.jpg)
Marcaliban a nyáron felavatták a felújított szovjet-orosz katonai temetőt a gombai városrészben.
Ahogy az ismert mondás szerint a könyveknek, a katonai emlékhelyeknek is megvan a maguk sorsa. A háborúkba hurcoltak, csatákban elpusztultak a végkifejlet alakulásától függően lehetnek gyilkosok vagy áldozatok, agresszorok vagy hősi halottak. A történelmet a győztesek írják.
A második világháborút követő években Magyarországon sorra nyitottak szovjet katonai temetőket, állítottak fel szovjet hősi emlékműveket, de az idegenben elesett magyar honvédeknek nem lehetett hivatalosan is megadni a végtisztességet.
Hosszú évtizedek kényszerű hallgatását csak 1972 -ben adódott mód megtörni, Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvével, ami olyan mély gátlásokat szabadított fel, hogy a következő két évben még kétszer ki kellett adni, mert megjelenése után azonnal elkapkodták.
A nyolcvanas évek elejére elkészülhetett Sára Sándor huszonöt részes tv-sorozata a Donnál történtekről, és ebben már megszólalhattak a túlélők, a hozzátartozók és más résztvevők is. A dokumentumfilm olyan politikai - diplomáciai vihart kavart, hogy nem volt mese, a tizenhetedik rész után le kellett venni a képernyőről. / De legalább elkészülhetett, megvolt, és amikorra megérett az idő rá, elő lehetett venni, sőt, rövidített változatát mozikban is vetítették, Pergőtűz címmel. /
Lassan sikerült eljutni odáig, hogy a magyar állam költségén el lehetett temetni a Donnál elesett magyar katonákat, méltó emlékművet is állítva nekik.
Ez azonban nem ment zökkenőmentesen. Elsősorban azért, mert a szovjet - orosz lakosság nehezen akarta tudomásul venni, hogy a háború már csak ilyen: ahogy a szovjet katonák például a Margit-vonalnál, a magyarok a Donnál védték a hazát.
De más probléma is felmerült a Rudkinói II. Magyar Központi Temető körül, tekintve, hogy a környezetében található szovjet sírkert meglehetősen lepukkant állapotban volt az igényesre tervezett magyarral szemben.
Az elkészült létesítmény felavatását végül el is kellett halasztani, ám szerencsére sikerült megoldást találni: Magyarország kifizetett 40 000 eurót a voronyezsi területi önkormányzatnak, amiből rendbe lehetne hozatni a saját temetőjüket, cserébe megkaptuk a megnyitási engedélyt.
Marcaliban a rendszerváltást követően késlekedés nélkül láttak hozzá a II. világháborús emlékmű elkészítéséhez, amit hamarosan fel is avattak, a város lakosságának nagyarányú részvételével. A műalkotás „a halálban egyek leszünk” gondolatának jegyében, de a tényeket tiszteletben tartva sorolja fel a halottakat: az elesett katonákat, a meggyilkolt zsidókat, a négy hónapig tartó ostrom áldozatait.
A nyáron felavatott szovjet-orosz temető az orosz kormány finanszírozásával újulhatott meg. Az emlékmű ötágú csillagot formál, a neveket gránittáblára vésték. Több, mint kétezer katona talált itt végső nyugalomra, köztük van az a 681 is, akiket a kórházparkból hoztak át.
A megemlékezésen magas rangú vezető tisztségviselők képviselték az érintett államokat, megjelent többek között az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma magyarországi képviseletének igazgatója és az orosz nagykövetség munkatársa is, aki beszédében úgy emlékezett az ott nyugvó katonákra, mint akik „életüket áldozták a népek szabadságáért.”
„Mint a helyi lakosok állítják, a magyar megszállókat különös kegyetlenség jellemezte. Csak az osztrogozsszki járásban a megszállás alatt 1009 helyi lakost végeztek ki ...15 ezer embert vetettek alá kegyetlen vallatásoknak, 26 ezer lakost hajtottak el Németországba”„Mint a helyi lakosok állítják, a magyar megszállókat különös kegyetlenség jellemezte. Csak az osztrogozsszki járásban a megszállás alatt 1009 helyi lakost végeztek ki ...15 ezer embert vetettek alá kegyetlen vallatásoknak, 26 ezer lakost hajtottak el Németországba”/ Kommerszant Daily orosz gazdasági hetilap, idézi: HVG, 2004 novembere /
„orosz katonákat láttam, kettőt ... ... újra hívott, revolverrel ...kérleltem, mire mérges lett, és kezdett tépni mindent rólam ...és mert nem engedtem, ütni kezdett, kemény ökölcsapásokkal az arcomba...fejemre, oldalamra, karomra...megtanultam, hogy igaz a szikrákat látás, ha az embert halántékon ütik ököllel. A szemeimet kellett a kezemmel eltakarnom, hogy ki ne üsse ..végre végzett...mondott pár érthetetlen szót, aztán az obligát kezet rázás és homlokcsók után távozott ...becsapva a pinceajtót, elment.
Nem lehetett tovább itt maradni, most már tudják, hogy itt vagyok, küld ide másokat is.”
/ Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni: Napló, bejegyzés 1945 január 18. /
