Városrészi fórumok-költségvetés

Sütő

Marcaliban az éves költségvetés véglegesítése több évtizedes hagyomány szerinti lépésekben történik.

 

 

Amikor a jogi-pénzügyi kereteket kijelölő szabályok hozzáférhetővé válnak - magyarán: kiderül, milyen bevételei lehetnek a városnak, milyen kötelező feladatokat kell ellátni, mennyi pénz marad felújításokra, fejlesztésekre -, a városházán összeállítják azt a tervezetet, aminek alapján el lehet indulni.

Ezt véleményezik, megvitatják a bizottságokban, utána pedig a képviselő-testület tárgyal róla. Az általuk elfogadott koncepciót a város vezetői és a körzetekben tevékenykedő önkormányzati képviselők január végén-február elején választókerületi fórumokon mutatják be a lakosságnak.

Ezeken a tanácskozásokon minden marcali polgárnak lehetősége nyílik a vélemény-nyilvánításra, szóvá lehet tenni a problémákat, számba lehet venni az elmúlt év eredményeit és hiányosságait egyaránt.

Dr. Sütő László polgármester, illetve Bereczk Balázs alpolgármester az idén is nyolc helyszínen várta a közügyek iránt érdeklődőket, bízva benne, hogy azok észrevételeikkel, javaslataikkal segítik munkájukat és egyúttal a város szépülését, fejlődését is.

Mindegyik fórum vitaindítóval kezdődött, ebben a polgármester részletesen beszámolt az előző évben végzett munkáról, a város pénzügyi helyzetéről, működésének eredményeiről és problémáiról egyaránt.

Kiemelte: Abban, hogy sikeres évet tudhatunk magunk mögött, óriási szerepe volt annak a ténynek, hogy Marcalit egy egységes, a városért tenni akaró képviselő-testület vezette. Az energiák nem emésztődtek fel kicsinyes, magamutogató torzsalkodásokban, a munkát mindig az együttműködési készség, a közért tenni kívánó jó szándék jellemezte.

Olyan komoly, nagyon sok pénzt felemésztő munkálatok kezdődhettek meg tavaly, amik ilyen vagy olyan formában szinte mindenkit érintettek: a GYÉK, a Noszlopy Iskola, az óvoda felújítása, vagy az útkarbantartások a Dózsa, a Kiss altábornagy utcában, a Berzsenyi lakótelep egyes útszakaszain, és a legnagyobb, leglátványosabb: a Móra Ferenc utca.

Sokat hozott a konyhára, hogy szakmailag korrekt módon, igényesen elkészített pályázataink eredményesek voltak, tavaly először pályáztunk közvetlenül Brüsszelbe, és nyertünk is. Nem kis gondot okoz azonban, hogy borzasztó bürokratikusan, lassan mennek a dolgok az országban, és ha végre-valahára neki lehet állni a munkának, amire pénzt nyertünk, addigra mindennek felmegy az ára, a hiányzó összeget aztán máshonnan kell elvennünk - a GYÉK például amire elkészül, 30 millióval fog többe kerülni, mint ahogy azt az építkezés elindulásakor kalkulálhattuk.

Marcali 2019-ben mintegy 6,5 milliárd forintból gazdálkodhat - tudtuk meg.

Ez az összeg azonban némileg csalóka, mert a kistérség központjaként térségi feladatokat is el kell látnunk, például az óvodai vagy a szociális ellátás területén. Csak ennek a két intézménynek a működése kerül 1 milliárdba egy évben, és akkor hol van még a többi „apróság”. 

A város költségvetési koncepciója a működést tekinti elsődlegesnek. Legfontosabb célkitűzése,  hogy ne kelljen semmiről se lemondanunk, amit már megszoktunk, hogy amit a törvény erejével nem vettek el tőlünk, azt használni is tudjuk. Megmaradhassanak és életképesek legyenek intézményeink ugyanúgy, mint civil szervezeteink, sportegyesületeink. Ez viszont nagyjából 3,5 milliárd forintba kerül ...

 

IMG 5618

 

Mindezeken kívül még tartalékolni is szükséges - váratlan helyzetek, váratlan kiadások mindig adódnak sajnos, és csak azt tudjuk felújításra, fejlesztésre, pályázati önrészre fordítani, ami ezek után még megmarad.

Elhangzott, hogy szeretnék tovább folytatni az utak rendbetételét, remélhetőleg az idén elkészül a Berzsenyi utcának a Kazinczy és a Széchenyi utca közötti szakasza.

Tizenöt éve is elmúlt már, hogy megnyílt a fürdőnk, nem halasztható tovább a felújítása - ez legalább 50 millióba fog kerülni.

A tervek szerint megújulhat a Civil  Szervezetek Háza, a Széchenyi utcai orvosi rendelő, a Piac tér, a Művelődési Ház is az idén, hogy csak a legnagyobbakat emeljük ki.

A költségvetés-tervezetben mindig hagynak nyitott kérdéseket is, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a fórumokon megjelentek észrevételeit, javaslatait, ha csak egy mód van rá, beépíthessék a végleges változatba.

 

Testület2

 

bize

 

Bizén tavaly elkészült a temetői parkoló, utak karbantartásával, virágosítással igyekeztek lakályosabbá tenni környezetüket, ezt folytatni kívánják az idén is, akárcsak a közösségi rendezvényeket, ünnepi összejöveteleket. Komoly változást jelent a városrész életében, hogy ebben az esztendőben már a bizeieknek is elérhetővé válik a nagy sebességű internet.

 

Noszlopy

 

A Noszlopy Iskolában az utak állapota volt a fő téma. Örömmel nyugtázhattuk, hogy tényleg sok minden elkészült: a Zentai, a Dankó, a Vereckei utca, a hegyi utak, az idén folytatódik mindez, sor kerülhet végre a Vár és a Jókai utcára is. Az igencsak kreatív eufémizmussal Dózsa utcai lakótelepnek nevezett terület felújításával kapcsolatosan elhangzott, hogy a pályázat benyújtásakor becsült költség 320-330 millió forint volt, 340 milliót nyertünk rá, mire azonban a munkálatok beindulhattak volna, a legolcsóbb ajánlat a kivitelezésre  440 millió forintra rúgott. Ez így vállalhatatlan, honnan, kiktől vegyük el a hiányzó 100 milliót ?!

Több száz millióból fog megszépülni az iskola, már el is kezdődött a munka.

Sok a területen élő idős, segítségre szoruló ember, ezért a képviselők kiemelt feladatuknak tekintik az elesettek támogatását.

 

horvátkút

 

Összefogással, sok közösségi munkával tették rendbe tavaly a katonasírokat, az idén pedig a temetőkaput fogják felújítani. Szeretnének egy kisebb parkolót is, és régi vágyuk még egy buszmegálló. Gyakoriak és népszerűek a városrészben a helyi közösséget megmozgató rendezvények: falunap, idősek napja, közös karácsony stb. Az idén is folytatni kívánják ezt a hagyományt.  

Élénk érdeklődés kísérte a városházán megtartott fórumot, ahol három képviselő beszámolóját is meghallgathatták a megjelentek.

Ezen a területen is épültek utak (Móra, Liszt, Kiss altábornagy utca), elkészült a sétány, és a vasúti átjáró is alkalmassá vált végre biciklis közlekedésre. Megújult a Szakképző Iskola, az iskolavezetés érdekérvényesítő képességének, kezdeményezőkészségének és az összefogásnak köszönhetően. A város  ennek a költségeibe is beszállt, csakúgy, mint a templom padlójának kicserélésébe. Erre az együttműködésre lenne szükség a kormányhivatal körüli parkolási gondok enyhítéséhez is - a város a konyha és az óvoda közötti terület átadásával   segítené az intézményt a probléma megoldásában.

Sorra kerül az idén a Sport utca (kerítés), a " Papagáj " - telepen pedig játszótér épül, és felújítják a parki tárgyakat is. Szeretnék a lakók, ha a sárkányos címer visszakerülhetne az eredeti helyére, és a Mayer - házzal is történne már valami. Ez nem lesz egyszerű, mert a városnak nincs érdemi ráhatása a dolgokra, a feljelentést megtettük, de a kormányhivatal szerint minden rendben van úgy, ahogy van.

 

miszáth01

 

Nagy problémává nőtte ki magát mára a parkolási gondok megoldatlansága a körzetben, ami egyre több feszültséggel jár.Tisztában vannak ezzel a város vezetői is, de amikor ez a lakótelep kiépült, akkor  tíz lakásra jutott egy autó, ma pedig tíz lakáshoz tartozik tizennégy. Érzékelhető,  hogy a helyzet több szempontból is elég bonyolult, a társasházak hozzájárulása nélkül pedig megoldhatatlan.

Itt is téma volt az egészségügyi ellátás állapota. A kérdésekre adott válaszokból világossá vált,  hogy ami helyi hatáskörbe tartozik, az rendben működik: Marcaliban minden gyermek -,

házi -, és fogorvosi körzet be van töltve, sorra újítják fel a rendelőket is. A többibe pedig nincs beleszólásunk.

Szóvá tették az egykori Spar épületének elhanyagoltságát is, de kiderült, hogy az magántulajdonban van, ráadásul a tulajdonosnak semmilyen érdeke nem fűződik hozzá, hogy a hasznosításról gondoskodjon: szerződésük szerint az egykori bérlők még most is fizetik a bérleti díjat.

 

boronka

 

Példás összefogás, élénk közösségi élet jellemzi - a többi, valamikor önálló faluhoz hasonlóan - a boronkai városrészt is, lakókörnyezetük pedig folyamatosan szépül (Váci Mihály, Kisfaludy,  Boronkai utca, temetői utak térkövezése stb.).

Ebben az évben az Alkotmány utca felújítását, a kultúrház tetőcseréjét tervezik. Az új tulajdonosok már megkezdték a volt kastély renoválását, átalakítását, és ha elkészül, jelentős pozitív változást fog hozni Boronka életében. Megnyugtatta a kedélyeket, hogy a focipálya értékesítéséből befolyt pénz teljes egészében a városrészre lesz fordítva.

 

varga

 

Gombán évről évre visszatérő témát adnak a fórumoknak a kastély körüli állapotok. Ha szemforgatás nélkül, egyenesen akarunk beszélni a mindenkit jogosan irritáló helyzetről, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez igencsak összetett kérdés, aminek a megoldása messze túlmutat a város határain. Kész tervek persze mindig vannak - jól mutatnak a papíron...

Itt is szóvá tették a hegyi utak gondjait, a Gamesz ugyan láthatóan megteszi a magáét, de a természet újra és újra ad feladatot. A karbantartás folyamatos, az idén sor kerül még a KRESZ-park és a volt MHSZ -lőtér rendbe tételére is. A jelen lévők örömmel nyugtázták, hogy jól működő, szép kis óvodájuk továbbra is megmarad.

 

gyóta01

 

Gyótán  még a marcaliakat is vonzó, változatos programok tartják össze a kis közösséget, ezeket az idén is folytatni kívánják. Átépítik a ravatalozót, és tovább tatarozzák a művelődési házat is. A városrész közlekedési problémáinak megoldása pedig egy új (további) mikrobusz beállítása lehet, ami reményeik szerint meg is fog történni.

A fórumok lezártával, az észrevételek feldolgozása után a költségvetés véglegesnek szánt változatát közmeghallgatás keretében tárták a város lakossága elé.

Miután több észrevétel nem hangzott el, a képviselő - testület egyhangúlag megszavazta Marcali város 2019. évi költségvetését.

O.I.


Nyomtatás