MARCALI-KUPA RAPID SAKKBAJNOKSÁG

MARCALI-KUPA RAPID SAKKBAJNOKSÁG

2024. október 5-én a GYÉK épületében gyülekeztek a sakk szerelmesei, hogy eldőljön, kié lesz az idén a vándorserleg. A verseny rendezője a Somogy Megyei Sakkszövetség és a Marcali VSZSE Sakkszakosztály volt.

A versenybírói feladatokat Szijártó Attila I. osztályú versenybíró látta el. A lebonyolítás 7 fordulós svájci rendszerben történt 15 perc +3 mp órahasználattal, a FIDE rapid szabályai szerint. Az alábbi korcsoportokban mérkőztek meg egymással a versenyzők: A. bárki, aki a versenykiírás feltételeit elfogadja, B. 2006. január 1. után született fiúk és lányok, C. 2010. január 1. után született fiúk és lányok , D 2014. január 1. után született fiúk és lányok /Felversenyzés lehetséges./. Az A. csoport 1. helyezettje Marcali Város Sakkbajnoka vándorserlegét kapta meg egy évre. A verseny az egyik állomása volt a „10 VÁROS A MAGYAR SAKKOZÁSÉRT” programnak.

 

Guricza Gyula főszervező elmondta, az első hivatalos versenyt 1999-ben rendezték meg a városban. Előtte már volt ugyan két városi bajnokság, de ezeket még nem jegyezték hivatalosan. Ma 62 fő a résztvevők száma, a legfiatalabb 2019-es születésű, a legidősebb pedig 1941-es. Érkeztek Nagykanizsáról, Hévízről, Barcsról, Nagyatádról, Kaposvárról és Siófokról is. Természetesen a marcali sakkozók is szép számmal képviselték a várost. Ők az idén is részt vesznek az NB II. mérkőzésein. Tavaly egy pont híján a 4. helyre kerültek. A tíz csoport közül, ha a középmezőnyben szerepelnek, akkor elégedettek lesznek.

Két mérkőzés között beszélgettünk a versenyzőkkel.
Bereczk Bálint:
- Kilenc éve sakkozom. A Mikszáth iskola szakkörében kezdtem, később bekerültem a városi csapatba. Több versenyen indulok, jelenleg 1490 körül van az élőpontszámom. Célom elérni az 1800-at.

- Mit szeretsz ebben a sportban?
-A gondolkodást adott lépéseken, hogy mennyiféle variációs lehetőség van.
- Mi kell ahhoz, hogy valaki eredményes legyen a versenyeken?
- Kreativitás és mindenképpen ravasznak is kell lenni. Fontos az arcjáték, a testbeszéd is, az hogy az ellenféllel el tudjuk hitetni a stratégiánkat.
Nádor Zoltánnal szinte minden versenyen találkozunk. Ő ötödikesként kezdett sakkozni, a játék szabályait édesapjától tanulta meg. Akkoriban az úttörő olimpiákon vett részt. Tagja a városi csapatnak, pontszáma 1850 körül van. Az eredményesség titka szerinte az, hogy szeretni kell ezt a sportot és az elmélettel is foglalkozni kell. Meg persze versenyekre kell járni, itt régi szaktársakkal is találkozhat.

Steinmetz Jánost már az egyik parti győzteseként, egy hosszú forduló után kérdeztük.
-Jól sikerültek eddig a játszmáim. Mostani ellenfelem nagyon erős volt, jókat lépett. Sikerült nyernem. Az volt a titok, hogy észrevettem azt, hogy időzavarba került, ezért én gyorsan léptem. Szép játék volt. Szeretem a sakkban, hogy gondolkodni kell, taktikát felépíteni. Hetente edzek, és apukámmal is gyakran sakkozom otthon.

Haszon Dávid szakkommentátorként részt vehetett most ősz elején a Budapesten megrendezésre kerülő sakkolimpián.
- Nehéz szavakba foglalni az élményt. Szenzációs heteken vagyunk túl. Hatalmas megtiszteltetésben volt részem, én lehettem az esemény egyik szakkommentátora. Számomra egy álom vált valóra. 180 országból kétezer sakkozó érkezett a fővárosba. A női és a férfi válogatott csapatban is igazi világsztárok voltak. Olyan legendás sakkozók is asztalhoz ültek, mint Lékó Péter, Rapport Richárd, aki a világ legjobb húsz játékosa között van. Sokukkal készíthettem interjút, edzőket is megszólaltattam. PL. a stúdióba látogatott mindhárom Polgár lány is. Olimpikonok segítették a szakmai munkánkat.

 

Sakk képek4


A műsorvezető Harsányi Levente volt, aki maga is hobbi sakkozó. Olyan embereket is kérdeztünk, akik nem feltétlenül a sakkról ismertek, így pl. Gera Zoltánt, Kótai Mihályt. Sikeres volt a projekt, hiszen másfél millió ember követett bennünket a különböző online felületeken. Az volt a cél, hogy széles tömegekhez eljusson a játék. Bízunk benne, lesz még folytatás.

- Magyarországot hányan képviselték?
- A rendezők több csapatot indíthatnak: 3 női és 3 férfi csapat, 30 versenyző játszott. Volt két utánpótlás csapat is. Jó és ütőképes versenyzőkkel sikerült felállni, de a sorsolás nem nekünk kedvezett. Épp lecsúsztunk a top hatból.

S végül a díjazottak:
MARCALI-KUPA RAPID SAKKBAJNOKSÁG

Az A-B csoport együtt játszott, de külön értékelték őket.
Az A csoport első 3 helyezettje:
1. hely: Haszon Dávid, aki ezzel az eredménnyel 2024-ben Marcali Város Sakkbajnoka
2. hely: Babits András
3. hely: Ferenczy Máté
Az A csoport különdíjasa Zajcsuk Eliza, a csoport egyetlen női sakkozója.

B csoport / Ifjúsági sakkozók /:
1. hely: Bihary Soma Botond
2. hely: Varga Márkó
3. hely: Hári Balázs
A B csoport különdíját Nagy Dorka vehette át, mint a csoport női sakkozója.

A C csoportban külön értékelték a 2010-2011-ben, illetve C1 csoportnak nevezett 2012-2013-ban született diákokat.
C csoport fiú eredményei:
1.hely: Bereczk Bálint
2.hely: Lóth Ádám
3.hely: Barota László

A C1 csoport fiú eredményei:
1.hely: Lukács Zsigmond, aki a teljes C csoport mezőnyének is bajnoka lett
2.hely: Heimlich Dávid
3.hely: Horváth Dominik
A C1 csoport leányok:
1.helyezettje Matola Mirjam
2.helyezettje Pereházy Eszter
3.helyezettje Mihályfi Zorka

A D csoport fiú eredményei:
1.hely: Berta Dávid
2.hely: Szabados Botond
3.hely: Becsei Ákos
A D csoport leány eredményei:
1.hely: Weihrauch Aurélia
2.hely: Pap Szofi
3.hely: Tóth Zselyke

A D1 csoport fiú eredményei:
1.hely: Steinmetz János, aki a teljes D csoport mezőnyének bajnoka
2.hely: Varga Fülöp Dominik
3.hely: Hetényi Ádám

Különdíjat vehetett át a verseny legfiatalabb és a legidősebb sakkozója, akik között 78 év volt a korkülönbség. A legfiatalabb sakkozó Ribul Alfier Noah, aki még óvodás, a legidősebb Babits András, aki 14 évig a Marcali VSZSE élsakkozója volt.

Bereczk Balázs polgármesternek sakkos jellegű képeslappal és tollal köszönték meg a XXIII. Marcali-Kupa Rapid Sakkbajnokság szervezésében való segítségét.

 

Sakk képek2

 

Sakk képek5

 


Nyomtatás