Sorozatunkban a városban évtizedek óta sikeresen működő családi vállalkozásokat mutatjuk be. Nem csak az üzleti tevékenységüket, hanem a mögöttük rejlő embereket is.
- Honnét származtok?
Fekete Lajos: Lokálpatrióta vagyok, hiszen már a dédszüleim is marcaliak voltak. Itt éltem 1989-ig én is, utána költöztem a bizei városrészbe. Szüleim honvédségi civil alkalmazottként dolgoztak. Apa a karbantartók vezetője volt, építésztechnikusként mindennel foglalkozott. Dolgozott a KTSZ-nél, az önkormányzaton is. Anya konyhai alkalmazott volt.
Fekete Lajosné (Hajni): Én Mesztegnyőről származom. Édesapám lakatosként dolgozott, édesanyám kereskedőként, felvásárlóként és eladóként. Ott jártam általános iskolába, utána pedig Marcaliba a szakképzőbe. Eredetileg nőiruha-készítő vagyok.
- Lajos, a pályaválasztásban édesanyád példáját követted?
- Nagyanyámét inkább. Mondhatni, náluk nevelődtünk az öcsémmel, hiszen a szülők sokat dolgoztak. Ő igazi parasztasszony volt, házias ételeket készített. Dödöllét, becsinált levest, keltrétest, paprikás pogácsát. A fehérbab főzelékre szalonnát pirított feltétnek, isteni volt. Azóta se ettem ilyet. Sokszor figyeltem őt főzés közben. Igyekszem én is visszahozni ezeket az ételeket, az ízeket. Persze megvolt a hazai ráhatás is.
1980-ban kezdtem a keszthelyi VSZK-t. Annak idején elég nehéz volt ide felvételt nyerni. Az első tanév végén, nyáron az egyik szakoktatómnál dolgoztam három hónapot a balatongyöröki éttermében. Ez adott igazi inspirációt. Később voltam Balatonmárián a Deltában, volt főnökömnél maszek üzletben. Volt munka bőven, 17 óráig a konyhán, utána éjfélig kint a vendégek között. Itt lehetett igazán megismerni, megszeretni a szakmát.
- Mikor házasodtatok össze?
Hajni: 1987-ben ismerkedtünk meg egymással, rá egy évre összeházasodtunk. Bevallom, én akkor még annyira nem tudtam főzni, Lali szerettette meg velem a szakmát. Egy évig ruhakészítőként dolgoztam a Mustang gyárban, majd először Bizén kisboltot béreltünk. De tudtam, hogy a férjem álma egy saját vendéglátóhely működtetése.
42 évesen végeztem el a szakács iskolát, majd diétás oklevelet is szereztem mellé. Közben megszerettem a sütemény és tortasütést, belevágtam a cukrászműhelybe. Hobbinak indult, egyszer csak azt vettem észre, hogy az ismeretségi körben hétvégenként már 10-12 tortát rendeltek tőlem.
Aztán jöttek a gyerekek.
Igen. András 1988-ban, Gábor pedig 1992-ben született. Mindketten a VSZK-ba jártak, a kisebbik fiú még utána elvégezte a kaposvári tanárképzőt is. Budapesten ügyfélkapcsolati vezető egy biztosítónál. Tavaly ő volt az év embere a 150 fős munkahelyén. Mindkettőjükre büszkék vagyunk. Andris maradt a szakmában. Igaz, rövid ideig külföldön dolgozott, de hamar hazajött a családi vállalkozásba. Itt találta meg önmagát.
- Lajos, mikor teljesült az álom, a saját üzlet?
2001-2002-ben béreltük ki a Kék madár helyiséget, a Helvéciába 2010-ben jöttünk át. Azért jöttünk el, mert a régi honvédségi épület állaga akkor nem volt éppen a legjobb. Érdekes, akárhová mentünk eddig, az idősebb kollégák le akartak róla beszélni. Nálam mindegyik jól működik. Fő profilunk a menüztetés, azon kívül rendezvényekre, ünnepekre tálak készítése. Kialakult vendégkörrel rendelkezünk, van, aki már 22 éve hozzánk jár ebédelni. Régebben még lenézett dolog volt, ha a fő profilja egy vendéglátóhelynek a menüs ebédeltetés volt, de ma már úgy megemelkedtek az á la carte árak, hogy egyre kevesebben engedhetik meg ezt maguknak. Délután már nem is éri meg itt nyitva lenni. Szállítunk ki az idősek otthonába is (egyikbe teljes napi étkezést, másikba ebédet). A nagyobb bevétel a lakodalmakon, egyéb megrendeléseken van. Mióta itt vagyunk, bővítettünk is, hűtőkamrát építettünk, ami óriási segítség a munkában, hisz 8-10 hűtőt kiváltok vele, és elkészült a cukrászműhely is.
- Nehéz egyébként beindítani egy ilyen vállalkozást?
- Ma már igen. Nagyon drágák lettek a nagyüzemi gépi berendezések. Pl. egymillió forint egy ipari gáztűzhely ára. A mai modern sütők árai kétmilliónál kezdődnek. Én is apránként vásároltam, s persze, folyamatosan cserélni is kell őket.
- Hányan dolgoztok jelenleg, és mi a munkamegosztás?
- Heten vagyunk, mellette több alkalmi munkavállalóval is dolgozom felváltva. Ők 15-15 napot vannak itt. Nehéz szakembert találni, meg van kötve a kezünk a bérekkel is. Napi 90-100 liter leves készül nálunk, kb. 150 szelet húst kell előkészíteni a menünél. Még a gyakorlott szakácsnak is bele kell tanulnia ebbe a munkafolyamatba. Arról nem is beszélve, hogy három és fél óra alatt el kell készülnie az ebédnek, utána már a kiszállítás megy.
Ha éppen nem az egyetemen vagyok, akkor jövök reggel, napi 10-12 órát dolgozom. Mellette újra csak tanulok Dunaújvárosban, szakoktató szaktanár szakon. A szakdolgozatomat írom éppen. A kamara által előírt oktatói 50 órás tanfolyamot már korábban elvégeztem, mestervizsgám is van. Tanítottam egy évet a marcali szakképzőben, megtetszett.
Hajni főleg a süteményeket, tortákat készíti. Nagyon kedveltek a retró ízek, ezeket az édesanyja receptjei alapján süti. Persze, ha én nem vagyok, ő is jön a konyhára. Andris kiszolgál. Ő az első, aki jön az üzletbe, fél hatkor már itt van, előkészíti az ebédhez a dolgokat, bevásárol. S utoljára megy haza. Ő felel az árukészletért is.
- Mikortól foglalkoztok tanulókkal?
- 2005-ben kezdődött 2-2 fővel. Aztán egyre többen lettek. Andris is elvégezte egyébként a kamarai tanfolyamot, így kettőnknek összesen 17 tanulója lehet. Volt is, hogy maximumon voltunk. Benne vagyunk a vizsgáztatói névjegyzékben is, illetve én értékelő vagyok a bizottságban. Így sok szakmabelivel találkozom. Most 5 utolsó éves, és 8 fiatalabb végzi nálunk a gyakorlatot. Fontosnak tartom megtanítani azt, hogy lássák, milyen munkafolyamatok vannak, hogyan működik egy konyha. A legfontosabb a szemlélet és a munkaszervezés.
Csak ezért vállaltam az oktatást, hogy ezt a tudást átadjam.
- András, megfordult a fejedben, hogy mást tanulj?
- Nem. Itt nőttem fel a szüleim mellett az üzletekben. Kiskoromban már áraztam a kisboltban, amit működtettünk, de ki is nyitottam, ha az kellett. Aztán az étteremben segítettem.
- Van hobbitok?
Hajni: A sütemények készítése, a kert, a virágok gondozása.
Lajos: A szakmám. Egyébként mindhármunknak. Nyáron persze van, hogy bográcsozunk, néha elmegyünk wellness fürdőbe.
András: Régen hétvégente diszkóba szerettem járni, ma már inkább csak összejövünk beszélgetni a barátokkal. Szeretek számítógépezni, és szeretem a cicákat. Állatbarát hely vagyunk.
- Lajos, te voltál önkormányzati képviselő egy ciklusban, s a családra egyébként is jellemző a közért való tenni akarás.
- Igen, most külsős vagyok a Pénzügyi, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban. A MOTTE alelnökeként is dolgozom. Újra megmérettetem magam az önkormányzati választáson, mivel úgy érzem, félbehagytam azt, amit az előző képviselőségem alatt végeztem. Sokan biztattak az utóbbi időben is. Szeretném folytatni a munkát, hisz van tennivaló. Elég csak a Honvéd utca problémáira gondolni. Mindig is észrevettem a tennivalót, s ha megkerestek, igyekeztem segíteni. Bárki bármikor megtalál, elér. Én vittem végig a Pacsirta utca rendezését annak idején. Képviselőtársammal mi kezdtük el a városrészi külön rendezvényeket megszervezni, karácsonykor ételt osztottunk, most legutóbb húsvétkor a légimentőknek vittünk ebédet. De elmentünk a rendőrkapitányságra is, hogy együtt összefogva tegyünk valamit a kóbor kutyák ellen, különösen a SPAR környékén. Hajni egyik szervezője a karácsonyi fénymenetnek, de tartott már réteskészítő foglakozást is a Kulturális Korzó szervezésében. Azt gondolom, hogy a helyi képviselőségnek függetlennek kellene lennie a pártpolitikától. Azt kell nézni a választáskor, ki tudja legjobban képviselni az embereket, ki mit tett eddig a városért, a szűkebb környezetéért.
Mennyire aktív a hétköznapokban is. A politika az másodlagos. Én, ha segíteni kell, nem nézem, hogy valaki jobbos vagy balos beállítottságú. Ez lelkiismereti kérdés a számomra.
További sikert kívánunk a vállalkozásnak!
