A Balaton M&K Fúvószenekar karnagya és vezetője, a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola igazgatója nemrég kapta meg a Pro Comitatu Somogy díjat.
-Miért fontos a zene?
-Kodály Zoltán tanár úr mondta: „ A sivatagon át is vezet út. Mi miért ne válasszuk inkább a virágos rétet?” Vagyis a zene segítségével tehetjük teljessé az életünket. Ez az én hitvallásom is.
-Van különbség a zenét tanuló és azzal nem foglalkozó gyerekek között?
-Kísérletek bizonyítják, tanulmányok írnak arról, hogy akik zenével foglalkoznak, ún. transzferhatás birtokába kerülnek, ami egyéb más agyi tevékenységüket is befolyásolja, komoly nyomokat hagy személyiségük fejlődésében. Ezáltal sokkal könnyebb lesz az életük. Más tantárgyak elsajátításában is pozitív hatásai vannak a zenetanulásnak.
Ember Csabától tudjuk, hogy ezekből a transzferhatásokból adódóan könnyebben illeszkedünk be közösségekbe, könnyebben tanulunk nyelveket. S bárhová kerülünk a világban, megtaláljuk azokat a társakat, akik hasonlóan foglalkoztak a muzsikával. Példának említeném, hogy úgy ötven évesen az egyik zenekari alapító tagunk Németországba költözött néhány éve, s ott is megtalálta a zenekarát. Hozza is őket nyáron a fesztiválunkra.
-A szülei is foglalkoztak zenével?
-Keszthelyi srác vagyok. Azért írattak be az akkori Szendrey Júlia Általános Iskola zenei tagozatára, mert sokat énekeltem. Én csak édesanyámat utánoztam, hisz ő mindig dalolt nekem.
Édesapám autószerelő, egyébként elvégeztem én is a szakmát. A szakmunkásvizsga után másnap mentem felvételizni a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolába. Ma már csak hobbi a műszaki dolgokkal való ténykedés. Azért a saját autómat én szerelem, persze, amit még meg tudok rajta csinálni. De ha jobban belegondolok, nekem az igazi hobbim a munkám. Végtelenül szerencsésnek mondhatom ezért magam. Visszatérve a kisgyerekkorhoz, ötödikes voltam, amikor Keszthelyen elindult a zeneiskola. Borhy Ottó bácsi (ő az egyik példaképem) és Garamvölgyi Tibor (ő az igazi zenei példaképem) bejöttek az osztályba, s megkérdezték, ki szeretne trombitálni. Én mindig szerettem a felkínálkozó lehetőségekbe belekóstolni-így van ez egyébként ma is-, az elsők között jelentkeztem. Ki tudta akkor még, hogy egy olyan hajóba szállok bele, ami az egész életemet meghatározza majd! Lényeges a következő eset is. A zenei középiskola végén Mohácson jártunk, ahol fellépett a Pécs-Gyárvárosi Úttörő Fúvószenekar. Ők voltak annak idején az egyik legjobbak akkor. Hallva őket itt döntöttem el, hogy zenetanár leszek. Így kerültem aztán a zeneművészeti főiskolára. Ott tanított minden idők legnagyobb trombitása-akkor így emlegették-, Galambos János. Ő egyébként az ismert Galambos Lajos nagyapja volt. Meg kell említeni a tanárok között Neumaier Károlyt, aki világhírű fúvóskarmesterként világversenyeket nyert a zenekarával. Volt honnét meríteni! Sokszor gondolok rájuk, a mai napig használom azt a tudást, amit tőlük kaptam.
-Mi a legkedvesebb gyerekkori élménye?
-Élménydús gyerekkorom volt, nehezen emelek ki egyetlen emléket. Talán azt említeném, hogy hatodikban én már jártam a hévízi vendéglátóipari iskola fúvószenekarába, és világra szóló esemény volt, hogy külföldre mehettünk fellépni. Nyolcadikban Ausztriába utaztunk, akkor nyugatra elmenni nagy szó volt. A mai napig emlékszem a vasfüggönyre, hogy az útra acélsorompó volt építve. Belekóstolhattam gyerekként abba, hogy aki zenével foglalkozik, annak kitárul a világ fizikailag is, nem csak szellemileg. S ezt a mai fiatalok is megélhetik nálunk.
-Egyértelmű volt, hogy hazajön a diploma megszerzése után?
-Végzősként három álláshely ajánlat közül választhattam. (Tapolca, Keszthely, Pécs) Meggyőződésem, hogy ezt is „szervezte valaki”. A főiskola kapujában egy nap találkoztam egy úriemberrel. Bemutatkozott s közölte, hogy rézfúvós tanárjelölteket keres. Megismerkedtünk egymással, elbeszélgettünk Pápai Istvánnal, aki Marcaliban volt tanár, és Balatonkeresztúron alapított egy úttörő zenekart. Elmondta, hogy úgy hozta a sors, el kell költözniük a városból, s most keresi az utódját. Amikor legközelebb hazautaztam, meghallgattam őket, és leesett az állam. Tudtam, itthon vagyok! Kész, vége, lépést se tovább!
Ekkoriban házasodtunk össze a feleségemmel. A keresztúri együttes tagjai már zenéltek is Keszthelyen az esküvőnkön. Márti a balatonmáriai óvodában dolgozott, kaptunk szolgálati lakást, letelepedtünk. Két gyermekünk született. Bálint Londonban a vendéglátóiparban dolgozik, mellette egy nívós koncert-fúvószenekarban trombitál. Világhírű szaktekintélyek is vannak közöttük. Jönnek ők is nyáron a zenei fesztiválra, ahogy tették azt már egyszer korábban is. Alíz Grazban fodrász, ő nem zenél.
Fontos elmondanom, szerencsés voltam a házasság vonatkozásában. Kevés feleségtől kaptam volna ennyi támogatást, megértést. Volt olyan, hogy egy évben 58 fellépésünk volt a zenekarral. Ismeretlen fogalom volt az otthon töltött hétvége.
Márti a mai napig is számomra a biztos pont, a háttér!
S lám, tavaly ünnepeltük a zenekar 40. születésnapját. Emlékszem, amikor Balatonkeresztúrra kerültem, átjártam Nagykanizsára másodállásban az olajbányász zenészeket vezetni. Az ország élvonalbeli fúvósai voltak, s velük akkoriban adtunk 40 éves jubileumi koncertet. Számomra 30 évesen furcsa volt, hogy az ottani alapító tagok még a háborús időkről beszélgettek. Ez akkora távlatot jelentett nekem! S íme, mi is megértünk ennyi évet! Remek közösséget építettünk. Ennek hiányában már nem lennénk, a közösség a ragasztója mindennek. Ha ez megvan, akkor meg lehet szakasztani a gyerekeket, annyi darabot tanítottam meg, amennyit csak akartam.
-Beszéljünk egy kicsit a Nemzetek Fesztiválja Magyarország rendezvényről! Hogy kezdődött?
-Meghívást kaptunk Hamburgba egy fesztiválra. Ott is rendkívül jó közösségben érezhettük magunkat, pl. már hagyomány, hogy csütörtöki napon mi rendezzük be a színpadot. S jött az ötlet, szervezzünk mi is nemzetközi programot! 2002-ben volt az első. Tizenhét külföldi csoport jött el. A Baglas Néptáncegyesület volt a partnerünk a rendezésben, övék volt a folklór része a programnak. A csoportok egy része Marcaliban vendégeskedett, hisz szükségünk is volt a segítségükre. Aztán 2004-ben eljött hozzánk Svájcból a Bieranjas zenekar Tóth Bence és Buti Szilárd révén. Bármelyik magyar sztárhoz méltó tömeg kíváncsi rájuk. Sajnos, felbomlóban vannak, nyáron már nem hallhatjuk őket a fesztiválon. De az élet megy tovább. Az idén nálunk lesz a Beatles emlékműsor egyik állomása.
-Tíz éve igazgatója a zeneiskolának. Lebonyolítottak egy átköltözést is.
-Fájdalmas helyzet volt. Felmerült a megszüntetésünk is, de ez hála, nem történt meg. Én úgy gondolom, hogy minden dolognak megvan a maga helye. Így a zeneoktatásnak is egy olyan környezetre van szüksége, mint egy templomnak, aminek van egy bizonyos hangulata. Keszthelyen a kastély északi szárnyában volt a zeneiskola. Ódon falak, ajtók vettek körül bennünket. Pécsen hasonlóan. Belépve az épületbe, megcsapott bennünket egy hangulat. Marcaliban tökéletes helyszíne volt a zeneiskolának a Petőfi utcában lévő nagypolgári villa. Átkerülve a Művelődési Házba, ezt is jól belaktuk. Pl. hangszigetelve lettek a termek. Mégsem teljesen a miénk, hisz közös használatban van, bár ma már a lehető legjobb együttműködésben. Zavart az okoz, hogy kölcsönösen alkalmazkodnunk kell egymáshoz.
-Hogy lehet bírni ezt a rengeteg munkát?
-Sok minden változik az idők folyamán. Nálam is voltak hullámvölgyek, átalakulások. Az a lényeg, túléltük mindezt. Vagyunk. Igaz, van, ami már másképp, de talán nem is baj. Ez olyan területe az életnek, amiben nem tudok elfáradni. Igyekszem 64 évesen is állni a próbákat. Egyébként nem érzem a koromat. Végig szeretném vinni az igazgatói ciklusomat. Kell a szervezetemnek a munka! Arra még nincs tervem, mit csinálok majd nyugdíjasként. Egyelőre ezt az állapotot még el sem tudom képzelni.
-Mi bosszantja fel igazán?
-Az én szemszögemből emberi butaságnak ítélt dolgok. Amikor pl. nem együttműködő valaki. Vagy amikor felkészületlenül, háttérismeretek nélkül gyakorolnak emberek kritikát valami vagy valaki felett. Az is bosszant, ha látom a növendék tehetségét, rátermettségét, s ő nem tesz azért, hogy fejlődjön, nem teszi a dolgát. Ebben sokszor a szülők is hibásak, ha mindent ráhagynak a gyerekükre. Én is voltam sokszor mélyponton, de igenis meg kell kínlódni azért, hogy megtanuljuk, gyakoroljuk a hangszer használatát. Kitartás, kemény akaraterő kell hozzá. Ha az én szüleim nem lettek volna velem szemben következetesek, ma nem tartok itt.
-Mi az álma?
-Eljátszani a zenekarral Ravel Bolero című művét. Jelenleg még több akadálya van ennek. Olyan hangszerekre lenne szükség, amivel még nem rendelkezünk. Erre megoldás lenne a kölcsönzés, vagy zenészek meghívása. Dolgozom magán a darabon is. Ez szimfonikus darab, meg kell csinálnom a fúvós átiratot. Már létezik egy ötperces feldolgozás, de az eredeti negyedóra. Úgy érzem, minden adottságunk megvan ahhoz, hogy előadjuk a darabot. Igaz, most kicsit hullámvölgyben vagyunk, sok fiatal elkerült tőlünk. Keresem az utódomat is, még nem találtam meg.
Jó egészséget és sok sikert a további munkához! Gratulálunk a megye legrangosabb kitüntetéséhez!
S gratulálunk Horváth Lajosné Rádics Mártának, aki a megyenapon Somogy Polgáraiért Díjban részesült! HCSGY
