A húsvéti ünnepkör kimeríthetetlenül gazdag jelentéstartalmának és jelképrendszerének értelmezése állandó témát szolgáltat a művészetnek. Az ünnep tiszteletére most megidézünk néhány olyan, méltán világhírű műalkotást, amelyeknek a hétköznapi sorsához kapcsolódik valami különös dolog is.
Michelangelo: Pieta
A római Szent Péter bazilika kincse csak golyóálló, törhetetlen üvegből álló fal mögötti védettségében tekinthető meg. Ezt egy honfitársunknak köszönhetjük: a magyar származású geológus ugyanis a múlt század hetvenes éveinek elején kalapáccsal esett neki, darabokat törve le a szobor kezéből, orrából, szempillájából. A hatalmas zűrzavart kihasználva a helyszínen tartózkodó egyik turista elemelt egy darabkát belőle, de ebül szerzett zsákmányának nem sokáig tudott örülni - olyannyira kínozta a lelkiismeret / ! /, hogy postán visszaküldte azt. Tíz hónapot vett igénybe a restaurálás, a történtek negyven éves évfordulóján pedig tudományos konferenciát tartottak a Vatikánban az egykori eseményről.
Munkácsy trilógiája
Mivel a három monumentális kép - Krisztus Pilátus előtt, Ecce homo, Golgota - különböző tulajdonosokhoz került, együtt őket még maga a festő se láthatta soha. A Golgota ráadásul kis híján megsemmisült, amikor tulajdonosának leégett a háza: csak a keretéből kivágva tudták kimenekíteni a tűzből. Különleges alkalomnak számított tehát, amikor komoly erőfeszítéssel sikerült összehozni, hogy a debreceni Déri Múzeumban együttesen kerülhessen a közönség elé a trilógia mindhárom darabja. A Golgota bérleti szerződésének lejártával azonban a magyar állam a vételár kifizetése helyett megpróbált egy jogi trükkel, mélyen a hivatalosan megállapított vételár alatt hozzájutni a képhez. / Utólag akarták védetté nyilvánítani, hogy a tulajdonosa ne vihesse haza. / Az Amerikában élő műgyűjtőt, Pákh Imrét azonban annyira felháborította ez az alpári stílus, hogy perrel fenyegetőzött, és letakartatta a képet.
Miután a visszamenőleges jogalkotás nemzetközi porondon nem vált be, a vételár kifizetése megtörtént, a lepel lehullott, a kép a helyén maradhatott.
Nemzeti kincsünk annyi hányattatás után talán végleges otthonra lelhetett - aki Debrecenben jár, ne sajnálja rá az időt, nézze meg, nem fog csalódni.
Leonardo : Az utolsó vacsora
A XX. század kilencvenes éveinek városi legendája szerint a hirtelen támadt zavarosban frissen meggazdagodott, ám fölöttébb hiányos műveltségű magyar vállalkozó „adóoptimatizálási” buzgalmában cége számára vásárolt festmények után akarta visszaigényelni az áfát. Hirtelenjében ez a kép is eszébe jutott, nem tudván, hogy ezt ugyan nem lógathatja fényűzően berendezett irodájának falán, mert ez nem táblakép, hanem egy freskó, amit a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának falára festett a mester. A több mint negyven négyzetméteres remekművet egyébként csaknem húsz éven át restaurálták, napjainkban ismét teljes pompájában látható.
Bulgakov: A Mester és Margarita
A világirodalom egyik legnagyobb szabású alkotása évtizedekkel a szerző halála után jelenhetett csak meg, akkor is erősen megcsonkítva. Így történhetett , hogy a magyar nyelvű kiadás teljesebb volt, mint az eredeti orosz. Bulgakov özvegye ugyanis a szoknyája alá rejtve, több részletben Budapestre csempészte a kézirat kihagyott darabjait, megfelelő kezek segítségével aztán az eljuthatott a mű magyar fordítójához, Szőllősy Klárához, aki szépen ezt is „belefordította” a regénybe.
A mű moszkvai színterén szereplő ház, a Szadovaja 10. sz. a kommunizmus nehéz éveiben amolyan zarándokhelyként funkcionált, a lépcsőház ütött-kopott falára írt vagy festett szövegekkel, képekkel jelezték egymásnak az emberek, hogy hiába élnek olyan korban, amikor a fontos székekben csak folytonos aláírásra képes, személyiség nélküli üres öltönyök ülnek, egyszer el kell jönnie annak a kornak is, amikor majd kimondatik, hogy
„a gyávaság a legrútabb bűn a világon”, „hogy a kézirat nem ég el”, akár a Mester, akár Lévi Máté vetette papírra azt...
O.I.