Lesz-e gyógyszertár Marcali központjában?

gyógyszertár kép

Először is őszinte részvétünket fejezzük ki Dr. Búzási Attila, a Napsugár Gyógyszertár tulajdonosa családjának. Halálával sajnos lehetetlen helyzet alakult ki a város, és környékének gyógyszerellátásában. Mindenkit az a jogos kérdés foglalkoztat, mikor nyithat ki újra a gyógyszertár. Mivel a gyógyszertárak üzemeltetéséhez szükséges jogot pályáztatás útján az OGYÉI Tisztigyógyszerészeti Főosztály ítéli oda, először hozzájuk fordultam tájékoztatásért. El Koulali Zakariás régióvezető tisztigyógyszerész, a Tisztigyógyszerészeti Főosztályról, és dr. Bíróné dr. Király Andrea régióvezető tisztigyógyszerész is ugyanazt a választ adta megkeresésemre: folyamatban lévő hatósági ügyről annak lezárásáig nem áll módjukban információt adni.

Ezért megkerestem Móring József Attila és Dr. Steinmetz Ádám urakat azzal a kérdéssel, hogy mit tudnak, illetve kívánnak tenni a kialakult helyzetben.

 

Móring József Attila:

„Szomorúan és megdöbbenéssel értesültem a sajnálatos halálesetről, amelynek következtében a marcali Napsugár Gyógyszertár működése – remélhetőleg átmeneti ideig – szünetel.A gyógyszertárak nyitását, illetve működését törvény szabályozza, amely jogszabály megalkotásában az érintett szakmai szervezetek aktívan részt vettek. Jelenleg a Napsugár Gyógyszertár működésének jogszabályi feltételei nem állnak fenn. A Hársfa Patika tulajdonosa és dolgozói azonnal reagáltak a kialakult helyzetre és a gyógyszerkészlet bővítésével, újabb pénztárak nyitásával, és a kiszolgáló tér növelésével biztosítják a betegek számára a zavartalan gyógyszerellátást. A hétvégi, valamint a hosszabbított nyitvatartású ügyeletet is megszervezték. A hagyatéki eljárás lezárta után nyílik a városnak lehetősége pályázat kiírására, amelynek lezárása, és szerződéskötés után nyithat ki régi helyén a gyógyszertár.”

 

Dr. Steinmetz Ádám:

„Az Országgyűlésben kezdeményezni fogom a vonatkozó törvény módosítását, mivel az a kisebb lélekszámú településeket, így Marcalit is egyértelműen hátrányosan érinti. Elfogadhatatlan, hogy egyesek lobbi tevékenységének eredményeként - a kórház szisztematikus leépítése mellett - a gyógyszerellátottság is veszélybe kerülhet, amennyiben a Napsugár Gyógyszertárat bezárják. A város központjában található, és a környező falvakból bejárók által is könnyen elérhető gyógyszertár megszűnése ugyanis sok, jellemzően beteg, idős embernek okoz majd kellemetlenséget. Az eddigi, megszokott ügyeleti rendet pedig várhatóan a Hársfa Patika és a PatikaPlus nem is lesz képes tartani. Kezdeményezni fogom továbbá azt is, hogy a kórházban is legyen patika éjszakai ügyelettel, mert szükséges és az itt élők érdekeit szolgálná.”

A Marcali Közös Önkormányzati Hivatal érdeklődésemre azt a tájékoztatást adta, hogy 2011-ben oly módon alakították át az erről szóló törvényt, hogy gyógyszertárat 4500 lakost meghaladóan lehet nyitni, tehát városunkban ekkora lakosságszámra csak kettő üzemelhet. A kistérséget nem lehet beleszámolni. A „Patika” törvény 49. § alapján új gyógyszertár nyitására a pályázatot az egészségügyi államigazgatási szerv- az OGYÉI- írja ki és bírálja el. Úgy gondolom, ez azért is felháborító, mivel a környező kistelepülésekről is gyakran ide kényszerülnek utazni a főként idős, beteg emberek receptjeiket kiváltani. De a központban, vagy a város másik végén élő emberek sem biztos, hogy könnyedén eljutnak a Hársfa, nem is beszélve a Tesco gyógyszertárba. ( Már a Tesco buszjárat sem üzemel  egy idő óta.) Azért az is elgondolkodtató, hogy míg Nemzeti Dohánybolt nyitásánál 2500 fővel számol a törvényi szabályozás, addig jelen esetben 4500 ez a szám. Jogszabályozási módosítási kérelmet az ügyben egyébként országgyűlési képviselő adhat be.

Kíváncsian várjuk, mi fog történni.

HCSGY


Nyomtatás