Foto: Stadtverwaltung Künzelsau

Sprachferien

Marcali és a németországi Künzelsau városa 1992-ben kötöttek testvérvárosi szerződést. Azóta – a covid időszak kivételével- minden évben húsz marcali gimnazistának volt lehetősége arra, hogy a nyári szünetben két hetet testvérvárosunkban töltsön és részt vegyen a szünidei nyelvgyakorlaton.

 

Természetesen az ott töltött két hét ettől sokkal többről szól. A diákok családoknál laknak, ahol bekapcsolódnak mindennapi életükbe. Reggelente együtt készülődnek, ki iskolába, ki munkába, ki pedig a nyelvi kurzusra siet. Együtt töltik a délutánokat is. Közösen tervezik meg szabadidős programjaikat, hétvégente együtt kirándulnak, túráznak, így a marcali diákok képet kaphatnak az ottani hétköznapokról, ünnepekről, országismereti tudnivalókkal lesznek gazdagabbak és mindehhez kivételes módon jutnak hozzá, hiszen személyesen élhetik át ezeket az eseményeket.


Idén a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 18 tanulója élt a lehetőséggel, hogy két hétre Künzelsauba utazzon. Az ottani fogadó szülők – a hagyományokhoz híven- eljöttek a gyerekekért, az utazás előtt egy napot Marcaliban töltöttek, melyet a város és a diákok egy színvonalas műsorral és különböző programokkal köszöntek meg.
A künzelsaui két hét során a marcali tanulók délelőttönként a Ganerben gimnáziumban nyelvtanfolyamon vettek részt. Érdekes témákat dolgoztak fel, közös órát is tartottak számukra két ottani tizedikes osztállyal, nagy hangsúlyt kapott az idegen nyelven történő kommunikáció fejlesztése. A tanfolyam végén kiselőadásokat tartottak, melyekhez maguk választották ki a témákat. Rajzokkal illusztrált projekteken keresztül mutatták be többek közt Magyarországot, Budapestet és a Balatont.


A két hét alatt több egész napos kiránduláson is részt vettünk. Elutaztunk Stuttgartba, ahol ezen a nyáron a belváros nevezetességein kívül külön érdekesség volt számunkra, hogy a foci EB alkalmából felépített szurkolói zónákat is láthattuk. Heilbronnban az Experimenta kiállításon a technika legújabb vívmányaival – többek közt a mesterséges intelligencia által nyújtott lehetőségekkel – ismerkedhettünk. Egy délelőttöt töltöttünk a világhírű Würth gyárban, ahol a logisztikai feladatokat ellátó üzemegységet mutatták be. Nagyon érdekes műszaki és szociálpedagógai kísérleteket végezhettünk el a künzelsaui Reinhold Würth főiskolán. Nagyszerű élményt nyújtott a Fotoworkshop, ahol különleges fényképeket készítettünk. Betekinthettünk a Künzelsauban található idősotthonok életébe, ahol nagy szeretettel fogadtak minket és láthattuk, hogy az ott dolgozók milyen tartalmas tevékenységekkel igyekeznek az időskorúak számára a megfelelő életminőséget biztosítani.

 

KÜNZELSAI2


A marcali városi delegációval közösen tekintettük meg a künzelsaui múzeum kiállításait, ahol néhány diák kiválóan tolmácsolta a német nyelven történő tárlatvezetést. Természetesen nem maradtak el a hagyományos, közös programok sem a fogadó szülőkkel. Minigolf délután, közös grillezés, ahol eltáncoltuk a palotást és magyar népdalokat mutattunk be. Nagy sikerünk volt, vendéglátóinknak nagyon tetszettek ezek a produkciók.


Nem volt könnyű eldönteni, hogy a két élménydús hét után, milyen történetek és fényképek kerüljenek be a nyári nyelvi kurzus vendégkönyvébe, hiszen rengeteg tapasztalattal, tudással, élménnyel lettünk gazdagabbak.
Zajcsukné Páhi Katalin

 

künzelsaU


Nyomtatás