Bakos Péter május 1-én tölti be a 95. életévét. A Bajtársi Egyesület alapító tagja, katonaként szolgált több helyen, utolsóként Marcaliban, a külső laktanyában. Belépve otthonába csak ámulni lehet a renden, tisztaságon, pedig egyedül él, ennek ellenére segítséget nem igényel a háztartási munkákhoz. Mindent maga végez. Bevásárol, eljár ebédelni, sőt, kerékpározik is.
-Hol született Péter bácsi?
-Kisparaszti családba születtem Diszel községben, amely ma már Tapolcához tartozik. A kisebbik nővérem maradt a szülői házban, neki nem lett családja. De én is igyekeztem a közelben lenni, hisz segíteni kellett a gazdaságban.
- Hogyan lett annak idején katona?
- A hat elemi iskola elvégzése után bevezényeltek levente kiképzésre, a részvétel kötelező volt. 2-3 évig kisleventék voltunk, még fapuskával gyakoroltunk. Utána vehettünk csak kézbe a lőtéren igazi fegyvert. Amikor 1944-ben bejöttek a németek, megszállták a falunkat is, s a mellettünk lévő erdőbe repülőgépeket telepítettek. Egyszer hírét vettük, hogy el lehet menni ide dolgozni, és akkor nem visznek el bennünket máshová. Bunkereket, lövészárkokat ástunk. Az év vége felé aztán elvitték Németországba a 24 évesnél idősebb férfiakat. A faluból 19 fiatalt vagoníroztak be a tapolcai állomáson. Névjegyzék az érdekes módon, soha nem készült rólunk. A Balti-tengerig szállítottak bennünket, ott egy öbölben a hajóknak törtük a jeget baltákkal, csákányokkal. Később a kegyetlen hidegben gyalog tettünk meg 300 km-t az Északi- tengerhez, Cuxhaven-ba. Itt német egyenruhát és kiképzést kaptunk. Tíz évvel ezelőtt a családommal még elutaztam ide, felkerestük a régi helyszíneket. Később nemzetközi fogolytáborba kerültem, és 1945. május 28-án engedtek haza a komáromi erődből.
- Kik várták otthon?
- Tapolcához közeledve láttuk a lerombolt, kiégett házakat. Elkeserítő érzés volt. Emlékszem, alig vártuk, hogy az út melletti cseresznyefa sorról újra szemezgethessünk. De azon az éven még az is elfagyott! Ahogy közeledtem a házunk felé, már kiabálták a falusiak, hogy Annus néni, megjött a Péter. Először az idősebbik nővérem jött elém, majd a kisebbik is előkerült a kamrából. Édesanyám a szőlőben dolgozott, szaladt gyorsan haza a híremre. Örültünk egymásnak. Édesapám már nem élt akkor. Eleinte otthon maradtam, hisz a gazdaságban elkélt a dolgos kéz. Indult az aratás, voltak marháink is, meg ugye a szőlő.
- Hogyan lett újra a hadsereg tagja?
-1949-ben elmentem a diszeli kőbányába dolgozni. Párban a csilléket kellett leengednünk meredek lejtőn. Egyszer jött ki a műhelyből a társam, kezében a Szabad Nép című újság. Mutatta a hirdetést, amely a tiszti iskolába jelentkezésre buzdított. Vonzott engem a pálya, már korábban is jelentkeztem kétszer, csak a család kisírta, hogy maradjak, mivel a bátyám is a háborúban halt meg. Szerettem volna légvédelmi tüzér vagy híradós lenni, erre beosztottak Keszthelyre lövésznek. A 3. zászlóalj állomásozott itt, egyébként akkoriban építették országszerte a laktanyákat. Gyakorta vittek bennünket féléves táborba gyakorlatra, általában erdőkbe. A képzést Budapesten végeztem, tizedes lettem. 1951. november 16-án volt az avatásom. Pápára kerültem, majd Kaposvárra. Több mint egy hétig csak sétálgattunk a városban, mivel az egység, ahova küldtek, már a Jugoszláv határnál volt. Aztán egyszer csak Csepellel bennünket is vittek, Berezna faluban állomásoztunk. Utána újabb tiszti iskola következett, szakaszparancsnok lettem s Nagykanizsára kerültem. Majd jött a központból az ukáz, csökkenteni kell a hadsereg létszámát. Megszűnt a beosztásom, ezért átküldtek Szabadszállásra ezrednyilvántartónak. Ez nem az én vidékem volt, nem szerettem itt lenni. Jó barátom volt a személyzetis, csak nyugtatgatott, majd elintézte, hogy hadtápos tanfolyamra mehessek. Így sikerült Sármellékre kerülnöm a repülősökhöz. Na, innét aztán- megint csak parancsra- Marcaliba jöttem, a külső laktanyába 1968 őszén. 1982-ben szereltem le.
-Hogy alakult a családi élete?
-Szabadszálláson ismerkedtem meg a feleségemmel, 1958-ban házasodtunk össze. Két lányunk (Jutka és Márta) született. Marcaliba már házaspárként jöttünk.
-Márta néni mivel foglalkozott?
-Nagykanizsán büfés volt a tiszti klubban, majd a rendőrségnél. Műszak végén gyakran besegítettem neki a rendeléseknél, vagy éppen a szilveszteri rendezvényeken. Itt, Marcaliban a Bőrdíszműben és a Május 1. Ruhagyárban talált munkát, innét is ment nyugdíjba. Szépen varrt, itthonra is vállalt munkákat. Sok fiatal járt hozzá tanulni.
Beszélgetés közben nézegettük a régi fotóalbumokat. Az egyikben tematikusan egy ikonikus film, az Egri Csillagok forgatási képei voltak.
- Péter bácsi csak nem török volt a filmben?
- Pilisborosjenő környékén forgatták a film egy részét. Örök élmény, hogy az ide vezényelt katonáknak-statisztáknak - én építettem ki a szállásukra (az erdőbe) a víz-és villannyal való ellátásukat, a helybiztosítást végeztem. Háromszázan voltak, építettük a díszleteket, hordtuk a létrákat, meg játszottunk a tömegjelenetekben is. Ezek e képek mind ott készültek. A honvédség támogatta a produkciót, így vehettem részt a forgatáson. Emlékbe a színészek aláírásával és az itt készült fotókkal teli albumot, illetve oklevelet kaptunk Várkonyi Zoltán aláírásával.
- Mi mindennel foglalkozott a hivatásán kívül?
-A kezdetektől tagja vagyok a Marcali Bajtársi Egyesületnek, ami 1990. december 27-én alakult meg 12 fővel. Könyvet írtam Balogh Miklóssal a laktanyáról, a Honvédelmi Minisztérium bízott meg ezzel. Még egy könyvem van, Visszaemlékezéseim címmel. Nagy részem volt az 1996-ban a temetőben lévő kápolna melletti kopjafa állításában is, amelyet Balaskó Ferenc faragott. A II. világháborúban elesett 48 magyar katona előtt tisztelgett ezzel a Bajtársi Egyesület.
- Úgy tudom, közös képviselője is volt a háznak, ahol él.
-1993-tól 2016. márciusáig láttam el a feladatot. Igyekeztem lelkiismeretesen dolgozni.
Budai Mariann jelenlegi közös képviselő így jellemezte Péter bácsit:
Precízen készítette el a kimutatásokat. Maga szerelt meg mindent a lehetőségekhez képest. Ismert mindenkit, s a háztömb minden zugát. A lakóközösség érdekében kijárt mindent. Fáradhatatlan volt!
- Leányai minek tanultak?
-Egyikük gyógypedagógusként vakokkal foglakozott, már nyugdíjas.
Másik lányom pénzügyes, Berlinben él a férjével. Budapesten három, Berlinben két unokám van. S egy éves lett a dédunoka is. Nyaranta jönnek a Balatonra, s találkozunk.
- Mostanában hogyan telnek a napok?
- Már fáradékonyabb vagyok, ezért többet pihenek. Imádok Sudoku rejtvényeket fejteni, barátokkal beszélgetni. S ha újra jó idő lesz, kerékpározni is fogok.
Boldog születésnapot, jó egészséget kívánunk!
