Modern és korszerű épület szolgálja a gyermekeket

Modern és korszerű épület szolgálja a gyermekeket

A Marcali Napló 2022/5. számában (https://marcali.hu/images/marcali_naplo/2022/05/2022-05-web.pdf) már olvashattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa által fenntartott boronkai Fejlesztő Iskola és Óvodában folyó munkáról.

Akkor még a régi épületben dolgoztak, amit már bőven kinőttek, így számba vették a bővítés lehetőségét. Mostanra az álom valóra vált, az új épület ünnepélyes átadására október 10-én került sor. „Örömóda Marcaliban” címen énekeltek és zenéltek az iskola tanulói és pedagógusai, utána pedig képvetítést tartottak az intézmény mindennapjairól. A programot házszentelési mise és szeretetvendégség zárta.

 

Tóth Istvánné Császár Mariann: Az ide járó súlyosan, halmozottan sérült, valamint autizmus spektrum zavarral küzdő 5 óvodás és 24 iskolás mindegyike egyéni bánásmódot és állandó figyelmet igényel. Emellett azzal támogatják a családjaikat, hogy megtanítják kommunikálni a gyermekeiket, „bárhogyan, amivel jelezni tudják a kívánságaikat”. Ezáltal önállóbbak lesznek, így a szüleikre kevesebb teher hárul.

 

boronka2

 

Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke kérdésünkre elmondta, hogy nagyon sok óvodájuk és iskolájuk van országszerte, sajnos, a többsége rossz állapotban van. Azért döntöttek a bővítés kérdésében Marcali mellett, mert nagy az igény a környéken ilyen jellegű intézményre. A régi helyen nagyon szűken fértek el, ezért némi kockázatot is vállalva, belevágtak a beruházásba. Ezt saját forrásból valósították meg,- az önkormányzattal együttműködve, akik átadták számukra az épület és a telek tulajdonjogát-, mert a település nem számít hátrányos helyzetűnek, projektet nem találtak hozzá. 410 millióba került a bővítés, több mint egy évig tartott. Az itt folyó szakmai munkát kiválónak tartja, a szakképzett kollégák számtalan továbbképzésen vesznek részt. Egyénileg figyelnek minden gyermekre, az iskolán belül és kívül is rengeteg programot szerveznek. Fontos számukra a környezettudatosság, a fenntarthatóság. Az igazgatónő pedig egy igazi kincs!

- Mi marcali lakosok hogyan segíthetjük az ő munkájukat? Van lehetőség önkéntes munkára?
- Igen, feltétlenül, örülünk neki. Köszönet érte, hogy Boronkán és Marcaliban is szeretettel fogadták be ezeket a gyerekeket. Fontos, hogy rendezvényeken, programokon együtt tudjanak lenni sérült és ép emberek. Sokat tudnak ezáltal kapni, de adni is.
Király Zoltánnak, az Alapítvány fejlesztési igazgatójának ez volt az első projektje a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, örömmel végezte az építést. A tervező Építész Kétszög Kft. is precíz, alázatos munkát végzett, akárcsak a kivitelező Benedek Generál Kft. Mindig igyekeztek teljesíteni a kéréseket.

 

b3

 

Bereczk Balázs polgármester: Fontos döntés volt az önkormányzat részéről, hogy három éve ingyenesen használatba adta a Máltai Szeretetszolgálatnak a telket és az ingatlant. A többi telephelynél ez nincs így. Korábban óvoda volt az épületben, s az alapítvány vállalta, hogy itt fogja működtetni a sérült gyermekek fejlesztését. Közben megszületett az igény, a tervek a bővítésre. A Dél-Dunántúlon egyedülálló intézmény jött létre. A Marcaliaknak is nagy szükségük van arra a munkára, amit itt végeznek, hiszen olyanokkal foglalkoznak, akik nem járhatnak normál iskolába. A szülők számára pedig óriási segítség, hogy napközben biztonságban tudják gyermeküket s mellette fejlesztést is kapnak. Mi továbbra is szeretnénk aktív szerepet játszani az intézmény életében. Szívesen látjuk őket minden olyan városi rendezvényen, ahol megjelenhetnek, bemutathatják az itt folyó tevékenységet. Akár az adventi vásárban a közeljövőben lehetőséget adunk arra, hogy értékesítsék a dísztárgyaikat. S ha bármi olyasmi merül fel, ami önkormányzati hatáskörbe tartozik, abban segítünk, pl. parkosítás, nyári tábor szervezése. Úgy gondolom, jó döntés született mindegyik részről. Igazi színfoltja lehet az intézmény akár Boronkának is, és ne felejtsük, munkahelyteremtés is történt. A legfontosabb, hogy méltó környezetben folyhat a munka, ha valaki körbemegy ezen a helyen, csak ámul azon, milyen feltételeket sikerült létrehozni.


Nyomtatás