt erre már nem volt időm, lehetőségem. 1982-ben az apósom szomszédja elvitt egyszer magával pecázni. Megszerettem annyira, hogy volt idő, amikor két csónakom is volt Balatonberényben, sőt egy horgászstég is. Még a fiammal is jártunk pecázni. Nekem inkább kikapcsolódás, pihenés volt a horgászat a laktanyai munka mellett. Régen egész évben kimentem a vízre, most már télen nem. A legnagyobb fogásom 2008-ban egy 20 kg-os harcsa volt.
- Közeleg a karácsony. Milyen volt az ünnep gyerekkorodban?
- Csodás volt, ennek a hangulata még mindig bennem van. Mi négyen gyerekek nagyon vártuk a Jézuskát. Mindig volt kis ajándék. Sokat játszottunk karácsonykor egészen estébe nyúlóan. Emlékszem, - csak egy érdekes momentum az ünnepekből - az ünnepi vacsoránál mindig meg kellett enni a bableves mellé egy darabka fokhagymát. Na, én ezt nagyon nem szerettem, el is hagytuk idővel ezt a szokást. Csodálatos a karácsony, felemelő, szép ünnep, összegyűlik a család. Először karácsonyi dalokat éneklünk, utána megajándékozzuk egymást. Most már az unokák a legfontosabbak, az ő örömük, boldogságuk!